Meglátogatom Lelkem Templomát,

Gyakran üz ide az Elszürkült Világ.

Milyen rég, hogy elmentél már,

Mégis még emlékid játszanak az orgonán.

Szanaszét hevernek, mint padláson porosodó kacatok,

Egyet.egyet kezembe veszek, megsímogatom,

Lejárt lemezét újra meghallgatom,

Majd megszokott helyére szépen visszarakom.

Néha, mintha kopognának az ajtón, kinézek és rájövök,

Csak a szél volt, mellyel emléked tovább hömpölyög,

Máskor, mintha telefon csengene, felveszem,

De megint csak a búgó hang gúnyolódik velem.

Eljövök mindig, ha hozzád vágyok,

Csak itt szomorú leszek és fázok,

Nem számít! mondom, rég volt, feladom a harcot!

De hazudok, mikor elfordulok, s közömbös az arcom.

Mert szívem könnyben ázik, sosem feledlek el,

Hazudj tovább! mondja egy hang, Mostmár menned kell!

Szót fogadok és indulok, vissza a Elszürkült Világba,

Ott állok újra, mint eltévedt kisgyerek,

Kinek ártatlan szája imát rebeg.

Az égre emeli tiszta tekintetét,

Várja jöjjön valaki, s megfogja kezét.