Néhány hete megjelent a legújabb regényem „Szirének Éneke” címmel. Szokásomhoz híven ismét egy misztikus bűnügyi történet, melyben a szirén mitológia, akárcsak az emberi elme kiszolgáltatottsága, fontos szerepet játszik.

Íme a rövid tartalom:

Öngyilkosságokba hajszoló, hipnotikus ének tartja rettegésben Szími szigetének lakóit. Pireuszban egy megbélyegzett, elvágott torkú holttestre bukkannak a hatóságok. Vajon mi állhat az események hátterében?
A könyv szereplői ezekre a kérdésekre keresik a választ, számtalan veszélyen és rejtélyen át, hogy végül kiderüljön a megdöbbentő igazság.

Itt pedig megosztanék egy részletet a könyvből:

Petrosz Marangakisz felriadt álmából. A feje fájdalmasan lüktetett, s a csilingelő női énekhang, mely behatolt szobája nyitott ablakán, ellenállhatatlanul csorgott a fülébe. Meseszép volt, ugyanakkor megfoghatatlan, szinte már túlvilági. Szétzilálta gondolatait, nem tudott koncentrálni, érzékei eltompultak, mintha félálomban lett volna. Nem fogta fel, mi zajlik körülötte. Ismerős helyzet volt, hiszen az utóbbi néhány hétben számtalanszor megismétlődött éjszakánként. Ám ezúttal sokkal erősebben jelentkezett. A hangba folyamatosan vegyült egy kimondatlan parancsszó, ami mágnesként vonzotta Marangakiszt. A lágy dallamok közepette újra és újra megismétlődött, mintha azt sugallta volna: Gyere, várlak!
Az ötvenes éveiben járó férfi teljesen a hatása alá került. Mint az alvajárók, úgy ült fel az ágyában, majd lassan lelépett a padlóra, s félmeztelenül megindult az ajtó felé. Felesége békésen aludt tovább, akárcsak a villa többi lakója. A férfi két lánya és a személyzet semmit nem vett észre. Még azt sem, ahogy a tulajdonos átvágott a márványpadlós hallon, majd kitárva a bejárati ajtót, kilépett a szabadba.
Langyos szél fújdogált, az ég fekete szövetén gyémántként ragyogtak a csillagok, miközben a holdfény vidáman táncolt a tenger uralta horizonton. A villa a sziget egyik dél-keleti, sziklás földnyúlványán helyezkedett el. Földúton lehetett megközelíteni, mely a sziget fővárosából, Szímiből indult, s a ház felé vezető utat ciprusfák erdeje árnyékolta. Saját kis öböllel rendelkezett, melyhez keskeny ösvény vezetett le a partra, amit magas sziklafal szegélyezett. A férfi éppen arrafelé tartott. Petrosz azonban mit sem törődött környezetével. A hang zsinóron húzta maga után egy meghatározott irányba, fel az öböl fölé magasodó sziklafalra.
Az ének körbetáncolta a férfit, forrását nem lehetett lokalizálni. Szemei előtt vidáman kacagó és éneklő nimfát látott, éteri jelenést, mely hófehér hálóingben, hollófekete hajjal hívogatta. Gyönyörű volt, sosem látott hozzá foghatót. Szerette volna a karjaiba zárni, szorosan átölelve tartani. Férfiúi vágya hevesen lángolt fel testében, miközben felhágott a szikla alkotta dombra. Utána nyúlt, hogy elkapja. Alatta halkan zúgott a tenger, nekicsapódva a part menti köveknek.
Petrosz Marangakisz már-már futott a nimfa után tágra nyílt szemekkel anélkül, hogy valóban látott volna. Lilás ködben úszott számára a világ, miközben a vesztébe rohant. A következő pillanatban elfogyott lába alól a talaj, és a férfi szempillantás alatt a mélybe zuhant. Nem maradt utána más, mint a víz színén lebegő, összezúzott teste, valamint a hipnotikus erejű énekhang.
Végül ez is elhallgatott, és csupán a tenger moraja töltötte meg a levegőt.

A regény főleg online kapható, az alábbi linkeken:

http://undergroundbolt.hu/szirenek-eneke

http://bookline.hu/product/home.action?_v=Kirsch_Akos_Szirenek_eneke&id=277842&type=22

Aki szereti a hasonló történeteket és esetleg olvasta az „A Zeusz rejtély” című regényem, akkor talán örömmel fogadja majd egy-két szereplő visszatérését is. Jó szórakozást!