Tudod, azt hiszem, hogy csalódni csak akkor csalódhatunk,
ha valakitől valamit elvárunk.
Azt, hogy szeressen,
hogy értem éljen, hogy szép szavakat súgjon a fülembe,
hogy másra soha rá ne nézzen, hogy örökké hű legyen.
Vagy ha feltételezem arról a másikról,
hogy csak engem szeret,
csak értem él, hogy másra soha rá nem néz.
Akkor lehet csalódni.
De, ha én hiszek benned, akkor én nem csalódhatok.
Mert hinni valakiben nem azt jelenti, feltételezni,
az a másik mindent jól csinál, hogy az a másik tökéletes,
mellette örökké süt a Nap.
Hinni valakiben annyit jelent, ha már a szakadék fölé tart is,
akkor is hinni, hogy nem fog leejteni.
Ha mégis leejt, hinni, hogy azt is miattam tette.
Mert a hit az vak.
Ha látni akar, ha kinyitja a szemét,
akkor elveszíti a varázserejét,
és meghal abban a pillanatban.
Attól kezdve átveszi helyét a tudás,
Ami bizonytalan, ami cáfolható.
Aminek korlátai vannak, ami lehúz.
Hinni valakiben annyit jelent,
hogy szavára járni tudni a vízen.

Ha éjszaka arra riadunk, hogy a másik nincs mellettünk az ágyban, hanem kint üldögél a konyhában, valami baj van! A másik magányából részt kell kérni, azt adni is kell, azt respektálni is kell. A másik magánya akkor jó, ha van benne részvényünk!"

Egyszer már hírül adtuk, hogy a házasság mint intézmény, mint az emberi létezés társas formája, nem más, mint az emberi természet elleni morális kényszer, mert valaki, még Jézus előtt kitalálta, és azóta működik.