Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Ha éjszaka arra riadunk, hogy a másik nincs mellettünk az ágyban, hanem kint üldögél a konyhában, valami baj van! A másik magányából részt kell kérni, azt adni is kell, azt respektálni is kell. A másik magánya akkor jó, ha van benne részvényünk!"

Egyszer már hírül adtuk, hogy a házasság mint intézmény, mint az emberi létezés társas formája, nem más, mint az emberi természet elleni morális kényszer, mert valaki, még Jézus előtt kitalálta, és azóta működik. Vagy nem működik.

Ha az ember körbenéz csak az ő életének kicsiny holdudvarában, nagyon sok keserű, fojtogató, szomorú, boldogtalan házasságot láthat. Sajnos. Vagy ki tudja. Ám sok házasság a boldogtalanság ellenére is zakatol, megy előre, cipeli, húzza az irdatlan súlyokat.

A nemzetközi szakirodalom megkülönböztet boldogtalan, de működő házasságot, boldogtalan, de nem működő házasságot, boldog és működő házasságot, valamint boldog, és mégsem működő házasságot.

Induljunk ki abból a hipotézisből, hogy igenis van jó, működő házasság, s e házasságnak vannak feltételei. Pontokba gyűjtöttük, mi kell a jó házassághoz.

1. Mélyről indulás. Nem tudnak főzni, barkácsolni, szerelmeskedni, nem tudnak a pénzzel bánni, nem tudnak mosni, stoppolni, iwiwezni, karaoke-zni, sebaj, megtanulják, haladnak felfelé, a fény felé.

De az nem megy, hogy az egyik tanul, a másik meg nem. Mert ha a férj megtanul ügyesen szöget beverni, akkor a feleség tanuljon meg szöget ügyesen kihúzni, ilyen apróságokra gondolunk.

2. Veszekedés. Azokban a házasságokban, ahol nincsen hangos szó, zördülés, mordulás, sikoly, csattanás, jajkiáltás, per, harag, ott nincsen kibékülés sem. Ahol nem lehet kibékülni, ott nincsen szeretet. Ahol nincsen szeretet, az nem jó házasság. Tiszta logika, talán még a matematikus házastársak is így gondolják.

3. Kettesben utazás. Elmenni délre, északra, hagyni a gyerekeket, a szomszédot, a kutyát, az egereket másra. Drága gyerekek, Marika, Józsika, Petike, Pannika, Flóra, Tibike, kicsi Kornélia, éppen a gyönyörű Hawaii szigetén vagyunk, anyátok minden este belezokog a koktélospohárba, annyira hiányoztok neki!

4. Szerető. Sokak szerint a szerető olyan, mint a fejfájás-csillapító. Gyógyszer, vagy az a másik, a hiányzó élet. A szerető a műanyag művégtag. A félbemaradt álom része. A napi herceg. A háziorvos. A mélyvénás titok. A szükséges hazugság. Vannak életre szóló, becsületes házasságok, ahol éppen a szerető megléte jelenti a kovászt. Persze kovásztalan kenyérrel is lehet éldegélni. Volt már rá példa.

5. Nagyszülők. Amilyen rémesen kártékonyak is tudnak lenni, olyan hálás, fontos és nagyszerű szerepet tölthetnek be. Csak néhány jó tulajdonságukat soroljuk föl. Lehet belőlük nörszöt, házi rabszolgát, lakájt, lehallgatókészüléket, labdarúgóedzőt, bodyguardot, társalkodónőt, kapufát, gladiátort, vekkert és pénzkiadó automatát készíteni. Filmek, színdarabok és irodalmi alkotások arra is szolgáltattak már példát, hogy anyós, após nagyszerű szerető is lehet.

6. Válás. Azokra a házastársi felekre vonatkozik, akik időztek már hasonló kötelékben. Az elvált embereket több türelem, több józanság, és a tartásdíj miatt kevesebb apanázs jellemzi. Aki vált már, általában nem akar újra válni. Aki vált már, néha újra akar válni, mert, na tessék, válni olyan jó. Elvált férfi és elvált nő általában jobb házastárs. Na persze ez vagy evidencia, vagy még több, remény.

7. Szex. Ide nem írunk semmi különöset. Nyilvánvaló, aki hosszú életű házasságot akar, leereszti a mélybe a csillesort, aztán felhúzza a csillesort. És így tovább. Jó, néha lehet a csillesor helyett pici kis sárga és kék vödröket küldeni, piros kis lapáttal felszerelve.

Az alatt, aki a házasságban nem hajlandó bányászkodni, csak a felszínen kaparászni, csakhamar beomlik a föld. És aztán szépen betakarja. És nem lesz csillesor, piros kis lapát, ami a napvilágra hozza onnan.

8. Humor. Azok a házastársak, akik nem nevethetnek egymáson, a másikon, vagy saját magukon, szörnyűségben élnek. De persze olyan nincs, hogy csak az egyik nevet, vihog, kacag, veri a térdét. A nevetésből éppúgy mindenki részesül, De persze, ha tizedjére buktat fel, míg te a ruháskosarat cipeled, nem feltétlenül érdemes vele heherészni.

9. Magány. Ha a másik nem mehet el tíz percre, két hétre, és jó messzire, egyszer örökre elmegy. A magány éppúgy lehet másik férfiból, nőből, kisvasútból, kocsmából, feministaklubból, fociból, mint horgászversenyből. A magány az, hogy nem kell mindig beszélni, vagy hogy nem kell mindig hallgatni.

Ha éjszaka arra riadunk, hogy a másik nincs mellettünk az ágyban, hanem kint üldögél a konyhában, valami baj van! A másik magányából részt kell kérni, azt adni is kell, azt respektálni is kell. A másik magánya akkor jó, ha van benne részvényünk!

10. Munkahely. Az úgy nem megy, hogy az egyiknek szárnyal a karrierje, a másik meg sántán bicerészik a sivatagban. Vagy mindketten szárnyalnak, vagy mindketten bicerésznek. Ennél már csak az a borzasztóbb, ha az egyik a másiknak a főnöke!

11. Joker. Miután minden olyan tudomány, amely az ember életét teszi működése tárgyául, több bizonytalansági tényezővel kénytelen dolgozni, így a jegyzetírás tudománya sem tesz mást, mint hogy hagy egy kitöltetlen rubrikát, ahová az olvasó beírhatja az esetlegesen meg nem említett tényezőt. Ez persze nem lehet az a szó, hogy bigámia.

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Régebbi bejegyzések

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu