A vén tölgy.

Kémleli csupasz törzsét a habokban,
Lehangoló a kép,amit a vízben lát,
Régi koronája,már csak nyomokban,
Levél alig ékíti a matuzsálemi fát.

A tölgy agóniája lassú volt,alattomos
Férgek nyűtték ,gombák szipojozták,
De segítettek,kiknek fészket adott,
Ám a nyaldosó habok is megtámadták.

Beletörődött,hisz utódai körötte állnak,
És amott a túlparton is pompáznak fák,
Ezt a nyarat jó lenne megérni,hiába fáradt,
Mert nincs gyönyörűbb,mint a hajnali nyár.

Mikor köd lebeg a víz felett tejszerűen,
S a nádiposzáták dala,szinte zsongít.
És délben a sasfiók,a fészkében elterül,
Majd este a távolban,valaki imára kondít.

Hát ez hiányzik csak,a tölgyek tölgyének,
Ha teste megadón a vén folyóba dőlt,
Az áldott fény és az eső,a törzsének,
És néha az ember,ki az árnyékába dől.

2009.02.19. Rézi.