Tudod miért érdemes harcolni?
Miközben nem érdemes meghalni?
Elakad tõle a lélegzeted,
És úgy érzed, mintha megfulladnál?

Felér-e a fájdalom a büszkeséggel?
Egy helyet keresel, ahova elbújhatsz?
Összetörte valaki a szíved?
Romokban heversz.

21 díszlövés,
Tedd le a fegyvert,
És add fel a harcot,
21 díszlövés,
Emeld fel jó magasba a kezed,
Te és én.

Mikor utad végéhez értél,
És nem tudsz az érzéseiden uralkodni,
Nagy árat kell fizetni a gondolataidért,
Mikor elméd megtöri lelked szellemét.

*Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, 
hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. 

Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. 
 
Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki hazaindult.
  
Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza 
fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! 

Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába.

Egy gyertya pislákol halványan a sötétben,
Nem ragyog fénye ugyanúgy, mint régen.
Tüze percről percre gyengül, s hamarosan elalszik,
S vele együtt egy szenvedő szív is örökre megnyugszik.
Már csak pár pillanat s uralomra tör a sötétség,
Már csak másodpercek kérdése és véget ér a keserűség.
S ekkor a messzeségben szél támad csendesen,
Közeledik a távolból, közeledik szüntelen.
Beront a szobába, s a lánggal lágy keringőbe kezdenek,
Lassan ringatóznak, majd egymás ajkára egy utolsó csókot lehelnek.

1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.
2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.
3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
4. Az igaz barát a kezdet fogja és a szívedet simítja.
5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
6. Sose felejts el mosolyogni.

"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek.

"Álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillantokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat - a szüleinket, a férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat. "

"Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk."

"Az életben csak egy dolog biztos - leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk."

"A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta."

Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk."