Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból. .
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben � ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Kisgyermekként a mezőket járva,

pitypangokat szedtem hajdanán.

Csacska versem csetlő-botló számból,

mosolyogva hallgattad Anyám.

Deres fejjel mezőket nem járok,

vadvirágot se szedek ma már.

A legszebb rózsát, mely ilyenkor nyílik,

Sírodra vinném Édesanyám.

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek.

Ahogy a napok rövidülnek,
Úgy érzem mintha köd borulna rám.
Ahogy az éjek le hűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly sokszor el halasztottam
El mondanám,mert úgy érzem,hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő Te még meg teheted!
Megőszülve is maradj gyermek,
Mond meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak,
S mindennél jobban szeretett!
Az éjt is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset,
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.
Amit akkor el felejtettél,
Talán még jóvá teheted,
Hát menj és simogasd meg
A téged védő kezeket
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak,
Amíg bele betegedett,
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el,hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon el fáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet,
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bár hol is vagy, hát fordulj vissza,
Az ember másként nem tehet,
És csókold meg amíg nem késő,
Azt az áldott édes szívet,
Ha még lehet,ha még lehet.

Édesanyám

Sebesen száll a felhő az égen

Nem láttalak édesanyám régen.

Ha én szállni mint a felhő tudnék,

Édesanyám csak tehozzád szállnék.

Tavasz lesz már, a hó kezd elmenni,

Be szeretnék kék ibolya lenni.

Kivirítnék az anyám kertjében,

Hadd tűzne fel dobogó keblére.

Sem felhő, sem ibolya nem vagyok,

Elhagyatott árva gyermek vagyok,

Messze van az édesanyám háza,

Csak búsulok, sóhajtok utána.

Adj Uram, örök nyugodalmat Drága Szüleimnek, és az örök világosság fényeskedjék Nekik! Nyugodjanak békében, a mi Urunk, Jézus Krisztus szentséges nevében! 

Amen.