Gyengéd kezek Este volt, nyári este, a hang úgy csengett. Csengett, mint esti kongó templom harangja, zengett, mint csillogó szép kőkristály, énekelt, mint egy égi angyaltünemény, igen, mert ő egy angyal. Volt ő, s miképp volt, úgy marad, és lesz az örökké. De emberek százai, vagy annál is többen megtöretik kis szivét, angyallétét megtiporják, barátoknak nyilvánulnak, de rútul elhagyják. Ez este egyedüli létben ült csendes házában, magányos, szomorúság. S íme, elveszett volt, mint a kis árva, egy anya gondoskodó módon vitte ételét, mert igen, kis angyaldallam elveszve volt. Nem kívánta már a nyílt életet, mert fájt neki, hogy elvették tőle az igaz létet. Csend volt most az ő képe, nem vidám dallamhang. Eljött a perc éjnek rettegett sötéteknek tartogatott órája az új év második napja harmadik órája s annak negyvenedik perce. S bár behazudták a hiszékeny népnek, hogy saját létét vette el magától, de e nép többé nem hiszékeny. Lámpák világítnak felette, s tudják, ott álltak, kik elvették földi létét. A halálos ék megállt benne, árulkodó jelet nem hagyott, csak elhallgattatta e földön a dalnokot. De eljő az igazság napja, kinyílvánul minden gaztett, győz az igaz, nemes, jó cselekedet. S hosszú hosszú órák elteltek, de az énnek életének ösztöne nem esett mederbe, küzve viaskodott dalnok önmagával, fel nem kívánta adni harcát a halál kardjával. A megtört dalnok tehetetlen volt, halovány, és mozdulatlan. S mikor elkerült orvosok kezére, nem tehettek gyógyírt e létre, tetteiknek inmáron eséje nem lehetett. Íme ez angyaldallam elment e világból, mert fém sebes fegyver, mi a kard volt. S ismét ezernyi lét próbálja megtörni, hogy meg ne tegye, hallgatásból ne tudjon kitörni. Ó, mily balgák, ostobák, tán azt hiszik, ők mindenható urak? Ó, nem, nem, a lélek meg nem törhető! Isten hatalma nagyobb, mintsem, hogy tervét megakadályozd! Hatalma nagyobb, végtelen, erősebb mint tiéd, nem veszik el ez angyaldalnok terve, végbemegy, ahogy lét által rendezve van! S drága kis lélek, te csillámló gyöngy, meg véd egy lét, egy örök lét, az Úr, kinek gyermeke minden lélek, világok, s az univerzum. S lám, eljött egy nap, a Nap fényesen ragyogott, s a dalnok mellett, ki világközi létében is félt, mert apró kis szívét törték, verték, íme, ott áll egy leány, ki kitért földi testéből, hogy karon fogja, és megölelje, hogy erőt teremtsen Isten akarata szerint, és suttogta lelkendezve: "Drága kicsi dallam! Amiképp támadnak, aképp megis védnek! Sokan vagyunk! A te léted angyali lét, az Isten irgalommal fordult hozzád drága dallam! A karjába vett, s íme, én elhagytam küldetésem, elvittem más világba, hogy most itt legyek, és megvédjelek! S mikor én visszamegyek még folytatódó életembe,, magammal viszem a képességet, hogy magamhoz öleljek minden létet, ahogyan most téged, mert Isten íly csodát rajtam bevégzett, és akkor látni fogom azokat, miket addig kézzel tapintottam. De most itt vagyok drága dallam, és kezemben tartom kis kezedet, hogy lásd, igen, te hatalmas vagy, angyali dalnok, s néked, mint angyal emberi módon tündökölni sosem kell, mert Isten tündököl tebenned. Drága kis hang, lelkek lelke, ne sír, félelmed veszzen el, mert a dallam te vagy, te vagy! S itt vagyok, és mikor visszajössz, áldott leszel minden dolgodban! Ne félj, nyílj meg, szikrázzon fényed minden világra! Drága dallam! S hála mindenható urunknak, hogy itt vagyok, és engem választott! S Istennek köszönhetem, hogy te általad, én is megáldattam minden dolgomban!" S mikor úgy hitték, a leány meghallt, ő visszatért, s úgy lett, ahogy mondotta dalnok előtt állva. S íme kétezredik ezredévnek tizedik éve előtt két évvel voltunk a második hónap második hetében, s mind úgy lett, úgy, ahogy e csoda megmondatott, úgy, sehogyan másképp. S a kis dallam újra hatalmas lett, és ismét megnyílt, szikrázott, fénylett. S mikor e dallam visszajött bevégezni félbe hagyott küldetését, a kis leány őrzőjévé vált keresztképi alakot véve fel anyaképpre vetítve, és imádságával határtalan szelídségével segítette ő fel, fel a felnőttek világába. Megtanította, hogyan kell látni,, és nem látni, a kettő mit ad, és mit nem. A dallam megnyílt, s hangja betöltötte a földi világot, és világközi léteket.