Poller Ildikó: Tavasz

Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.

Tavaszi szél kering patakon, rét felett,
látom a víz színén lebegő levelet.
Csokorba szedem a mezei virágot,
melynek az illata betölti szobámat.

Hazafelé erdőn át vezet az utam,
némaság megtörik ha gallyra lép lábam.
Madarak szállnak el riadtan felettem,
sietve lépkedek vár már a kedvesem.

Erdőből kiérve, még egyszer megállok...
"természet ölelj át, nyugalomra vágyok
ledobva magamról, gondom és bánatom,
lelkemről lerázva fájdalmas járomom."

Most hazatérek, de máskor is eljövök,
mert az élet zűrös, a rohanás örök.
S ha újra csordultig telik a "pohár",
visszatérek ide, hol örökös béke vár.