Poller Ildikó: Gyötrő gondolatok

Nem tudom, milyen lesz az életem,
hogy sorsom jót vagy rosszat hoz nekem.
Kaptam az élettől már sok pofont,
oly sokszor nem is leltem rá okot.
Bántottak, megaláztak engemet,
mégis szeretem az embereket.
Nem tudok változtatni magamon,
ha kérik, mindenem odaadom.
Mosolygok akkor is, ha ég belül,
mikor lelkem mélyén nagy bánat ül.
Fájdalmat okozni nem akarok,
így hát nevetek, míg belül sírok.
Szomorúság lepi el szívemet,
mert oly közömbösek az emberek.
Oly sokan, csak magukkal törődnek,
átnéznek azokon, kik gyötrődnek.
Nem maradt szívükben más, csak közöny,
eltűnt belőlük az életöröm.
Mi lesz, ha kihal minden érzelem?
Vajon, lesz-e még akkor szerelem...
Remélem, marad olyan is, mint én,
ki mások sorsát viseli szívén.
Lehet, hogy elölről kell kezdeni,
megtanítani őket szeretni?