Anyácskámhoz   /   Kozma Szuzsanna

Itt állok tétován, fájón,
nem lelem a szavakat,
csak érzek, fájót, nagyokat!
Még nincs rá szó, hiányod mit okoz,
Még nincs rá méltó köszönet,
mit elmondhatok Neked.
Anyám! Az én Anyám!
Tündérkertből való szépséges Liliom!
Anyám, Anyám, Édesanyám,
Ki pillangóként itt hagyott.
Angyalarca a távolból
képpé festi önmagát,
könnyem csordul, imám jajdul:
Szeretlek Anyám!
Illatodat hordozza még bensőm
minden ízében.
Ott pihensz az öröklétben,
a Szeretet kiskertjében,
mosolyoddal kápráztatod,
énekeddel elbódítod,
Téged őrző Angyalod.
Édes Drága Jó Anyácskám,
Előtted letérdelek,
Szeretetfám minden ágán
egy madárka énekel,
szárnytollukon kis nefelejcs,
Neked viszik, csak Neked!
Szívem csordul, lelkem jajdul,
hogy köszöntlek Édes Lelkem,
Én Anyácskám?
Nem lehet!
Mert nincs rá szó, mi elmondhatná,
mit is jelentesz nekem.
Nem mondhatok többet addig,
míg szebb szavakra nem lelek,
csak tán ennyit:
Mindig itt vagy énbennem,
míg szívemből ki nem hal,
a hála és a Szeretet.