azoknak, akik szeretik a meséket... hófehérke aznap este bedobta a taccsot. négy bloody mary és két caipirinha után, ez mondjuk, nem is csoda. egyszerűen, csak mérhetetlen bánatát akarta különböző gyümölcslevekbe fojtani. ugyanis, tohonya herceg hanyagolta. ma este már nem őt, hóan fehérkét vitte ki a „törd a zúzáját” pankrációs verseny döntőjére, hanem azt az öregasszonyt, piroskát… piroskát, akinek pedig ott van a farkas… no, meg a vadász is… a szenilis dédnagymamiról, a rozsdamentes acélorrú boszorkáról nem is beszélve, akivel még eltartási szerződést is kötött a mézeskalácsház reményében… az is igaz, mindezeket ellensúlyozta szilikonban ringó kebleinek bőséges mérete és a huszonhét hektáros bükkös, a telekkönyvi hivatalban. neki bezzeg csak hét kerti törpéje volt, abból is az egyik fogyatékos… a kuka… egy pohár abszint mellett lassan be kellett látnia, bármennyire is vergődik itt, partra vetett halként, szirén ruhájában, tohonya herceggel való közös, box meccseinek, porbafocijainak és sakkjátszmáinak ezennel vége. úgy dőlt ki a bárpultra, mint a hódcsapat rágta lucfenyő az erdei villamosvezetékre. vadkanra emlékeztető horkolása mindenkinek, köztük egy ifjú daliának, serteperte király kisebbik fiúgyermekének, cuppantó hercegnek a figyelmét is magára vonta. a hős, tenorista herceg, remegő lábbal odament, hogy hófehérke fülsiketítő álmodozását elhallgattassa és hatalmasat cuppantott kissé lötyhedt melleinek közepébe. a kecsesen alvó leányzó ettől csak még jobban elalélt… hét dézsa hideg vízzel való nyakon öntés után, azonban már méla vigyorok közepette, örömmel adta át magát a végzet ruhahasító fantáziavilágának. persze, nem ott, a bárasztalnál, hanem valahol a női mosdó lengőajtóinak rejtekében… tíz év múlva hófehérke és cuppantó a bolhapiac sorai között alkudozva, megpillantották tohonya herceget és piroskát. a vén spiné görbebotjával püfölte tohonya fejét, korholta, pörölte, miközben pórázon vezette a mögötte kullogó farkast. bár még ekkor nem tudták, mindhárman, a közeli dombon kukkoló vadász nikkelezett fényű távcsöves puskájának célkeresztjében voltak szemügyre véve. hófehérke és cuppantó, cinkos mosollyal egymásra néztek, megölelték egymást és beültek egy abszinttal megünnepelni a tíz évvel ezelőtti, nem minden napi, csodálatos szerencséjüket. ünneplésük közben, hófehérke köszönetet intve feltekintett az égre, mert jól tudta, a bánat és keserűség, a kín és szenvedés, örömök és boldogságok forrása is egyben, az idő megállíthatatlan folyamában… és boldogan éltek... és soha meg nem haltak...