„A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”
(Példabeszédek könyve 17. fejezet 22. vers)
1867-ben
James White, agyvérzés következtében válságos állapotban, a New York
állambeli "Our Home" Danswille betege volt. Az intézmény megbízott
orvosa úgy gondolta ennek vallásossága az oka. Így arra biztatta
betegeit, felvidulás céljából vegyenek részt a különböző
szórakozásokban.
Mikor
Ellen G. White-ot az egyik jelenlévő arra kérte, hogy egy
táncmulatságban vegyen részt és így temesse el bánatát, a következőt
válaszolta: Láttál-e engem valaha is komornak, kétségbeesettnek,
panaszkodónak? Olyan hitem van, amely tiltja ezt.
„Az
igaz keresztény vidám. - Ne engedd, hogy a mindennapi élet baja és
gondja ingerelje lelkedet és elborítsa agyadat! Ha mégis megengeded,
mindig lesz valami, ami ingerelni és bosszantani fog.
Az
élet olyan, amilyenné tesszük és azt találunk, amit keresünk. Amikor
szomorúságot és bajt keresünk, amikor lelki állapotunk miatt
felnagyítjuk a kis nehézségeket, akkor bőven találunk olyat, ami
lefoglalja gondolatainkat és beszélgetésünket.
De
ha a dolgok napfényes oldalát szemléljük, elég okot találunk a
vidámságra és boldogságra. Ha mosolygunk, visszamosolyognak ránk, ha
kellemes, vidám szavakat szólunk, annak visszhangja visszatér hozzánk.
Amikor
a keresztények bánatosnak és lehangoltnak látszanak - mint akik azt
gondolják, nincs barátjuk -, rossz benyomást keltenek vallásukról.
Olykor
azzal az elképzeléssel foglalkoztak, hogy a vidámság ellentmond a
keresztényi jellem méltóságának, azonban ez tévedés. A menny maga az
öröm; és ha összegyűjtjük lelkünkben a menny örömét, és amennyire
lehetséges kifejezzük azt szavainkkal és magatartásunkkal, jobban
tetszünk mennyei Atyánknak, mintha komorak és szomorúak volnánk.
Mindenkinek
kötelessége, hogy gyakorolja a vidámságot a szomorúság és a baj feletti
töprengés helyett. Sokan e módon nemcsak nyomorúságossá teszik magukat,
hanem beteges elképzelésüknek áldozzák fel egészségüket és
boldogságukat.
Vannak
környezetükben olyan dolgok, amelyek valóban nem kellemesek, ezért
arcuk állandóan komor, amely még szavaiknál is jobban fejezi ki
elégedetlenségüket.
A
nyomott hangulat nagyon árt egészségüknek, mert gátolja az emésztési
folyamatot és megbolygatja a táplálkozást. A bánatos és aggódó arc nem
orvosolhat egyetlen bajt sem, hanem mérhetetlen kárt okozhat.
De
a vidámság és a remény beragyogja mások ösvényét is, és "életök ezek
azoknak, akik megnyerik, és egész testöknek egészség" (Péld 4:22).”
(E.G.White, Boldog otthon, A kegyelem beragyogja a családi életet c. rész, vidámság)
Kommentáld!