Párom vak volt,ugy ismerkedtünk meg,egy szociális otthonban lakott,én meg ott dolgoztam. Napra pontosan egy évre rá,hogy összeköltöztünk,agyi infarktust kapott,fél oldalára lebénult.A korházi ápolás,szanatórium,és folyamatos gyógyszerezés hatására mára már "csak" a jobb lába gyenge,az nem birja el a testsulyát,igy tolókocsiban tud csak közlekedni.Pár lépést tud persze menni, egyedül is,de hát ez csak a lakásban elég. Amig csak vak volt,azt el tudta fogadni,megtanult magára mosni,takaritani, főzni. Egyedül járt-kelt a városban,utazott vonattal,sőt kiment egy osztrák határmenti faluba is, ahol havonta egyszer zsibvásárt tartanak,és ott vett ezt-azt.Mióta ez az agyi infarktus történt vele, nem tud beletörődni,folyton azt kérdezgeti,miért verte a Sors? Nos,itt jön a képbe az el caminó.Tv-ben hallott róla, és megjegyezte:-" vajon,ha kimehetnék oda, választ kaphatnék-e"? Én nagyon a realitások talaján állok, de nem mertem lehurrogni,csak megnéztem a NET-en,mi is az az el caminó?Hát ne tudjátok meg,mennyi cikk, oldal etc. szól róla. El is kezdtem olvasgatni őket! Nagyon tetszettek az ott olvasottak,Beszéltem Jánossal is a dologról.és megegyeztünk,hogy nem is olyan lehetetlen végigjárni! Uccu ,nekiveselkedtem, felkerestem egy-két caminót-megjárt emberkét,akik nagyon kedvesen válaszoltak is nekem. Irtak a nehézségekről,de azért mondták,nem lehetetlen,és szurkoltak nekünk! Kellett is ennél több! Olaj a  már égő tüzre! Nekiláttam a nekikészülődésre!   folyt. köv.