Azt hiszem ez a kifejezés manapség senkitől nem áll távol. Ha nem is teljes pénztelenség, de a "nem jut mindenre, amire szeretnénk" állapot igencsak bekopogtatott minden családhoz, aki tisztességes munkából próbál megélni. És akihez még csak ez a formája kopogtatott be, az igen szerencsésnek mondhatja magát, mert ott, ahol nem mindenre jut már, amire szeretné, hogy jutna, még nincs nagy baj. Mert ott még a megélhetés nincs veszélyben. Ott még az élet - bizonyos nem létszükségleti dolgok nélkülözésével - megy a maga útján. Legfeljebb nem lesz külföldi nyaralás, vagy éppen semmilyen nem lesz, de normális étel kerül az asztalra, még eldöcög a családi kisautó (vagy nem is olyan kicsi), még fizetve vannak a számlák... De ott, ahol már a kenyérgondok kaparják az ajtót, ahol a számlák fizetetlenül sorolnak, ott már nem lehet megszorításról beszélni, mert ott már olyan nagy a baj, hogy a hurok szorul egyre jobban... ott már csak a teljes ellehetetlenítésről, elletetetlenedésről lehet beszélni. Sokszor elgondolkodom azon, hogy a most lecsúzó emberek, akik évek alatt a kilátástalanság kordonja mögé szorultak és onnan nézik a még vegetálók, és a még mindig nagyon jól, sőt pazar módon élők egyre távolabbi világát, mihez kezdhetnek majd az életükkel? Lesz-e még annyi erejük és kitartásuk a sok megaláztatás után, hogy felkeljenek és újrakezdjék a semmiből akkor, amikor a nyomorukat okozók már nem lesznek a politika színes, egyre gusztustalanabbul színes palettáján?

Tudom, másokat is foglalkoztatnak ezek a kérdések... Valakit azért, mert együttérez a bajban lévő rétegekkel, van akit pedig azért, mert a bajban lévő réteg tagja maga is, és a mindennapos gondjait kell megoldania. Sokakat meg már nem is érdekel más, csak egyetlen cél vezérli őket: naponként túlélni az életet.

Valamikor olvastam egy mondást. Nem tudom honnan ered, de valószínűleg valamelyik keleti országból érkezett el hozzánk. Nem pontosan emlékszem már rá, de a lényege az: Mindig az előtted lévő árkot ugord át, és soha ne a távolit figyeld, mert óhatatlanul elbuksz.

Való igaz, mindig azt a gondot kell megoldani, ami a legégetőbb, és így tovább... Persze a két árok közötti távon nem árt megnézni, hogy hány árok van még előttünk, mert az sem mindegy, hogy az erőnket hogyan tartalékoljuk...

Szeretnék a jövőbe látni... Csak arra lennék kíváncsi, hogy a most százezreket nyomorba taszítók felveszik-e a tyúlkábmintás inget a mákos öltönyhöz?
Bár ahogy elnézem az offsor-céges betyárbandát, ahogy a felelősségrevonás ígéretének hallatán cinikusan vigyorognak, egy Moldova-féle gondolat jut eszembe.
Melőtt leírnám, elnézést kérek mindekitől bizonyos kifejezések miatt, de az idézet így szól: "Halat vízzel, qrvát f*sszal ne fenyegess!"