A természet ereje: Gábor Anett blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam

Nem vagy belépve

Regisztráció »

Közösségei (1)
Blogbejegyzései (2)

A természet ereje

11 éve | 2 hozzászólás

Mint a tűzből kipattanó érces hangú szikra,

Lángra lobban smi útjában áll elpusztítja.

Fáknak vérét ontja, s a hamuba taszítja,

Majd mossa kezeit mert ez volt az ő sorsa.

A hegycsúcs min megannyi hópihe szenderedik csendesen,

A muzulatlan föld egyszerre csak megremeg.

S útnak indúl a borzalmas hófergeteg,

Meg nem állítja senki csak az ős természet.

A hatalmas óceán habjaival csalogat,

majd méretes alakot ölt és mérgesen riogat.

Véget nem érő óriás hulámmal fenyeget,

S nem áll meg csak ha már mindent betemet.

A nyári melegben lágyan símogatja arcodat,

De ő sem az kivel felvehetnéd harcodat.

Mérge hirtelen jön nem szól s nem jelez,

Ereje elsöpör s mi útjában áll mindent tönkre tesz.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Bükki Gy. Cecilia üzente 11 éve

Kedves Anett!
Gratulálok!További jó munkát!

Válasz

Harmath Jozsef üzente 11 éve

örömmel olvasom fiatal verseit,önnek rendkivül érdekes lépei vannak..további szép alkotásokat ,,,üdv ,,hj

A JÉGESŐ KÖNNYEI

A jégeső bús könnyei a földön peregnek.
Az én hosszú utam hová vezethet?
Magas fák az oldalamon,
A sötét csendjét átkarolom.
Könnyezem és tűnődöm.
Ki lehet az, kiért ontom sóhajom?
Néznek rám a fényes csillagok,
Az is, mely feletted ragyog.
Így váltak dallá szívem kottái,
És valóra váltak szíved álmai.
Már nem néma az erdő.
Nem alszanak a virágok.
Messzi ködből jössz felém,
Tölgyfa ággal integetsz,
Nap sugarával megérintesz.
Ahol jársz, a föld néma,
Talpad alatt fénylik a szerelem szikrája.
Égő szerelmem szívemből beléd hull.
Csóközönöm ajkadra borul.
Ennyi maradt ábrándomból,
És kinyílt szemmel a jövőt látom,
S tudom, hogy veled mindezt valóra váltom.

hj