"Ha gyerek felidegesít és belül forrongsz,de nem kiabálsz,az a gyereket nagyon megzavarja.Érzi...a bensőd ordibál,de te nem:sőt,mosolyogsz,mivel uralkodsz magadon.A gyereket ez teljesen összezavarja,mert érzi,hogy az anyja becsapja,és a gyerekek a csalást soha sem bocsátják meg. Arra azonban mindig készek,hogy elfogadják az igazságot.Kiabálj,ha úgy érzed,kiabálnod kell!Csak azt ne felejtsd el,hogy ki kell egyensúlyoznod a szeretettel!Ha szenvedélyesen veszekszel,kiabálsz vele,akkor tudd szenvedélyesen szeretni is.Amikor kiabálsz a gyerekkel,ugyanolyan hévvel szeresd is.Öleld meg,táncolj vele,és tudni fogja,hogy szereted őt,ezért jogod van ahhoz is,hogy kiabálj.Ha csak ordítasz,de ugyanazzal a hévvel és szenvedéllyel nem tudod szeretni is,akkor van baj.

Ha néha olyan tulajdonságokat veszel észre a gyerekedben,amik nem tetszenek,nézz mélyen magadba,és ott is megfogod találni ugyanazokat a tulajdonságokat. A gyerek ezeket csak visszatükrözi. A gyerek nem más,mint egy rendkívül érzékeny válasz rád.Ő nem tesz mást,csak magába szív téged,majd megismétli,amit lát - imitál.Ha azt akarod,hogy a gyereked valamilyen legyen,akkor előbb te légy olyan!Légy csendes,könyörületes,szerető,örömteli,és meg fogsz lepődni:elég,ha ilyen vagy,és a gyerek máris felszívja magába ezeket a tulajdonságokat."

Ez mennyire így van,hiszen,ha kicsit magunkba nézünk rájövünk,hogy hány mozdulatot,szokást és jó vagy rossz tulajdonságot "köszönhetünk" a szüleinknek. Akaratlanul is átvettük ezeket a dolgokat,szinte belénk rögzültek az évek során,amig mellettük éltünk.