Andrzej Wajda rendezte történelmi dráma,mely a lengyelek nemzeti tragédiájának, súlyos mementójaként fogható fel.Személyes indíttatása is volt,hogy felhívja a világ figyelmét,mi történt akkor,hisz édesapja is ott vesztette életét.

1940 április havában, a megszálló oroszok által a katyni erdőben elkövetett szörnyű mészárlás és hozzátartozóinak szomorú elbeszélése ez.Közel húszezer tisztet, civilt lőttek fejbe és temettek tömegsírba,melyet a sztálini propaganda gépezete,a nácik számlájaként szeretett volna feltüntetni.

A sokáig tagadott történtekre, a 90-es években végzett kutatások adtak végérvényes választ,felfedve a valós események adta igazság karcos és nyersen ható tényeit.
A szereplőkkel nem fogunk azonosulni,hisz a történetet külső szemlélőként figyelve tapasztaljuk meg, sanyarú sorsuk adta helyzetek szövevényét.Mindig egy újabb alakot húz be a cselekmény középpontjába,melyek a végkifejlet szőttesében adnak egy teljes képet,találkozva a sorsok és halál mezején...

A mozi tökéletes nyelvezetű,nem igér többet,mint amennyit ad.Pusztán a valós tényeken alapuló dramaturgia,felvázolva a remény és kilátástalanság felfokozott állapotát,téve mindezt a maga vájta mederben lassan hömpölygő víz sodrásának erejével.Itt bizony nem a kimunkált, már unalomig csiszolt sztereotíp jellemrajzok és fordulatok adta kelléktárral találkozhatunk,hanem valós értékkel és a kiszolgáltatottságot sugalló mély érzések homokkövén ücsörögve lehetünk szemtanúi, egy mindent elsöprő és megsemmisítő diktatórikus hatalom aljasságának.
A fasiszta német rezsim mellett,az oroszok kegyetlenségei és minden humanitást nélkülöző módszereik, legalább akkora súllyal bírnak,sokakban téves fényképalbumként rögzülve a hős vörös hadsereg akkori csillagáról és dicsfényéről.Ártatlan emberek kiontott vérétől is iszamosak voltak azok a csizmák,rengetegen hullottak a szovjet katonák szuronyai és golyói által,akik jobb sorsra és szebb életre lettek volna érdemesek.

Egy ilyen,vagy ehhez hasonló szörnyű rémtett a világ minden részén súlyosan elitélendő,történjék Lengyelországban,Darfurban,esetleg Burmában...

Milyen érdekes,hogy mindenki Istenért kiált az utolsó perceiben..Vajon ilyenkor hol van,miért enged ilyen mocskos dolgokat,...ha létezik?

Záró képeinek nyomorúságos eszenciáját magamba szívva indultam haza,belém égetve minden keserűségét és a történelem oly igazságtalan valóját.