Egy kis bemutatkozás:nyugdíjas vagyok, Nógrádban élek, egyedül, ___jobban mondva a fiammal, aki 20 éves, úgy értettem hogy független vagyok már jó pár éve.Néha__egyre gyakrabban _magányos.De gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

Nem volt szándékomban blogot írni, ezért még nem is nagyon tudom, hogy mit írok ide.Olyan hirtelen jött ötlet így ma reggel korán, ébredezőben.

Ha valaki idetéved, és elolvassa amiket ide írok, kérem vegye figyelembe, hogy nem tanultam az írás művészetét, ösztönösek a megnyilatkozásaim,tehát ne higyje senki, és ne is várja, hogy tartalmilag, vagy formailag irodalmi jellemzői lesznek.

De azt ígérem, hogy őszinte lesz.

Egyszerű ember vagyok, egyszerű élettel, egyzerű megjelenéssel, egyszerű elvárásokkal.Egyszerűen tudok mások felé gesztusokat tenni, a magam egyszerű módján szeretem az embereket, és tisztelem azokat, akiket lehet tisztelni valamiért.

A tisztessésért, az őszinteségért, a kölcsönös segíteni akarásért, hálás vagyok ismeretlenül is azoknak pl.-ul, akik itt a neten információkat osztanak meg embertársaikkal.

Amit nem tudok elfogadni,: a másik ember semmibe vétele.Az ilyesmi nagyon megvisel.Lesújtva érzem magam sokáig, egyszerűen nem tudom túltenni magam ezeken a dolgokon.Miért???

Talán nem vagyok én is ember?Olyan ember, aki megérdemli, hogy elbúcsúzzanak tőle, elköszönjenek?

Hiszen, ha valakivel beszélgetünk személyesen, annak is köszönünk, akkor is, amikor találkozunk, akkor is, amikor elmegyünk.

Nos, ezek jutottak most eszembe.

Környezetemben kevés az őszinte ember.

Nem tudom, más hogy van ezzel, nekem fontos az őszinteség.Akár jó, akár nem.

Talán ennyi elég is most...