A kiadómnak egyszer az az ötlete támadt, hogy szakácskönyvet irat az írókkal. A muzsa kontyot köt és rántást kavar. Jellemző a korra, ha nagyon gondol a gyomorra.
Sok embert megcsal az a német szójáték, hogy az ember az, amit eszik.
Az emberi szellem kiválóságai nem a terített asztalnál fejlődtek. Nézzük végig a sorozatot Homerosztól Petőfiig, s nézzük végig azt a sorozatot, amelyik Baron Brisse 366 menüjével éli át az esztendőt. Homerosz bizony nem ivott pezsgőt, Petőfi nem ismerte Brillat-Savarin asztalát. A Názáreti Bölcs buzakalászt tépegetett utközben és azt ette. Napoleon egy katonaiskola hitvány fazeka mellett nőtt fel. Szokratesz salátát ebédelt ecetolaj és pecsenye nélkül. Spinoza örült, ha kenyere volt. Burns és Arany mind a kettő paraszt asztal mellett termelte virágos gondolatait.
Hol van az asztal finnyásaiban a szellem?
Számok bizonyítják, hogy az arisztokraták osztálya adja az emberiségnek a legkevesebb gondolatot, és a tapasztalat bizonyítja, hogy a szakácsok elme dolgában a tenoristákkal egy vonalban állanak.
1892-ben Nagykörösön egy vén szőlőpásztor halt meg. Száznégy esztendőt élt és soha nem volt beteg. Az az ember a száznégy esztendő alatt nem evett más konyhai készítményt, kenyeret, és nem ivott mást csak vizet.
Nem merném kimondani, hogy azért volt szőlőcsősz, hogy ugy élt. Ha véletlenül a Kant lelke van benne, az olyan életmód mellett is elsőrangu csillaga lett volna a filozofiának.
Ha mindenki megszokná kicsikorától kezdve hogy így éljen, milyen más képe volna a világnak! Ezer meg ezer millió ember szabadulna ki a hivatali láncokból s emelné föl a fejét a hitvány szolgaságból.
De az ember sorsa az, hogy a saját gyomra körül forogjan. A haltenyésztők csukát tesznek a tóba, hogy a halak el ne lustuljanak és így a husuk petyhüdté ne váljon. A teremtő gyomrot tett az emberbe, hogy mozogjon, dolgozzon az is, akit nemesebb munka nem foglalkoztat.
Így aztán a sokaság élete nem egyéb, mint hordás az asztalra, és a sokaság főgyönyörüsége az evés.
De pusztulóban van az a nemzet, amelyik oltárrá teszi az asztalt s legderekabb embernek Lukulluszt tartja. A római és görög birodalom szerencséje cseréptányérok között kelt és aranytálak között áldozott le.

Münkhenben jártam. Lementem délben a növényen-élők vendéglőjébe. Nézem az étlapot: sokféle étel. A legtöbb tejfeles. Vajas, túrós is bőven. Tojásos étel is. Egy vendég bor helyett tejet ivott.
A vendég aztán megsokasodott. Az asztalomhoz ült egy barátságos német.
Beszélgettünk.
Kérdem tőle, hogy azért nem esznek-e hust, mert a táplálék igy egészségesebb? Vagy azért, mert ugy érzik, hogy az állat megölése, bestiális cselekedet?
Feleli:
- Mind a két okból.
- Mármost hát azt mondja meg nekem: lehető-e, hogy valamikor minden ember a vegetárius életmódra tér át?
- Reméljük.
- Dehát mit csinálnak a sok kakassal, amelyik a tojásból kél.
- Semmit. Engedjük őket élni és kukorikolni.
- Ön látom nem gazda, hát engedheti. De a baromfinak szem is kell, még nyáron is. A szem pénzbe kerül. Aztánhát maguk a kakasuk is megölik egymást: csak egy marad az udvaron.
- Hát akkor el van intézve a kérdés, - nevet a német.
- Jó. Dehát nézze: maguk tejet is esznek. Tejet nem ad a tehén csak borjadzás után. És minden tehén sokszor ellik bikaborjut is. Hova teszi a világ azt a sok bikát? Hiszen csak néhány év és annyi bika lenne a világon...
- Azok is megölik egymást.
- Nem, azok nem. Azok csak félreverik egymást. Eredj más határba!
S idővel lelegelik a kaszálókat, vetéseket, búzavetéseket, árpavetéseket, répatáblákat, kukoricaföldeket... És egyre többen és többen.
A német erre nem tudott felelni. Talán más vegetárius tud.

A vonat elhagyta Rákost. Az idő napos volt; az ég kék. S a távolban egy nagy sárgásbarna köd-hegy látszott. A földtől az égig ért. De nem köd volt, hanem szennyes levegő.
Egy utitársam kipillantott az ablakon és szólott:
- Közeledünk a fővároshoz.

*
A pesti ember.

Nem mondhatjuk fővárosi ember, mert akármi más európai főváros a nemzet életerejének buzogó pontja. De hol buzog Budapesten a magyar élet?
Nézzük Párist, Londont, vagy csak a szomszédban Bécset: osztrák levegő, osztrák-német lakók; az építkezésben német művészietlenség; szokásokban német becsületesség; melegség; családok látogatják egymást; vendéglőkbe, színházakba csoportokba érkeznek.
Magyar-e a levegő Pesten? Magyar-e az utcák képe? Látsz-e az építkezésekben valamit, amiben magyar lelket érzel? Hallgasd a beszédüket, nézd a mozgásukat, nézd az udvariasságukat.
A nyáj-ösztön hiánya. Minden ember elkülönzött lélek. Egymással ha találkoznak, nem látsz örömet az arcon, beszélgetésükben hallgat a lélek belseje; bucsuzkodó kezök nem meleg.

*

Városon az embernek legalább is két ruhája van és két arca. Az egyik: amelylyel társaságban forog. A másik: amelylyel otthon ül.

*

Álarcos bál: emberek állatoknak öltözötten. Nappali élet: állatok embereknek öltözötten.

*

A város.

A városi levegő messziről nézve füst. Közelről piszok. Mintha a városi emberek lelkivilágára is hatna a levegő.
A városi ember már szemüveggel születik. Tehát már legalább is negyvenéves, amikor e világra beköszön. Micsoda élet a fővárosi gyermek élete. A szeme csak házakat lát és bolt mellett boltot. Csupa bolt és bolt; csupa üzlet a világ. Felnő virág nélkül, mező nélkül, fák nélkül. Madarat ha lát, csak kalitkában A csillagos égből csak annyit lát, amennyit az utca rámájától lehet.
Tehenet hajtottak végig a köruton s a gyerekek futottak utána.
Nem eszik igazi ételeket. Bádog az éléskamrája. Ha levest akar enni, vizet forral s kivesz egy kanálnyi kenőcsöt bádogból. - A lélek lángja az értelem. E láng olaja a morál. Városon nincs ilyen olaj. Azért nem is fehér a láng, hanem sokszinü. Ha olykor hallunk is beszédet, amely lelki nemességet sugároz, arról is kiderül, hogy csak szalon-morál. A szalon-gulyásról jut eszembe a szó. A vendéglős csinálja - mások fogyasztására.

*

A fővárosi ember úgy él, mintha az élete célja az volna, hogy példával illusztrálja ezt az orvosi kérdést:
- Miként lehetne az emberi testet leghamarabb elnyűni?
*

A városi nő élettörténete - egy arcbőr története.

*

Falusi népnek címerképe a méh lehetne. A fővárosi népnek a napestig rohanó konflis-gebe.

Forrás: Polczer Porta