Most tél van és csend és hó és halál.

A föld megőszült;

Nem hajszálanként,mint a boldog ember,

Egyszerre őszült meg,mint az isten,

Ki megteremtvén a világot embert,

E félig istent félig állatot.

Elborzadott a zordon mű felett

És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász,a tavasz,

S az agg föld talán vendéghajat  veszen,

Virágok bársonyába öltözik.

Üvegszemén a fagy fölenged,

S illattal elkendőzött arcain

Jókedvet és ifjuságot hazud:

Kérdjétek akkor a vén kacért,

Hová tevé boldogtalan fiait?          / Vörösmarty Mihály/