Megrázta magát és lassan kinyitotta a szemét. Aludhatott volna még, de szokás szerint a reggeli fények felébresztették.

Minden ugyanaz volt, mint már évek óta, de őt ez nem zavarta, inkább a biztonságot jelentette neki. 

Mégis ma valahogy más volt. Volt valami a levegőben, amit még ő sem tudott pontosan megmagyarázni.

Évek óta ugyanaz, ezen más már kiborult volna, de ő mindig várta a vastag, puha ujjakat, ahogy gondoskodva közelítettek hozzá. Néha még az alkalmat is megragadta, hogy belecsimpaszkodjon a kissé sprőd, vörös szakállba, hogy csak aztán úgy kelljen leválasztani róla, akár a hajba került rágógumit, minden mindegy alapon-csak jöjjön ki. 

Már kicsi korától kezdve válogatós volt. Ebben nem ismert tréfát. Azt ette, ami neki tetszett és kész. Számtalanszor elhatározta már, hogy változtat, végülis a külcsín csak a belbecs után jön, de aztán ma is, mint mindig, hosszasan elidőzött a tükör előtt. Szinte már-már oda is szólt magának valami vicceset, de ezúttal megtartotta a poént, csupán egy rövid elismerő füttyentéssel nyugtázta a látottakat.

De várjunk csak! Éppen elhatározta magát, hogy valamilyen gyümölcsözőbb tevékenység után néz, amikor észrevett valamit.

Nyitva volt az ajtó!

Két másodperc sem kellett és kiröppent a kalitkából.