Közeledik az újév, egy teljesen új esztendő és bizony ilyenkor előfordul, hogy az ember olyan fogadalmakba bocsátkozik, amelyek már a megfogalmazódásuk pillanatában nyilvánvalóan tarthatatlanok.

Most ezek közül szedtem össze néhányat:

1. Nem eszem több csokit.
2. Ha eszem is csokit, nem annyit, hogy két pofára, degeszre egyem magamat vele.
3. Nem szólok rá többet a férjemre, hogy halkítsa le a televízió készüléket.
4. Addig hagyom gyűlni a mosatlan edényeket, amíg a férjem kínjában el nem mosogat.

Megrázta magát és lassan kinyitotta a szemét. Aludhatott volna még, de szokás szerint a reggeli fények felébresztették.

Minden ugyanaz volt, mint már évek óta, de őt ez nem zavarta, inkább a biztonságot jelentette neki. 

Mégis ma valahogy más volt. Volt valami a levegőben, amit még ő sem tudott pontosan megmagyarázni.

Évek óta ugyanaz, ezen más már kiborult volna, de ő mindig várta a vastag, puha ujjakat, ahogy gondoskodva közelítettek hozzá. Néha még az alkalmat is megragadta, hogy belecsimpaszkodjon a kissé sprőd, vörös szakállba, hogy csak aztán úgy kelljen leválasztani róla, akár a hajba került rágógumit, minden mindegy alapon-csak jöjjön ki. 

Már kicsi korától kezdve válogatós volt.