Kis türelmet...
Erõsíti és megszépíti a bõrt a csokoládé, és nem pedig, mint ahogy azt sokan hiszik, pattanásokat okoz - derült ki egy friss kutatásból.
A kakaóban és a csokoládéban található flavonolok kifejezetten jót tesznek a bõrnek: hidratálják, erõsitik a struktúráját, és javítják létfontosságú funkcióit is, például a vérkeringést - mutatta meg egy friss, német kutatás. A csokinak tehát nemcsak az íze és az illata isteni finom, de a kozmetikában is jól használható: nem véletlen, hogy egyre elterjedtebbek a csokoládés masszázsok, illetve arckezelések.
Dr. I-Min Lee, a kutatócsoport vezetõje szerint a legjobb hatás akkor érhetõ el, ha havonta három tábla csokoládét fogyasztunk el. Az általa irányított felmérés 7841 férfira terjedt ki. Õket öt éven át tartották megfigyelés alatt, s az eredmények összegzése után a következõ eredmény született: a csokievõk között harminchat százalékkal alacsonyabb volt az elhalálozási arány, mint azok között, akik nem fogyasztanak édességet.
Azaz: azok, akik havonta három tábla csokoládét ettek, átlagban egy évvel hosszabbították meg életüket.
A táplálkozástudományi kutatások a borról, valamint a csokoládéról is bizonyították, hogy kismértékû fogyasztásuk elõnyös a szív- és érrendszeri betegségek megelõzésében. A vörösborban lévõ antioxidánsok egy csoportja (polifenolok) megakadályozzák a koleszterin lerakódását az erekben. Tudta-e, hogy bizonyos csokoládéknak nagyobb az antioxidáns-hatása, mint a zöld teának, a vörösbornak, vagy az epernek? A csokoládé, mint õsi kultikus táplálék, napjainkra a táplálkozástudományi szakemberek és a kardiológusok egyik legizgalmasabb kutatási területévé vált.
17 éve | 0 hozzászólás
17 éve | 0 hozzászólás
The OC mix 2 (Album)
(Megjelenés: 2004. 10. 26.)
01. The Eels: Saturday Morning
02. Super Furry Animals: Hello sunshine
03. The Killers: Smile like you mean it
04. Death Cab For Cutie: A lack of color
05. Interpol: The specialist
06. Patrick Park: Something pretty
07. Dios Malos: You got me all wrong
08. Nada Surf: If you leave
09. The Thrills: Big sur
10. The Walkmen: Little house of savages (live)
11. The Perishers: Trouble sleeping
12. Johnathan Rice: So sweet
13. Beulah: Popular mechanics for lovers
14. Keane: Walnut tree
15.
17 éve | 0 hozzászólás
17 éve | 0 hozzászólás
Fõszerepek:
Mellékszerepek:
"That '70s Show" (1998) mint "Christy" in episode: "5:15" (episode # 6.21) 5 May 2004
17 éve | 0 hozzászólás
Fõszerepek:
17 éve | 0 hozzászólás
Fõszerepek:
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Éljen a csoki!
17 éve | 0 hozzászólás
Kiderült, hogy a csokoládé olyan antioxidánst tartalmaz, amely leköti a szervezetünkben található, a DNS-t károsító szabad gyököket.
Egyre nõ a lelkiismeret-furdalás nélkül fogyasztható ételek listája. Elõbb a vörösborról, aztán a kávéról és a teáról derült ki, hogy mértékkel történõ fogyasztásuk elõnyös lehet. Az új kutatási eredmények szerint egy újabb bûnös élvezeti cikk mutatta meg egészséges oldalát.
"Van a gondolatban valami, hogy a csokoládé akár egészséges is lehet", mondja a pennsylvaniai egyetem kémikusa.
Címkék:
Tovább