Dr.T.Túri Gábor

                         András-kori ima

Nem olyan régen kaptam egy igen érdekes levelet az egyik olvasómtól, aki

a következőket írta:

      “Valamikor a  legrégibb nyelvemlékek között találtam ezt, az András-kori ima szöveget,
 Badiny Jós Ferenc egyik könyvében. Idézem döltbetűvel az imádságot:
”O Jezus /és/ zent Maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch bodug Leo papa urc megwacyttuac nhelveun choncittiac uodalum waguc bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen nypec /és/ prasbytrucut fuul vur turcuan fuithou couruc-grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi in zobathaya heu gehnahabul Step lughalu ur fouguaia zenthiel ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona leun chinus cert paradisa muncchu wan felduc use – wiz foulua angheluc eurec wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya hyweuc azen /és/ amen."
Ha ez így igaz és annak idején így beszéltek magyarul, akkor én nagyon csodálkozom  mindenkin, aki magyarul beszélő indiánokkal beszélt Ecuadorban  vagy magyarokkal találkozott, akár Kínában, akár Kazahsztánban vagy a Föld bármelyik részén.
Hogy lehet ez? “

Így szólt tehát ez a feltett kérdés, és ez igen megragadta a képzeletemet.

Mert tényleg jogos a felvetett kérdés, hiszen, hogy érthette meg valaki vagy valakik, a nyelvünkről több ezer éve levált ecuadori indiánok, vagy a mai Kazahsztán és Kína területén élők nyelvét, ha már az I.András királysága óta eltelt 900 év alatt, itt a Kárpát-medencében is akkora változások következtek be a nyelvünkben, hogy alig értjük meg egy akkori ima szövegét?

Nincs itt valami ellentmondás?

Ezt a problémát azzal lehet a legegyszerűbben megoldani, ha kijelentem, mint ahogy a hivatalosnak mondott tudomány ezt meg is teszi, hogy valószínű nem is találkoztak ezek az utazók magyarul beszélőkkel Kazahsztánban, Kinában vagy Ecuadorban.

Ez a vélemény szemtelen egyszerűséggel, hazugnak kiáltja ki az egykori hírhozóinkat és ezzel a nem éppen jellemes módszerrel söpri le ezt a problémát az asztaláról....

De ezt a kérdést nem lehet ilyen egyszerűen megoldani, mert valójában van egy másik megoldás is.

Egy másik megoldás, éspedig az a feltételezés, hogy valójában a nyelvünk nem is változott, vagy legalábbis sokkal kevesebbet, mint azt eddig feltételeztük, az eltelt 900 év alatt.....És ez a szembetűnő különbség pedig a mai beszélt nyelv és a régi ima szövege között, az akkori latinbetűs rögzítés alapvető hibájára vezethető vissza.

Hogy ezt a kijelentésünket bebizonyíthassuk, gondosan tanulmányoznunk kell ezt az András-kori imát, most ebből a szempontból is...

Igaz, hogy ez egy kicsit hosszadalmas vállalkozás lesz, mert eközben majd a kérdéses szövegből, a jobb érthetőség kedvéért,  kiemelt példákat fogok felhozni, de azt hiszem mégis érdemes lesz magunkat ezen átrágni.
Mielőtt nyomozásunkat elkezdenénk, előljáróban meg kell említenem, hogy akkoriban, ezen imaszöveg lejegyzése előtt, népünk a magyar rovást használta a szövegek lejegyzéséhez. Azt a rovást, amely közel 10.000 éve, a magyar nyelvvel együtt alakult ki és fejlődött, így ahhoz teljességgel és szervesen  hozzáilleszkedett.
Ezt azonban az 1000. év fordulója után, az Egyház szigorúan betiltotta a Kárpát-medencében, miközben a rovásírásos emlékeket  begyűjtötték és azok használóit kegyetlenül megbüntették. Ezután pedig az Egyház, a számára fontos iratok egy részét,  átíratta a latin ABC betűire, majd a többi régi eredeti írással egyetemben, végül ezeket is elégették.

Igen ám, de az Egyház szolgálói, az akkori  írástudó szerzetesek, ekkor egy komoly problémával kerültek szembe. Tudniillik a magyar nyelv 40 fölötti hangzójára nem állt rendelkezésre egy valóban megfelelő betűrendszer, mivel a latin ABC csak 23 betűből állt.

Ezek a következők:

a,b,c,d,e,f,g,h,i,k,l,m,n,o,p,q,r,s,t,v,x,y,z.

Ez , mint látható nagyon hiányos volt a mi nyelvünkre, mert még az ö és ü betűket sem ismerte, nem beszélve a hosszú magánhangzóinkról (amelyeknek pedig fontos értelemhordozó szerepe van) és a ty,gy,j,cs, sz, zs stb. betűinkről.

Így, ezeket a számukra ismeretlen hangokat, a rendelkezésre álló betűk variálásával próbálták meg leírni, úgy hogy ez a későbbi olvasásnál, lehetőleg érthető legyen. És itt, ezen utóbbi követelménnyel volt a legnagyobb problémájuk, mert ezt nem mindig sikerült nekik teljesíteni.....

A leíró szerzetes ugyan mindig tudta, hogy milyen hangot kívánt leírni (hiszen az ő fejében született meg a betűvariáció), de az olvasó, mikor ezt később a kezébe vette, már nem tudta, hogy ez mit jelent. Egész egyszerűen azért nem, mert még nem állt rendelkezésre egy kialakult rendszer. A magyar latinbetűs ABC még nem született meg.....
Amig ez létrejött, érthetően, nagyon sok próbálkozás történt nyelvünk hangjainak az átírásával.
Ilyen ez az ima is, amit most példaként itt olvashatunk.

Ezen szövegek leírása, illetve átírása akkoriban kétféle módon történhetett. Az egyik az, hogy a latin szerzetes, amikor például ezt az imát lejegyezte, valamelyik erdeti magyar rovásírással készült, régi magyar szent könyvet a kezében tartotta (amit persze a másolás után elégettek), vagy pedig a szöveget valaki felolvasta, vagy fejből mondta el neki. Tehát valakitól hallva ezt az imát, mint diktált szöveget hallás utaán próbálta lejegyezni.
Mind a két lehetöség NAGYON NEHÉZ vállalkozás volt e latin szerzetes részére.
Őt természetesen nem terhelheti felelősség, amiért igy kerékbetörte a nyelvünket, hiszen egyszerűen nem tudta máshogy lerögzíteni.

A felelősség viszont azokat terheli, akik több száz év elmúltával, az iskoláinkban még ma is azt tanítják gyermekeinknek, hogy lám, őseink így beszéltek kb. 900 évvel ezelőtt...
Ez pedig nem is csak egy  megbocsájthatatlan tévedés a részükről, hanem én tovább mennék és egyszerűen egy tudatos hamisításnak mondanám!

Ennyit bevezetőként.
És lássuk most a példákat ebből az András-kori imádságból:

zent Maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch bodug... =  ....... szent Mária asszonya, hívők Isten(Istenhívők) ronták a pápa ellen,boldog...

Nézzünk meg most ebből egyes szavakat:

megwacyttuac =megvakítták(megvakították)

Itt látható, hogy nem tudta a latin betűre átíró szerzetes, hogy kell írni ezt a szót(csak talán kimondani tudta), mert  ha megnézzük a következő sort, ami a "vakon futva"-val kezdődik, ott a vakon szót egész máshogy írja...

bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen =
vakon futva házuktól, széles  földön  zarándokló szegény...

itt is látható, hogy a v-t egyszer b-nek(bakun), másszor w-nek(wacyttuac) és megint máskor u-nak (futua) írja.
Tehát a káosz teljes a rovásírás latin betűkre való átírásakor.

Természetesen a szöveget ma nekünk nagyon nehéz olvasni, de, mint látható, nem azért, mert a nyelvünk változott, hanem azért, mert káotikusan van átirva: ahogy a gy-betűt nem ismerték, ugyanígy a cs betűt sem, mert – mint mondtam - egyszerűen nem volt rá írásjelük a latin ABC-ben(!!) .

Nézzük a következő példát:

ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona leun chinus cert paradisa ... =
Úr Isten adott vala gyümölcstől szent országnak nagy Pannonia lőn csinos kert paradicsom...(értsd: a paradicsom csinos kertje lett Pannónia)

Itt látható megint, hogy az ima leírója a

cs-hangot ch-val, a

k-t c-vel, az

sz hangot z-vel, a
gy-t pedig gh-val írja.

Ugyanakkor a magánhangzók közül az

ö-hangot eu-val, az

ü hangunkat pedig u-val jegyzi le.

Majd aztán, ki tudja miért, időnként megmásítja ezt a módszerét az átíró, mer az ü-t  később y-al,

az ö-t pedig máskor u-val is írja.…. és igy tovább.

Csak az érdekesség kedvéért, befejezésként még egy további példa:
angheluc eurec wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya ...=
az angyalok örök való hatalmául- öröktöl pápa urunk szent jeles András úr utódja....

Tehát ezekből azt hiszem világosan látható, hogy nem a nyelvünk változott meg ezer év alatt, hanem lassan megtanultuk (ezer év elteltével) leírni az új latin betűinkkel, azt amit valójában kiejtettünk, vagyis kimondtunk. És így alakult ki az az egyezményes írás, amit ma használunk a magyar nyelvünk rögzítésére.

De még ma is van probléma, mert bár például kétféle  "e" hangunk van, a nyilt e és a zárt e(ä), de mi mégis csak egy e-betűt használunk az írásban ennek rögzítésére (pl. keskäny, embär, tengär stb).
Aztán itt van a gy betű esete is, mert ez  pedig szerintem hibásan lett a g-betűből levezetve, ugyanis valójában ez nem a g-nek, hanem a d hangnak lenne a lágy párja.

Az ezzel kapcsolatos zavart láthatjuk az imádság útóbb felhozott példájának utolsó szavánál, az „uthoya“ szónál is.

Ez „utódja“ jelentésű. Vagyis kimondva: „utógya“.

Úgy látszik, érezte a szó leírója, hogy itt egy lágy hangról van szó, ezért írt be a rovás kettős kereszt formájú gy betűje helyett, itt egy “y”-t. Ezzel akart lágyítani....

Mert próbáljuk csak kimondani a két betűt és figyeljük meg közben a nyelvünk állását. Ugyanúgy a d, mint a gy esetében elöl áll a nyelvünk a felső fogsorunk mögött. Ha azonban a g-t mondjuk ki, akkor érezzük, hogy ez egy tiszta torokhang és hátul képezzük ki ezt a hangot, a torkunknál.
Ugyanakkor d és a gy rokonságának a rovásírásunkban nagyon is jól megtaláljuk a nyomát, mert a d az egy hosszúszárú kereszt, a gy pedig egy hasonló, de kettős kereszt szerű jel. Ezzel szemben a g ,a rovásban, nagyon logikusan, egész máshogy van írva....Tehát az ősi rovásunk “tudta”, hogy a d és a gy összetartozik, csak sajnos ezt a latin betűkre átírók nem tudták!
Tehát helyesen a “gy”-t , ha következetesek lennénk, ma “dy”-nek kellene írnunk.(mint a t-ty, és n-ny lágy váltásnál). Tehát ebből a példából is látható, hogy a kiejtett magyar hangok latin betűs átírásával kapcsolatban, az eltelt 900 év ellenére sem nem nőttük ki még ezt a gyerekcipőnket.(ezért volt sokkal jobb a rovásáirás, hiszen az a magyar nyelvre lett kialakítva!)

Mindezek alapján érthető az az ellentmondás, hogy a rovásírással talált szövegek, amelyek jóval régebbiek, mint ez az András-kori ima, minden fejtörés nélkül, nagyszerűen érthetőek a számunkra, ugyanakkor a későközépkori Kárpát-medencei latin betűs írásemlékeink pedig nem....(annak ellenére, hogy időben pedig sokkal közelebb állnak hozzánk)
Hiszen a rovásban – mint említettem - nyelvünk minden hangzójára volt egy megfelelő rovásjel, igy nem kellet a nyelvet "kerékbetörni" . Ez, és egyedül ez az oka annak, hogy az ősrégi rovásos szövegek még ma is jól érthetők, legyenek  azok akár 2000 és 3000 évesek, vagy még ennél is öregebbek...

 
Nyelvünk, egyedülálló módon, változatlan formában áll fenn itt Európában ezer évek óta.(természetesen az új szavakat, mint TV, autó, rádió stb.leszámítva)
Nem változik, mert már ezer évvel ezelött is teljesen kialakult volt,  ellentétben a német és más indeurópai nyelvekkel, mert ezek igenis változnak..... És ott egy középkori angol vagy ó-német írást, bizony már csak egy szótár segítségével értenek meg, még a nyelvet anyanyelvi szinten  beszélők is.

Tehát míg nálunk csak az átírás volt hibás, ott nem!

Mert ott, annak ellenére, hogy annak idején pedig minden hangjukra meg volt a megfelelő latin betű, manapság mégsem érthetőek, mivel ott maga a nyelv változott....... mert ezek a nyelvek valójában kiforratlan, újkeletű nyelvek.

Ellentétben a mi nyelvünkkel.

És mégis, mindezek ellenére, nekünk mesélik be még ma is, hogy ezen hibás átírások szerint beszéltek az öseink.

Hát jegyezzük meg végre, hogy ez nem igaz!!!

Ennek egykor csak politikai okai voltak.....Ezzel akarták bebizonyítani, hogy nyelvünk fiatal, és egykor 896-ban, az itt élők csak egy kiforratlan nyelv birtokában voltak. Az a nép pedig, amelyik ilyen kezdetleges nyelvvel rendelkezik, az “természetesen” ugyanakkor primitív is....Tanították nekünk a jóakaróink!! 

Így aztán, köszönettel tartoztunk azért, hogy ebben a szép és “kultúrált Európában” élhettünk, és köszönet természetesen egykori elnyomóinknak is, hogy e primitív őseinkből civilizált európaiakat “igyekeztek” formálni....

Hát jegyezzük meg végre másodszorra is, hogy ez nem igaz!!!

Minden nyelvet ki lehet így “csavarni”. Aztán erről, kényünk-kedvünk szerint azt állítani, amit akarunk.

Erre mutatok egy német példát.
A szöveg a következő: karácsonykor mindig hó van(behavazott) és szép ajádékokat kapunk.
Most ezt először leírom németül, aztán fonetikusan (mintha diktálná ezt valaki), átírom a mai magyar latin-ABC-re:

ám  vájnáhten    iszt esz ime   fersnájt  unt bekomen vir hüpse gésenke.

egy német ha ezt most elolvasná nem értené meg, pedig csak átírtuk a mi ABC-nkre az ő beszédjüket, ahogy ezt akkoriban a latin papok tették a mi magyar beszédünkkel.
Ehhez jön még az, hogy ha én most ezt a második, a magyarul átírt német mondatot odaadnám egy németnek, akor ő ezt igy olvasná fel:

Am  fájnaten izct ezc ime verznajt unt bekomen fir hüpze gezenke.

Most pedig ezt hasonlítsuk össze azzal amit először németül írtam és meg fogjuk érteni, amit ezzel az írással bizonyítani akartam.
Vagyis a nyelv változatlan maradt, csak az átírás torzította azt el.

Azok megnyugtatására, akiket az eddig leírtak különösebben nem kötöttek le, közölhetem, hogy számukra néhány sor után be is fejeződik ez az írás. Nekik nem érdemes tovább olvasni, mert ez őket untatni fogja.

Azok számára viszont, akiknek ezzel ellentétben, az eddigiek felkeltették az érdeklődésüket elárulhatom, hogy az ami most következik, az egy valódi megkoronázása lesz az eddig olvasottaknak.

Mert van egy része ennek az András-kori imának, amiről eddig még nem szóltam.
Ez mindig is egy valódi fejtörést okozott az olvasóinak és értelmezőinek.
Így volt ezzel a jó öreg Literáti Sámuel úr is, aki 1842-ben Klagenfurtban ezt a szöveget, egy latinnyelvű brevárium vékony bőrborítójára írva megtalálta. Ügyes érzékkel megvásárolta a mit sem sejtő antikváriustól, amivel számunkra, magyarok számára a legősibb latin betűkkel írt magyar nyelvű írást mentette át az utókorra....
Ez az ima I. András idejéből származik 1046-ból. Tehát idősebb ez az írás mint az 1055-ös Tihanyi Apátsági Alapítólevél és valójában ez az első összefüggő (tehát nem un.“szorvány”) nyelvemlékünk és nem az Ó-magyar Mária siralom, amit pedig az iskolában tanítanak nekünk.

Literáti Sámuel hosszú hónapokig, sőt évekig tanulmányozta ezt az írást, de bizonyos részei miatt nem boldogult a szöveg értelmezésével. Később ugyanerre a sorsra jutottak más tudós férfiak is....Mert az írás egy része éveken át, minden próbálkozás ellenére, megőrizta a titkát.

Nézzük most meg együtt ezt a kérdéses részt, amit itt vastag betűkkel kiemeltem:
”.... zeles feuldun zaranduglu zeghen nypec /és/ prasbytrucut fuul vur turcuan fuithou couruc-grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi in zobathaya heu gehnahabul Step lughalu ur fouguaia zenthiel ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc....”

A kiemelt szöveg dacolt tehát minden átírási próbálkozással. Idegenes hangzását mindvégig megőrizte. Ez az állapot mindaddig tartott, amig Dr.Novtny Elemér nem kezdte el az írást tanulmányozni.

Feltünt neki is a kiemelt szövegnek a többitől elütő szerkezete. Ő azonban hamarosan észrevette, hogy itt egy ősi nyelv maradványával találkozunk, és hogy ez a nyelv a sumér nyelv. Tehát az imában található kiemelt rész, nem más, mint egy sumér nyelvű szöveg, latin betűkre átírva....
Ez egy óriási horderejű felfedezés volt.
Később ebbe a munkába Badiny J.F.professzor is bekapcsolódott és ezen írásokkal kapcsolatban Párizsban, 1973-ban,  a Sorbonon a XXIX.Orientalista Kongresszus megnyitó előadását tartotta és ezen elfogadtatta a “magyar nyelv azonosságát a Jules Oppert által „sumírnak” nevezett proto-magyar nyelvvel.” (Vetráb József Kadocsa közlése)
A rendelkezésre álló hazai és külföldi szótárak segítségével kezdték meg az írás megfejtését és munkájukat hamarosan siker koronázta.

Nézzünk meg egyes szavakat, e felismerés alapján:

A “grazdua” szó az magyarul garázda jelentésü.
Ugyanez a sumér szótárak szerint: Gar-as-du-a , ami “felforgató, garázda” jelentésü.

A “lufuu” szó magyarul LÓFŐ  jelentésű. (ami a XIX.századig, egy székely nemesi rang volt)
A sumér szótárban ez így szerepel: Lu-pu (-gu), ami “főember” jelentésű.

A “ni” szó, az magyarul ne jelentésű.
Ugyanakkor a sumér nyelvben a NU az “ne” értelmű.

Vagy nézzük a “zobathaya” szót, amely szabadítsa jelentésű.
A sumér szótárban a “Su-bad-du-a-ha” az “szabadítsa meg” értelmű.

A heu  az magyarul hő,  sumérul pedig (gi)-hu.

Majd végül találkozunk a pokol jelentésű “gehnahabul” (gyehenna) szóval,
amely itt sumérul Ge-hi-na-hu-(bu-ul), vagyis alvilág(-ból) jelentéssel van írva.

Most nézzük meg ezt a szöveg értelmezést Dr.Novotny Elemér szerint, a mai magyar nyelven:

“A garázda lófőt,Watát, a királyi főurat, a mennyek törványe ne szabadítsa meg a tüzes gyehennától.”

Tehát mint látjuk ez egy rossz kívánság, az imában.

De ki is volt ez a Vata?
I.András koronázása előtt, 1046-ban, a magyar urak, egy Vata nevű magasrangú főúr vezetésével fellázadtak a németbarát (Orseolo)Péter király ellen. Vata és követői vissza akarták állítani többek között a régi szkíta magyar vallást is....
A mi szempontunkból most fontos, hogy Vata nevét megtaláljuk ebben a régi imaszövegben is, Wutu néven. Ez a név pedig - rendkívül érdekes módon - a sumér nyelv alapján értelmezhető.
Ugyanis a sumér szótár alapján, az itt szereplő Wutu név, az Wu-utu, vagyis a ”Napisten embere” jelentésű. (Így tehát ez a név is bizonyítja, hogy itt a főurak egy része valóban vissza akart térni a régi magyar szokásokhoz és a Napisten-valláshoz....) Ezek alapján, nagyon valószínűnek látszik, hogy a VATA név, az valójában nem egy személynév volt, hanem egy jelző, egy megnevezés, egy titulus....

A fent idézett ima szerzője viszont, az ima szövege szerint, nyílván ahhoz a csoporthoz tartozott, amely a Vata-csoport ellen volt. Ezért hallható ki az imából, ez a pokolra küldési kívánság.

Mindez bizonyítja, hogy a szöveg megfejtése helyes, mert jól illik a szöveg értelme ahhoz a korhoz, amelyben született. Erre egyébként a brevárium latin nyelvű részében, egy egyértelmű utalást is találunk:
”...ut rex noster neolectus Andreas...” .Így mivel I.Andrást 1046-ban koronázták meg és előtte volt a Vata-féle lázadás, ezért a mű keletkezését biztonsággal megállapíthatjuk.

Ezek után már csak egy van hátra.
Nagy kegyelettel és mély átérzéssel kell erre a régi magyar nyelvemlékünkre visszagondolnunk és biztos tudással hirdetnünk, hogy Magyarországon, még a Krisztus utáni II.évezred elején is használták azt a nyelvet, amit a mai nyelvtudósok sumérnak neveznek és amiről pedig a tudományos világ azt hirdeti, hogy Kr.e.2000 ben már kihalt és népe eltünt a történelem szinpadáról.
Ideje lenne ezeket a régi, beporosodott nézeteket végre revideálni, valamint a magyarság származását és rokonságát az ókori Kelettel végre elismerni és hirdetni.

Mert ne felejtsük el, hogy a sumérok magukat Ka-an-gar-nak vagy Ki-en-ger-nek nevezték, ami
En-ki-ger, vagyis ENKI (isten) GERmeke. A Ka-an-gar és a Hun-gar közötti hasonlóságot pedig nem nehéz felfedezni.

Dr.T.Túri Gábor /2011.7.30