Válság, válság……………….lelki válság

A gazdasági válság számtalan embert kritikus helyzetbe sodort, illetve sodor.

Hogyan legyünk úrrá a bennünket ért, érő megpróbáltatásokon?

Életünkben számtalanszor kerülünk nehéz, idegtépő helyzetekbe, amelyekkel többé-kevésbé jól megküzdünk. Ezek a küzdelmek edzetté teszik a lelkünket, úgymint a gyermekkorunkban lezajló fertőző betegségek az immunrendszerünket.

Ha folyamatosan túl stresszes az életünk előbb-utóbb megbetegszünk. Szervezetünk segítségért kiált!

Amíg betegségünkből lábadozunk módunkban áll végig gondolni, hogy vajon miért betegedtünk meg?

Ha folyton rohanunk, észre sem vesszük a figyelmeztető jeleket, vagy igyekszünk kicsinyíteni jelentőségüket, s csak a kórházban eszmélünk rá, hogy igenis voltak figyelmeztető jelek, csak homokba dugtuk a fejünket.

A gazdasági válság is egy lappangó betegséghez hasonlít, voltak bőven jelei, annak, hogy a válság elkerülhetetlen, sokan mégsem vettünk róla tudomást róla.

Az ország nehéz gazdasági helyzete óhatatlanul mindannyiunk életére kihat.

Sokunkat váratlanul ért, nem voltunk felkészülve arra, hogy a válságnak ilyen súlyos következményei lesznek ránk nézve, és most elsősorban a több tízezer új munkanélkülire, a fizetésképtelenné vált adósokra, a kisnyugdíjasokra és a nagycsaládosokra, akik a válság miatt most kerültek, kerülnek kilátástalan anyagi helyzetbe. Mélyen együtt érzek velük és mindenkivel, aki ugyanebben a cipőben jár. Azt hiszem késő a megelőzés fontosságáról beszélni (anyagi tartalékok, több lábon állás, állandó tanulás, önálló, stabil vállalkozás és így tovább), nem is beszélve a megelőzhetetlen helyzetekről, ezért inkább az ezekből való kilábalásról szeretnék írni.

Az első aranyszabály, ami mindegyikünkre egyformán érvényes az, hogy soha nem szabad feladnunk: hinnünk kell abban, hogy mindig van új kezdet!

Tudom, hogy ez nehéz, de ezt a hitet fel kell és fel is lehet építeni magunkban.

Az egyik amerikai heti lap, a mostani magyarországi eseményeket kommentálva, azt írta, hogy nekünk magyaroknak meg kell végre tanulnunk a  saját lábunkra állni.

Elképzeltem vajon mit szólnak ehhez azok a honfitársaim, akik máról holnapra éltek, és minden tartalékukból kifogytak.

Hogyan építsük fel újra magunkat és álljunk a saját lábunkra? Nem lesz könnyű, de minden lehetséges.

Először is komolyan  határozzuk el, hogy nem hagyjuk legyűrni magunkat.

Bármily nehéz is a helyzetünk, gondoljunk vissza azokra a korábbi nehéz helyzetekre, amelyekből győztesen  kerültünk ki. Az apró sikerek is számítanak, hiszen mostani helyzetünkből is apró lépésekkel fogunk kikerülni. Bíztassuk magunkat: „meg tudod csinálni, meg tudod csinálni!”

A házastársaknak, barátoknak ilyenkor a megszokottnál is nagyobb támogatást kell egymásnak nyújtaniuk.

Dolgozzunk ki egy cselekvési tervet! Nap mint nap dolgozzunk azért, hogy megtegyük a következő lépést. Csak a sikerre gondoljunk!

Negatív élményeinket bármily tragikusnak is éljük meg azokat – ne meséljük fűnek-fának – , csak addig foglalkozzunk ezekkel átgondoljuk, hogy mi az eset tanulsága a számunkra!

Minél több pozitív állítást fogalmazzunk meg, és folyamatosan tartsuk is azokat Mondogassuk magunknak szinte  folyamatosan: „sikerülni fog, eszembe jut a megoldás!”. Ne legyünk közben görcsösek.

Mondjuk minél lelkesebben, és egyre erőteljesebb hittel, amíg valóban érezni kezdjük magunkban az erőt.

Ha ez bekövetkezik, azonnal jobban fogjuk érezni magunkat, cselekedeteinkben több lesz az erő, határozottabbak leszünk.  Minden egyes, hittel mondott pozitív állítással közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Képzeljük magunk elé, hogy dolgozunk és közben elégedettek vagyunk! Ezt is lazán tegyük, ne görcsöljünk, erőlködjünk közben. Legyünk tudatában, hogy az agyunk elő fog rukkolni a megoldással, de ha görcsösek vagyunk, csak megnehezítjük a dolgot. Legyünk biztosak abban, hogy van megoldás.

Ne beszéljünk senkinek arról, hogy mi zajlik bennünk, és mit teszünk a megoldásért, mert esetleges negatív megjegyzéseikkel visszalökhetnek minket a gödör aljára.

Minden ismerősünknek mondjuk el viszont, hogy munkát keresünk, és kérdezzük meg tud-e valamit ajánlani. Ha valaki negatív történetekkel kezd el bombázni minket, kérjük meg, hogy beszéljen inkább másról, vagy egyszerűen köszönjünk el tőlük.

Mindennap böngésszünk az interneten. Küldjük el önéletrajzunkat minél több helyre.

Alakítsuk ki magunkban a remény képességét!

Pozitív állításaink ezt is megerősítik bennünk.

Ha hívők vagyunk, imádkozzunk őszinte szívvel, buzgónk Urunkhoz. Imánk  legyen minél tisztábban, konkrétabban megfogalmazott. Adjunk hálát az Úrnak, mindazért, amink van.

Tartsunk minden nap belső csend gyakorlatot. Helyezkedjünk el egy kényelmes fotelban, laza testtartásban. Hunyjuk le szemünket, lélegezzünk lassan, nyugodtan. Gondoljunk egy kedves helyünkre, ahol meg szoktunk pihenni, vagy figyeljük egy képzeletbeli tó sima víztükrét.

Felmerülő gondolatainkat hagyjuk tovatűnni, ne kezdjünk el foglalkozni velük.

Sok gyakorlással képesek leszünk arra, hogy először másodpercekig, majd percekig csak a lélegzésünket érzékeljük és létrejön a belső csend, a gondolatok nem zaklatnak minket. Ezt a gyakorlatot passzív meditációnak nevezik.

Ebben a belső csendben megszűnik zaklatottságunk. Minden nap tovább maradjunk „csend”-ben, míg el nem érjük, hogy legalább 20 percig végezzük a gyakorlatot.

A gyakorlat alatt, vagy napközben agyunk jobbnál jobb ötletekkel ajándékoz majd meg minket.

Ha fokozott izgatottságot, tettvágyat és feldobottságot érzünk, tudhatjuk, hogy ez a helyzetünkre illő legtökéletesebb megoldás.

Ha átgondoljuk ötletünket, tapasztalni fogjuk, hogy az minden szempontból tökéletes!

Minden embernek vannak jó ötletei, amelyek megoldást jelentenek a számára, de tudjuk, hogy minden ötlet csak annyit ér, amennyit abból meg is valósítunk.

Ahogy a belső csöndet gyakorolni kezdjük, érzékelni fogjuk, hogy egyre jobbak leszünk, felpezsdülünk, megszűnik letargiánk, életünk „működni” kezd.

Elhárulnak az akadályok, utunk egyre simábban visz a célunk felé.

Ha hallgatunk belső énünkre, engedjünk minél több teret alkotó gondolkodásunknak.

Ne feledjük, hogy minden gazdagság forrása egy jó ötlet.

Szokjuk meg, hogy folyamatosan tanulunk és gyűjtjük az információkat. Agyunk ezeket képes összerakni,  mint egy puzzle-t, és egy teljesen új dolgot kihozni belőlük.

Adottságainkat fejleszteni tudjuk.

Ha inkább racionális típusúak vagyunk, igyekezzünk mozgósítani érzelmeinket is. Ha inkább intuitív beállítottságúak vagyunk, vagyis megérzéseinkre hagyatkozunk, igyekezzünk minél többet használni  racionális képességeinket is.

Agyunkat és érzelmeinket is használjuk. Az a jó döntés, amelyikkel az agyunk és a szívünk is egyetért. Míg agyunk megmondja mit tehetünk, érzelmeink segítenek eligazodni abban, hogy mi jó nekünk.

Mélyen hiszem, hogy minden problémában rejlik egy megoldás. Önmagában ez a hozzáállás fél siker. A hozzáállás csak azon múlik, hogy a megoldás, a kiútkeresés, vagy a kétségbeesés és a másokra mutogatás felé tereljük-e gondolatainkat.

Gondolataink irányítása, kimozdítása a megszokott kerékvágásból sokak szerint nehéz feladat. Lehet, hogy így van. Az is igaz viszont, hogy 21 napi gyakorlással és ismétléssel, új gondolatmintákat tudunk kialakítani, egyébként is minden annyira nehéz, amennyire azt nehéznek tartjuk.

Ha eleve túl nehéznek tartunk valamit, akkor rendszerint meg sem próbáljuk!

Bízzunk magunkban, próbáljunk ki új utakat. Ugyanazok a gondolatok és ugyanazok a cselekvések nem hoznak új megoldásokat.

Nekünk pedig változásra, megújulásra van szükségünk, ha megváltozott élethelyzetünkhöz sikeresen szeretnénk alkalmazkodni. Kérem olvassák el az Ép testben ép lélek. c. cikkemet is.

Végezetül álljon itt, Karin Roon aforizmája:

„Egy ember akkor jut a legmesszebbre, ha saját tempójában halad. Az élet nem díszmenet, ahol kötelező egyszerre lépni.”

Várom a kedves Olvasók kérdéseit. Kérem írják meg sikertörténeteiket is, hogy ezekkel segítsenek másoknak. Előre is köszönöm.

Üdvözlettel:  Dr. Szili Mária