Napjainkban az elidegenedés, az illúzióhiány, a jövőkép bizonytalansága már-már világméretű. Ez a társadalmi élet egészére jellemző jelenség az orvos-beteg kapcsolatot is sűrűn átszövi. . A betegségre kárhoztatott ember fenyegető létkérdései elől még ideig-óráig el tud menekülni a tömegkommunikáció csiholta álszükségletek lelki "szupermarketjébe". A rohanó élettempó azonban a reményt és hitet vesztett orvos-beteg páros orvos pólusát sem igen kíméli. Az orvos a gyógyító gépezet hangyaszorgalmú alkatrésze, aki technokrata allűrjeivel, sokszor szánalmas betegriogató műszereivel, megalomániás szakmai személyiségével az utóbbi időben változni csak alig képes liliputi technikusi mentalitású maradt. Talán ezért került az utóbbi néhány évtizedben új megvilágítás fényébe a pszichoszomatika, mint az orvos és a beteg közötti szélesebb, mélyebb és hosszabb kommunikáció lehetôsége. Az európai kultúrkörből kiindulva a pszichoszomatikus gondolkodás vezet legközelebb annak megértéséhez, hogy miért oly tömegméretű az érdeklôdés manapság a hagyományos keleti gyógymódok - ezen belül az akupunktú- ra - iránt. Az akupunktúra alig, illetve nagyon kevés mellékhatással rendelkezik. Éppúgy része egyebek között a belgyógyászatnak, a reumatológiának, az orr-fül-gégészetnek, mint ahogyan a nőgyógyászatnak, ideg- gyógyászatnak és a táplálkozástudománynak. Az általános orvoslásban a tömeges gyógyszerszedés elleni alternatívaként jelent meg, Magyarországon pedig elsősorban a fájdalom enyhítésében, a szenvedélybetegségekben (nikotin, alkohol, drog) és főleg a táplálkozástudományban (fogyókúrák) nyújtott terápiás eredményei és sikerei hívták életre. Az akupunktúra eredeti, tradicionális felfogásban egy átfogó diagnosztikus és terápiás eljárás, melyben a gyógyhatást a bőr anatómiailag meghatározott pontjainak tuszúrással való ingerlése idézi elô. Kezdeteit homály fedi, múltja Kínában 5-7 ezer évre tekint vissza
http://www.alternativszemdr.hu