Csupa szerelem az életünk,
Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.
Minden szerelem egy újabb remény,
Egy lehetőség arra, hogy boldog legyél.
Ha úgy érzed,
Az egész világ összefogott ellened,
Egy Társra van szükséged,
Egy Társra, ki nagyon szeret Téged!
Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,
Bármit mondasz, Ő mindig megért Téged.
S ha a fájdalomtól elered a könnyed,
Egy forró csókkal engesztel ki Téged!

Nincs ennél szebb dolog a világon,
A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokban.

" Szeretnék nap lenni, mely neked ragyogna,
tündöklő éjszakán fénylő csillagocska,
szeretnék szó lenni, mely csak neked szólna,
mondatod végén apró kis pontocska,
szeretnék szív lenni, mely benned dobogna,
egy könnycsepp, mely arcodon lefolyna.
Szeretnélek átölelni, mindig veled lenni.
Szeretném tudni, hogy mindig itt vagy velem,
tudni, hogy nem élsz nélkülem."

Ha majd egyszer eszedbe jut, hogy Engem szerettél,
Fájni fog, hogy büszkeségből más szívet kerestél.
Nem vigasztal soha-soha másnak csókja,
Mindig a füledbe cseng majd egy szomorú nóta.
Lesz idő, hogy egy nótában keresed a múltat,
Keresel egy barna lányt, akitől tanultad.
Visszasírsz a közös múltból, legalább egy órát,
S mint egy imát, suttogod ezt a régi nótát.

Neki adnék minden csillagot az égen,
Hogy csillogjon tovább gyönyörű szemében.
Neki adnám az éjjel sötét árnyát,
Hogy kiélje benne minden szabadságát.
Neki adnék álmot, vágyat, s hosszú perceket,
Hogy ne legyen múlt, mit majd később eltemet.
Neki adnám a fényt, a szárnyakat, s a csodát,
Hogy halhassa mindig a Mennyország dalát.
Neki adnám a rejtelmes, sötét titkokat,
Hogy vigyázza, féltse, s kövesse sorsomat.
Neki adnám szívem minden dobbanását,
Hogy elkerülje vele a sors kínzó csapását.

Fáradt nap után, fejem párnámra hajtom,
Az álmok visszaadnak nékem.
Elhozzák arcod vonását, mosolyod,
Karom kinyújtom érted.
Szemed felragyog, elindulsz felém,
Mint a folyó és a tenger
Találkozunk, te meg én.
Fejem lágyan öledbe hajtom,
Kezed hűsíti homlokom,
Mint kisgyermek anyja ölében
Boldogságról álmodom.
Így múlik el az éjjel,
Távol tőled, mégis veled,
Szememből lassan könny csordul
És felébredek.

Nagyon messze egy pici parton egy pici kislány sírogat,
Két szeméből a könnyek záporként hullanak.
Nézi a vizet, mely csendesen hullámzik,
S fáj a szíve, mert valaki Hiányzik.
Csendesen búsul, s a szíve megszakad,
Mert nem bírja tovább a fájdalmakat.
Szeretetre vágyik, mit nem kap meg senkitől,
Csak a bántást kapja, mi elől menekül.

Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat maga az élet...
A pillanat hozza a legnagyobb örömet,
és a pillanat hozza a legnyagyobb fájdalmat!
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek,
a szakításé a legkeserűbbek,
és soha ne feledd,hogy a legkeserűbb pillanatot,
a legédesebb pillanatnak köszönheted!

Elmondom.
Nap, mely melegít.
Tűz, mely felhevít.
Éjszaka, melytől félek.
De belevágok érted.
Hideg, melytől remegek.
Egy sötét út, melyben elveszek.
Egy dal, melytől könnyezem.
Egy szó, melytől annyit szenvedek.
Egy vers, melytől nincs szebb.
Egy élet, melyben most élek.
Egy álom, mely soha nem ér véget.

Amit szemünkkel nem láthatunk,
Amit fülünkkel nem hallhatunk,
Amit kezünkkel nem tapinthatunk,
Az-az élet ajándéka a szeretet!
Megtalálni a legigazabb gyöngyöt nehéz feladat
Sokszor nem ott találjuk, ahol várnánk.
Örülni kell néha magának az útnak is, hogy elindulhattunk
Az ember egész életében a kedvesét keresi
Sok hamis gyöngy között az igazit kutatja
És sosem tudhatja, mikor szalasztotta el!
Hol egy őszinte szív, kit szeretni lehet?
Hol egy tiszta lélek, mely valóban igaz

Ha nehéz a szíved, mert feledni nem tudod,
Ha érzed hiányát, mert szívedben űrt hagyott.
Ha nem tudsz mást szeretni, már próbáltad, hiába
Ha felriadsz álmodból, mert nem ölel imádva,
Ha hangja füledben cseng, bár már napok elteltek,
Ha látod az arcát, bár fényképét eltetted.
Ha úgy érzed, nincs helyed nélküle
Hunyd le a szemed és álmodj vele.

Ha úgy érzed meghalsz, nyisd fel két szemed,
Talán, talán még egyszer újra feléd nevet…
Talán egyszer újra szerelmes szavait súgja a füledbe,
Talán még egyszer bevallja, hogy te vagy a mindene…
Talán még egyszer karjaiban tart kedvesen…
Talán újra megcsókolja ajkad, újra, szerelmesen…
Talán egy nap újra szorítja két kezed,
Hisz talán ő is tudja…hogy feledni nem lehet…

Feledni csak az tud, ki nem szeretett igazán,
Ki csak hamisan nevetett a szerelmese kínján…
Ki csak azért ölelt, mert nem volt egy másik,
Talán most már van más, ki az ölelésére vágyik…
De talán egy nap rájön, hogy mit jelentettem neki,
Mert én az életemnél is jobban tudtam szeretni…

Talán egy nap rájön, vagy talán soha,
DE az élet majd lesz hozzá is mostoha…
Talán egyszer majd hiányzik neki ölelésem,
S hű-igaz-önzetlen szerelmem…
Talán…vagy talán soha…
Ez csak egy kérdés, mi a szél szárnyán repül tova…