Az ujabb "egyházak",szekták, vallások, az újdonsággal bíró magyarázataikkal, valamint síppal-dobbal-nádi hegedűvel igyekeznek híveket toborozni. Ezekből a különleges irányzatokból viszont nagyon kirí, hogy áhítat nélküliek. Persze mögöttük áll a pénz, a népszerű zenei irányzatok utánzása és világhirességek. A hagyományos keresztény egyház nem tudott és nem is tud ezekkel versenyezni. Remélhetőleg nem is kell, mert nem ez a feladata. Az Istennel létesíthető kapcsolathoz inkább bensőséges érzés és nem hangerő szükségeltetik. Ezt pedig megtapasztalhatjuk, amikor imádkozunk. Van ahol az extázist a ritmus váltja ki, a hit azonban a harmóniában van.

 A hazai katolikusságban is van egy úgymond zenei irányzatot müvelő réteg. Ezek azonban  a zenék túlzott egyszerűsége, az előadók ismeretlensége miatt csupán szük réteget mozgat, szólít  meg,de kihívást nem jelentettek az új vallások, szekták számára.

 Néhány hete egy gitáros, Keresztelő Szent János életét dolgozta fel. Sem ő, sem a zenekar nyilvános hittérítést nem folytat, koncertjein nem az őrjöngésre utazik, egyszerűen a témák hangulatát igyekszik zenéban kifejezni. És ez a lényeg.

 Rendeznek zenei fesztiválokat is. de itt a zenészek azért vannak jelen, mert az életfelfogásuk és az élethez való hozzáállásuk összecseng a rendezvény szellemiségével/ pld. a megbocsátás, a mások iránti tisztelet és szeretet/.