Az éggel most már semmire sem megyünk

 s a földdel sem. Köd, köd, felhő, ború,

 szorongás. Vegyük példának a fákat,

 ők tudják, mit kell tenni ilyenkor.

 A napot, az ég kékjét, a világ zöldjét

 egyéb meleg, szín nem pótolja. A fákat

 vegyük példának, ők másutt keresik

 a vigasztalást és a menedéket.

 Ők másutt keresik, magukban keresik:

 derűt, meleget magukban keresnek;

 a napot, az ég kékjét, a világ zöldjét

 ők magukban teremtik meg maguknak.

 Nyugodtan tűrik a vak éjszakákat,

 a külső háborút. Kérgük bástyái közt

 szüntelen zene szól, a teljesség zenéje,

 az egyensúly zenéje és a rendé.

 S ha majd ismét a helyére kerül

 a kék, a zöld, a nap, a világi bőség:

 mohóság nélkül fordulnak kifelé,

 és úgy fogadják ezt is, mint a törvényt.