Vezess csak át a hídon,
én követlek majd szótlanul,
s hallgatom szépen csendben,
ahogy egy madár bús dala szól.

Mókus játszik a fák közt,
halkan osonunk, csak úgy
ropog az avar lépteink alatt,
s egyre beljebb visz az utunk.

Búcsút int a nyár a tájnak,
az esőtől könnyező fa ága
ringatózik lágyan, ahogy
játszadozik vele a szél.

Mint festményen a színek,
úgy kavarog a tájon a
múló idő,utolsó csókot lehel
a fákra, s aztán tovatűn.

Álomra hajtja fejét lassan
a természet,szíve nyugodni tér,
zúzmara száll a mohára,
s földre hull az őszi falevél.