Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban
egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,
a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről,
gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról,
ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután,
amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a
másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte
csak ezek a színes beszámolók tartották életben,
már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek
játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok
üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,
egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti
beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik,
folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy,
a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,
maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni
készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta
az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék
az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban
a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban
fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve
öt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan,
fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember,
és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon
túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt,
nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani
akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,
nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva
csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat
osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold
össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem
vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az
élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma -
bármilyen sok is jusson - véges.