Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban
egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,
a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről,
gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról,
ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután,
amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a
másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.