<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Nap mint nap döntések százait kell meghoznunk, melyekről abban a pillanatban nem tudjuk, tökéletesek-e. Törekszünk arra, hogy épp a megfelelőt válasszuk. Az úton a jó pillanatban átkelni, az időjáráshoz a megfelelő ruhát kiválasztani, körültekintéssel lenni embertársainkra, eltervezni a napi teendőket - mind másodperceket igényelnek csupán, tudatalattink önmaga teszi a dolgát helyettünk. Más dolgok hosszabb gondolkodást és odafigyelést igényelnek, melyek a távolabbi jövőre is kihatnak akár. De lényeges: nincs kis vagy nagy döntés. Elég egyetlen rossz elhatározás, és borulhat minden.

Földi pályafutásunk nem más, mint döntéseink végtelen hosszúságúra nyúló fonala. Egy olyan lánc, melynek minden elkövetkező szeme a korábbin alapszik, legyen szó akár az utolsó és első közötti távlatról. Ugyanakkor egyik alkotóelem sem ugyanolyan: mintha mindegyik más anyagból, más kéz munkája alapján született volna. Az adott kis rész nem a lánc egészéért született meg, hanem önmagáért. A lánc mégis összefüggővé válik. Megállás nélkül bővítjük a folyamot, előre, a múlttal nem igazán törődve. Egyre gyorsabban. Abban bízván, hogy minden tökéletesen passzol majd...

Ám van, hogy a rendszer fölborul. Rossz ítéletet hozunk, a következmények súlya ránk nehezül. Szomorúan konstatáljuk, hogy ami megtörtént, az csak rajtunk múlott. Leléptünk a kamion elé, a fék már nem menthet meg minket. Igen, elkerülhetted volna. Szerencsére az ilyen fatális tévedés ritka, puhára szoktunk puffanni. De az elhatározás akkor is hibás volt, a morfondírozás állandó, korábbi elhatározásainkat felülbíráljuk. Joggal tehetjük, hiszen nem nehezedik ránk teher, nem zavar minket semmi. Nincs keményfejű makacsság, csak tiszta szem. Az ilyen értékítéletek azok, amelyek az eljövendő nehéz pillanatokban segíthetnek megtalálni a megfelelő utat.

Előfordulhat, hogy ítélőképességünk csorbát szenved. Gyengévé válunk, vagy valakinek a befolyása alá kerülünk. Egy oda nem illő dioptria a szemre, mely csábít az álomvilágba. A valóságban meg nem történt dolgokat a képzeletedben teszed igazivá. A kígyó tekergése ne hipnotizáció, hanem figyelmeztetés legyen. Bármit is ígérjen, egy igazán szilárd lelket a legnagyobb vágy sem fátyoloz el. Tudatod legyen örökre szabad, hogy észlelhesse azokat a rezgéseket, amelyeket csak így érezhetsz. Higgy abban: a saját kifinomult ösztöneid a jó irányba vezetnek téged.

Mire való volna az életünk, ha hibáinkat ne tehetnénk jóvá? Ha tetteink milliói közül csupán néhány alapján állapítaná meg a mennyei és lelki ítélőszék, hogy a világ sodrását szolgáljuk-e vagy csak kihasználjuk az áramlatokat? A vétkek feloldozást nyerhetnek, a bűnök megbocsáthatók. De soha ne felejtsd el azt, hogy legapróbb tetteinkben mutatkozik meg az igazi valónk. Ezzel a felelőséggel tekints a saját jövődbe, mert még eldöntheted: a gyóntatószék melyik oldalára szeretnél ülni...