2010 október 12.-én meghalt az Édesanyám. Az Ő emlékére írtam ezt a verset:

Hófehér hajú öreganyó

pergamen-arcán ezer barázda

élet-szántotta mélységes nyomok.

Kicsi, üldögélő múlandóság.

Töpörödött mesebeli tündér.

Ifjú gyermekkorom álmainak őre.

Már csak magában motyogó vénség-

szavára senki sem figyel.

Unokája rég nem fordul kérlelve hozzá

-úgysem hallja-nem érti a szót...

Néha könnyezik csendesen, ha

feltolul a múlt egy darabja,

hogy gyorsan tovatünjön.

Keze még örökös mozgásban él

tenne-venne,ha hagynák.

Nem tudja, mit tesz szegény,

hisz ez nem is ő, a kezeivel

mindig csak adó, mindenható kis nagyanyó!

Oly nehéz benne fellelni a régit

gyermekkorom jóságos tündérét,

kinek feje körül glória

fénylett akkoriban-legalábbis

én úgy láttam...

...most csak szomorú,fáradt-szemű

kis vándor,

ki az út végén megpihenni vágyik...