VÁLSÁG

Van egy mondás, nekem egyik kedvencem: “Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi kő a talpunk alatt, és mi homok.”  (Madeleine L’Engle)

Ez egy kicsit off topic lesz, legalábbis ezt mondanám, ha ez egy fórum lenne. Beszéljünk egy kicsit a válságról, és az okokról, következményekről. Mindezt nem szakmailag, hanem emberileg. 

2008. novemberében volt egy beszélgetésem egy kedves ismerősömmel és szóba került az akkor még "csak bimbózó" válság. Mindketten ugyanazon a véleményen voltunk, de ő fogalmazta meg szépen, hogy ez a válság igazából egy "önbeteljesítő jóslat". Vannak szerintem az olvasók között jó páran, akik elvégezték a Silva féle Agykontroll tanfolyamot. Van abban egy technika, amivel el tudjuk érni a céljainkat és meg tudjuk valósítani, amit akarunk. Az egész alapja az, hogy elképzeljük, hová akarunk eljutni, és az idővel megvalósul, ha teszünk is érte, és nem csak vágyunk rá. Persze, ez most így nagyon ki van sarkítva. A lényege az egésznek, hogy a világ tavaly bepánikolt és saját maga gerjesztette a jelenlegi állapotot. Persze voltak előjelek, és lehetett volna másképpen, úgy vélem ezen rágódni már felesleges. Amíg nem találjuk fel az időgépet, addig a múlt elég nehezen lesz megváltoztatható :) De amiről írni akartam, az emberiség hozta magát ebbe a helyzetbe. Mindenki a rossz hírek hallatán begubózott, és kivárásra játszik.

De tényleg ez a jó taktika? 

Van egy mese egy békáról, aki sok sok társával közösen nekivág, hogy felmásszon egy pózna tetejére. Lentről az állatsereg mondja a magáét, hogy oda nem lehet feljutni, esélytelen, le fogsz zuhanni, felesleges... A békák szép sorban hullanak is vissza, és csak egy béka jut fel a csúcsra. Amikor felér, kiderül, hogy a béka süket, és nem hallotta a többieket, amit kiabálnak, és így nem hatottak rá a külső negatív körülmények, ment a saját célja felé. A mese tanulsága úgy vélem elég egyértelmű. Ha azt halljuk hogy "Jaj de nagy a a baj" akkor azt hisszük, sajnos tévesen, hogy ezt el kell fogadjuk, és csatlakoznunk kell a pesszimisták klubjához. De ha tudomásul vesszük a helyzetet, és elkezdünk a megoldáson agyalni, akkor találhatunk kiutat, és a válság már nem fog olyan mértékben érinteni. 

Nehéz ugyan, de el kell fogadjuk, hogy magunknak kell megoldanunk a legtöbb problémát. Nem, vagy csak kis mértékben számíthatunk "nagyobb hatalom" segítségére. Nem a politika, meg az új miniszterelnök fogja megoldani a jelenlegi álláskeresési problémánkat, vagy a lakáshitel gondot vagy bármit. Közvetve tehet érte, de hogy elnyerek-e egy állást, az rajtam, egyénen múlik, hogy kiváltom-e a hitelemet egy kedvezőbbre, vagy előtörlesztek, az megint csak az én egyéni döntésem. Tény, hogy sokkal könnyebb mindig másban keresni a hibát, és nem önmagunkat kritizálni, és változásra sarkallni, sokkal könnyebb mástól várni a megváltást, és várni azt a bizonyos sült galambot. De úgy vélem, ez a korszak már elmúlt. A politika, az állam nem oldja meg az egyének ügyeit. Eljött az idő, amikor az egyének oldják meg az állam problémáit, és a világ ügyeit. 

Én azon dolgozom nap mint nap, hogy minél több ember juthasson álláslehetőséghez, hiszen ez viszi előbbre a világot: a munka, és annak eredménye a technológia. Jómagam is sajnos rendelkezem a "kötelező" hitelekkel (lakás, kocsi), mert a családi körülményeim nem tették lehetővé a támogatást, így napi szinten találkozom a médiában megjelenő problémákkal. Tudom milyen érzés, de azt is tudom, hogy ha elhagyom magam, nem lesz jó senkinek, nekem legkevésbé.

Meg kell tanulnunk cselekedni! Várni mindenki tud, álmodozni még inkább. Tenni annál kevesebben. Nézzünk körbe a saját ismertségünkben, hányan vannak, akikre büszkék vagyunk, akikről szívesen beszélünk mert letesznek valamit az asztalra, mert hagynak valamit a jövő nemzedék számára? Gyanítom, hogy sokkal kevesebben, mint azok akik csak várnak, nem cselekszenek, másokat hibáztatnak, ők mindent jobban tudnak, csak nem tesznek semmit... Sajnos ez egy általános kép. De változtatható. A válságot ne válságként kezeljük, hanem mint egy új lehetőség. A nap ugyanúgy süt, a folyók folyása sem változott, nem a világ van válságban. Ez egy átmeneti állapot, ami hozzáteszem, véleményem szerint ráfért az emberiségre, hogy rájöjjünk mi is az értékes, mi mennyit ér, és hogy igenis cselekedni kell. Nem tudom megmondani mindenkinek egyenként, hogy mi a megoldás az ő adott problémájára, de tudom, hogy mindenre van megoldás, még ha demagógnak is hangzik. Követtem el én is hibákat, hoztam meg rossz döntéseket, sok energiát vesz el, hogy ezeket megoldjam, de nem szabad feladni. Hogy egy híres Edda szám részletével zárjam monológomat: "Ha feladod az álmaid meghalsz, Élve halsz meg!" és ahogy azt egy neve nincs sportcég :) hangoztatja szlogenjében: