A szeretet halkan, csendben
osztogatja magát,
nem halljuk, csak érezzük
ki nem mondott szavát.
Adja magát szülõk által,
érkezik baráttal,
szerelemmé változik
egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki,
megkaphatja bárki,
nem is kell érte
nagy dolgot csinálni.
Elég az, ha hûségesen
magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük,
máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik
csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben
olyan csodálatos.
Kerüli az erõszakot,
hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ,
egy nagy betegségben.

Végtelen

Ha a végtelent magadénak tudod,
Hiheted birtokolni, fogod.
De az igazi kincs, az érték,
Szemednek láthatatlan, bárhogy is néznéd.

Mélyen van az, mélyen eltemetve,
Hogy megtaláld, hinned kell benne.
Hinni, tenni, harcolni érte,
Hogy elmond, mindent megtettél érte.

Tiszta lelked megérintette az enyémet,
Olyanra késztet, melyet másért nem tennék meg.
Hittél bennem, csak bíztattál,
Egy percre, magamra nem hagytál.

Azt hiszem része, lehetek az egésznek,
A valóságnak, nemcsak a mesének.