Nyolcadik fejezet: Vágd el a gyökereket
 
A dal így folytatódik:
 
Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak,
ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.
Bármely lámpás fénye egy pillanat alatt szétoszlatja
a hosszú kalpák sötétségét.
Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt
elégeti a tudatlanság fátylát.
 
Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.
Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.
Az elmén és a gyakorláson túl létező megismeréséhez,
az elme gyökerét egészen el kell metszeni, csak szemlélődésre van szükség.
Ily módon kell elszakadni minden megkülönböztetéstől, és így kell a nyugalmat megőrizni.
 
A választás börtön, a nem-választás szabadság. Abban a pillanatban, hogy választasz, beleestél a világ csapdájába. Ha képes vagy ellenállni a választás kísértésének, ha képes vagy választás nélkül tudatos maradni, akkor a csapda magától eltűnik, mert amikor nem választasz, nem segíted a csapdát. A csapdát a választásod teremti meg. Ezért kell a „választás” szó jelentését mélyen megérteni. Csak ezen a megértésen keresztül képes kibontakozni benned a nem-választás minősége.
Miért nem tudod megállni, hogy válassz? Miért történik az, hogy abban a pillanatban, ahogy megpillantasz valakit, vagy ahogy meglátsz egy tárgyat, azonnal megjelenik benned a titokzatos késztetés, hogy dönts és válassz. És ez akkor is így van, amikor nem vagy tisztában azzal, hogy választottál. Elhalad melletted egy nő, te pedig azt mondod: „milyen szép ez a nő”. Észre sem veszed, hogy választottál, a választás a minősítéssel belépett. Mert ha azt mondod egy nőről, hogy „milyen szép!”, az azt jelenti: „őt választom”. Valójában mélyen belül választottál, és már benne is vagy a csapdában. A mag lehullott a földre, hamarosan meggyökerezik, kihajt, és kifejlődik belőle a fa.
Abban a pillanatban, hogy azt mondod: „Ez az autó gyönyörű”, megjelent a választásod. Lehet, hogy nem is tudsz róla, hogy választottál, hogy szeretnéd ezt az autót, de az elmédben megjelent a kép, a vágy. Amikor azt mondod valamiről, hogy gyönyörű, az azt jelenti, hogy szeretnéd, ha a tiéd lenne. Amikor azt mondod hogy ronda, ez alatt azt érted, hogy nem szeretnéd magadnak azt a valamit.
A választás nagyon nehezen megfogható, ezért az embernek részleteiben meg kell ismernie azt. Bármikor ha mondasz valamit, egy dologra mindig emlékezz: az a kijelentés nem egyszerűen csak egy kijelentés lesz – olyankor valami történik a tudatalattiban. Ne válogass: ez gyönyörű, az meg ronda; ez jó, az meg rossz. Ne tégy különbséget. Maradj kívül. A dolgok se nem jók, se nem rosszak. A jó és a rossz minőségét csak te vezeted be. A dolgok se nem gyönyörűek, se nem rondák: egyszerűen csak olyanok, amilyenek. A szépség és a csúnyaság minősége is csak az elméd kivetítése. Ezek a te interpretációid.
Hogy érted azt, amikor azt mondod valamire, hogy gyönyörű? Létezik a szépségnek ismérve? Be tudod bizonyítani, hogy valóban szép? Lehet, hogy épp melletted áll valaki, aki ugyanarról a dologról azt gondolja, hogy ronda. Ez tehát nem objektív. Senki nem tudja bebizonyítani semmiről, hogy az gyönyörű. Ezer meg ezer könyvet írtak már az esztétikáról, és hosszú, fáradságos munkájába került az értelmiségnek, a nagy gondolkodóknak és filozófusoknak, hogy meghatározzák végre a szépséget. Ez azonban eddig még senkinek nem sikerült. Nagyszerű könyveket, tanulmányokat írtak már erről a témáról, de mindig csak körbe-körbe járják, mást nem tehetnek. Soha senkinek nem sikerült még megállapítani, hogy mi is a szépség. És ez úgy tűnik, hogy tényleg lehetetlen. Hiszen olyan, hogy szépség, vagy olyan, hogy rútság nem létezik a világon – ezek pusztán a te értelmezéseid.
Először is széppé teszel valamit a magad számára… ezért mondom, hogy először megteremted magadnak a csapdát, azután bele is esel. Először azt gondolod, hogy egy adott arc gyönyörű – ez azonban csak a te képzetalkotásod, a te képzeleted, ez csak a te agyad, amint értelmezi a környezetét. Ez nem létező, hanem pusztán csak egy pszichológiai jelenség – így aztán beleesel ebbe a csapdába. Kiásol egy lyukat, azután beleesel, és végül segítségért kiáltasz, hogy jöjjön már valaki, aki megszabadít a szenvedéseidtől.
A tantra szerint semmire sincs szükség, csak arra, hogy meglásd, ez az egész a te képzeleted szüleménye.
Hogy érted azt, amikor azt mondod valamire, hogy ronda? Ha az ember eltűnne a föld színéről, vajon akkor is lenne szépség és rútság? A fák persze itt lennének, és továbbra is virágba borulnának. Természetesen esők is lennének, a nyár is eljönne, és az évszakok ugyanúgy váltogatnák egymást. De többé nem lenne olyan, hogy "gyönyörű" és "csúf". Ezek az ideák az emberrel együtt, az ember elméjével együtt eltűnnének. A nap ugyanúgy felkelne, és éjjel ugyanúgy ott lennének a csillagok az égen… de többé semmi nem lenne gyönyörű, és semmi nem lenne csúnya sem. Csak az ember teremtette ezt a nagy zűrzavart. De ha eltűntek az értelmezések, akkor egyszerre eltűnt a zűrzavar is. Mi lesz így "jó", és mi lesz így "rossz"?
A természetben semmi sem jó és semmi sem rossz. Ne feledd: a tantra az ellazult és természetes út. Az élet legmélységesebb és legtermészetesebb jelenségeihez szeretne eljuttatni. Segíteni akar, hogy képes légy megszabadulni az elmédtől. Az elme teremti a megkülönböztetést, és az elme mondja, hogy ezt kell választani, azt pedig el kell kerülni. Ehhez ragaszkodsz, azt pedig elutasítod, és elmenekülsz előle. Figyeld meg ezt a jelenséget. Csak egy pillantás kell, semmi más. Nincs szükség gyakorlásra, csak tekints rá a jelenségre.
A Hold gyönyörű. Miért? Azért, mert évszázadok óta azt nevelik az emberbe, hogy a Hold gyönyörű. A költők évszázadok óta a Holdról énekelnek, és az emberek évszázadok óta így hiszik – mostanra az idea meggyökerezett. Persze van néhány dolog a Holddal kapcsolatban, ami a valóságban is megtörténik. Például nagyon nyugtató hatású. Úgy érzed, elcsendesedsz tőle. A Hold fénye pedig egyfajta rejtelmes atmoszférát kölcsönöz az egész természetnek. Meghipnotizál, egy kissé elálmosodsz tőle, és a dolgok ettől gyönyörűbbnek tűnnek: egyfajta álomjelleget kölcsönöz az egész világnak – ezért hívjuk az őrülteket holdkórosnak. A holdkórosok azok, akiknek az elméje megbomlott.
A Hold egyfajta őrületet, holdkórosságot vagy neurózist teremt. Ez talán a test vízháztartásával függ össze, hiszen a hold a tengerekre és óceánokra is hatással van olyan módon, hogy ahol megjelenik, ott dagály keletkezik. A tested kilencven százaléka tengervíz. Ha a fiziológusokat kérdezed, azt fogják mondani: bizonyos, hogy a testben történik valami a Hold hatására, mert a tested a tenger egy része maradt. Az ember a tengerből jött ki a szárazföldre. Alapjában véve minden élet a tengerben kezdődött. Amikor a Hold az összes tengerre hatással van, természetesen közben hatással van az összes tengeri állatra is, hisz azok az állatok a tenger részei. Az ember szintén a tengerből jött. Azóta nagyon hosszú utat tett meg, de ez nem számít. Az emberi test ugyanúgy reagál a Hold hatására. A test kilencven százaléka víz. Ráadásul nem akármilyen víz: tengervíz. Ugyanazokkal a kémiai összetevőkkel, ugyanolyan sókoncentrációval.
Az anyaméhben a gyermek kilenc hónapon át tengervízben úszik, lebeg. Az anyaméh tengervízzel van tele. Ezért van, hogy a terhes nők sokkal több sót kívánnak. Több sót igényel a szervezetük, hogy a méhen belül is fenn tudja tartani a kellő sókoncentrátumot. A magzat pedig az emberiség fejlődésének összes fázisán keresztül megy az anyaméhben. Először pont olyan, mint az anyaméh óceánjában lebegő, úszkáló hal. Kilenc hónap alatt évmilliókat halad előre a fejlődésben. A fiziológusok szerint a magzat az élet minden fokán keresztülhalad kilenc hónap alatt.
Lehetséges tehát, hogy a Hold hatással van rád, de ez nem szépség, hanem egy kémiai jelenség.
Van úgy, hogy bizonyos szemeket gyönyörűnek látsz. Mi történik ilyenkor? Azoknak a szemeknek kell, hogy legyen valamilyen kémiai, valamilyen fizikai jellemzőjük, kell, hogy valamiféle energiát sugározzanak magukból ahhoz, hogy hatással legyenek rád. Azt mondod, hogy vannak szemek, amelyek hipnotikus hatásúak, mint például Adolf Hitler szemei. Abban a pillanatban, hogy rádtekint, történik benned valami. Azt mondod, hogy vannak szemek, amelyek gyönyörűek. Mit értesz azon, hogy „gyönyörűek”? – azt, hogy a hatásuk alatt állsz.
Tulajdonképpen amikor azt mondod valamire, hogy gyönyörű, nem is azt mondod, hogy gyönyörű, hanem azt, hogy pozitív hatással van rád – ez minden. Amikor azt mondod, hogy valami ronda, valójában azt mondod, hogy az adott dolog ellenérzéseket kelt benned. Valami vagy taszít, vagy vonz téged. Amikor valami vonz, az a szépség; amikor taszít, az a csúfság. De ez mind te vagy, nem pedig az adott tárgy, hiszen ugyanez a tárgy vonzhat valaki mást.
Mindennap megtörténik, hogy valaki elképed egy másik emberen: „Az a férfi beleszeretett abba a nőbe! Ez hihetetlen!” Senki nem tudja elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Az a nő a többiek szemében ronda. De annak a férfinak az a nő maga a szépség megtestesülése. Mi van ilyenkor? Nem létezhet objektív kritérium. Ilyen nincs.
A tantra azt mondja: ne feledd, amikor csak választasz, amikor csak valami mellett vagy ellen döntesz – az mindig az elméd, amint éppen téged csap be. Ne mondd, hogy az a valami gyönyörű; mondd egyszerűen csak azt, hogy kellemes hatással van rád. Ilyenkor az alap te maradsz. Amint ezt a jelenséget áthelyezed a tárgyra, megoldhatatlanná válik a probléma, mert már a legelső lépést eltévesztetted, nem láttad meg a gyökerét. A gyökér te vagy, így hát ha hatással van rád valami, az azt jelenti, hogy az a valami a te elmédre van hatással… egy bizonyos módon. Végül ez a rádhatás teremti meg a csapdát, amivel azután tovább haladsz.
Először megteremtesz magadban egy csodálatos férfit, és elkezded üldözni, kergetni őt. De miután egy-két napot együtt élsz a gyönyörű férfival, vagy a gyönyörű nővel, minden addigi fantáziálgatásod a semmibe vész. Hirtelen ráébredsz – mintha korábban csak rászedtek volna –, hogy az illető teljesen átlagosan néz ki. Te pedig azt hitted róla, hogy egy Laila, egy Júlia, vagy egy Majnu, egy Rómeó. Hirtelen egy-két nap elteltével az álmok elenyésznek, és a választott nő, vagy férfi teljesen átlagos lett a szemedben. Ilyenkor felháborodsz, mintha a másik becsapott volna.
Senki nem csapott be téged, és semmi sem tűnt el a férfiból vagy a nőből. A te fantáziád az, ami eltűnt, mert a fantáziákat nem lehet megőrizni. Álmodozhatsz róluk, de hosszú ideig nem tarthatod fenn őket. A fantáziák csak fantáziák! Tehát ha tovább akarod folytatni a fantáziálgatást, akkor abban a pillanatban, ahogy meglátod a gyönyörű nőt, menekülj el tőle, amilyen messze csak lehet. Akkor mindig úgy fogsz emlékezni rá, mint a világon a leggyönyörűbb nőre. Így a fantáziád soha nem kell, hogy kapcsolatba kerüljön a valósággal. Akkor elkerülöd a megrázkódtatást. Mindig sóhajtozhatsz érte, énekelhetsz neki, és sírhatsz azért a gyönyörű nőért – de soha ne menj közel hozzá!
Minél közelebb kerülsz hozzá, annál több valóság, annál több objektív valóság kerül napvilágra előtted. Amikor pedig az objektív valóság és a fantáziád összeütköznek egymással, te is tudod, hogy melyik kerül ki vesztesen a konfliktusból – a fantáziád. Az objektív valóságot nem lehet legyőzni.
Ez a helyzet. A tantra azt mondja, válj tudatossá: senki sem téveszt meg téged, csakis te magadat. Az a nő nem próbált gyönyörű lenni, nem ő teremtette maga körül a káprázatot. Te voltál az, aki ezt tette. Te hitted ezt, most pedig elveszettnek érzed magad, és nem tudod, mihez kezdj, mert a fantáziálást nem folytathatod a valóság ellenében. Egy álomnak mindig véget kell érnie – ez az álom természete.
Keleten a hinduk megalkották az igazság ismérvét. Eszerint csak az az igazság, ami örökké, örökké, örökké tart. A hazugság pedig az, ami csupán egy pillanatig él. Nincs más megkülönböztetés. A pillanatnyi a hazugság, az örökkévaló pedig az igazság. Az élet örökkévaló, a létezés örökkévaló – az elme pedig pillanatnyi, így hát bármit is adjon az elme az életnek, az mindig pillanatnyi marad. Ez egyfajta színezék, egyfajta értelmezés, amit az elme az életnek ajándékoz. Mire az értelmezés teljessé válik, az elme már megváltozott. Nem őrizheted meg az értelmezést, mert az elme nem képes két egymást követő pillanatig ugyanabban az állapotban, ugyanaz maradni. Az elme állandóan változik; az elme egyfajta folytonos körforgás. Máris megváltozott. Mire ráeszmélsz, hogy egy ember gyönyörű, az elméd már meg is változott. Így most egy olyan fogalomba leszel szerelmes, ami már nincs is ott, még az elmédben sem.
A tantra azt mondja, értsd meg az elme működését, és vágd el a gyökerét. Ne válassz, mert amint választasz, egyben azonosulsz is. Bármit is válassz, azzá fogsz válni. Valahogyan eggyé válsz vele, azonosulsz vele.
Ha szeretsz egy autót, egy bizonyos módon eggyé válsz az autóval. Egyre közelebb és közelebb kerülsz hozzá, és ha mondjuk ellopják tőled, akkor már belőled lopnak el egy részt. Ha valami baj van az autóddal, akkor biztosan veled is baj van. A szeretet azonosulást jelent. Az azonosulás azt jelenti, hogy a kettő olyan közel kerül egymáshoz, mint amikor két viaszgyertyát egyre közelebb, közelebb és közelebb, és még közelebb helyezel egymáshoz. Végül eggyé válnak. A forróság, a tűz, a lángok… idővel eggyé válnak. Ez az azonosulás. Két láng egyre közelebb és közelebb és közelebb kerül egymáshoz, majd eggyé olvad.
Amikor pedig azonosulsz valamivel, elveszíted a lelkedet. Millió dologgal azonosulsz, és íly módon lényed részei különböző részekké esnek szét – így vész el a lelked a világban. A választás azonosulással jár. Az azonosuláshoz pedig egyfajta hipnotikus álom társul.
Gurdjieff mindössze egy dolgot tanított a tanítványainak: hogy ne azonosuljanak. Az egész iskolája, az összes technikája, módszere, helyzetgyakorlata egyetlen alapra épül; ez az alap pedig a nem-azonosulás.
Sírsz. Amikor sírsz, eggyé válsz a sírással. Nincs ott senki, hogy figyeljen, hogy nézzen… – légy éber és ismerd fel, hogy elvesztél a sírásban. Eggyé váltál a könnyeiddel és a bedagadt szemeiddel, a szíved válságban van. A Gurdjieffhez hasonló tanítók amikor azt mondják, ne azonosulj, azt mondják: „Sírj, nincs azzal semmi baj. De maradj szemlélője annak, ami történik – ne azonosulj vele!” Gyönyörű élmény, amikor kívülről figyelsz. Sírj, hagyd a tested sírni, engedd, hogy a könnyeid folyjanak, ne nyomd el magadban, mert az elfojtás senkinek sem segít. De maradj ott, mint megfigyelő.
Ezt azért lehet megtenni, mert a benső lényed mindig egy szemtanú, soha nem cselekvő. Amikor úgy hiszed, hogy cselekvő vagy, az azt jelenti, hogy azonosultál. A lényed sohasem cselekvő. Bejárhatod az egész világot, de a legbenső lényed soha egyetlen lépést sem fog tenni. Milliónyi álmot megálmodhatsz, de a bensőd soha egyetlen álmot sem fog álmodni. Minden mozgás csak a felszínen történik. Lényed legbenső mélységeiben mozdulatlanság van. Minden mozdulat a téged körülvevő határokon történik meg. Pont olyan ez, ahogyan egy kerék is mozog: a kerék középpontja mozdulatlan. A középpontban minden ugyanaz marad – a peremén minden forog.
Emlékezz a középpontra! Figyeld meg a magatartásodat, a cselekedeteidet, az azonosulásaidat, és megszületik a távolság. Idő kell csak hozzá: a megfigyelő és a cselekvő elkülönülnek. Láthatod magad nevetni, láthatod magad sírni, láthatod magad sétálni, enni, szeretkezni. Akármit csinálhatsz, akármi történhet körülötted, te szemtanú maradsz. Már nem válsz eggyé azzal, amit éppen megfigyelsz.
És ez a baj, hogy bármi is történik, elkezdődik benned a folyamat: amikor éhessé válsz, azt mondod: „éhes vagyok” – így máris azonosultál az éhséggel. De csak tekints belülre: tényleg te vagy az éhség, vagy pedig éppen csak megtörténik veled az éhség? Tényleg éhes vagy, vagy egyszerűen csak tudatában vagy a testedben zajló éhségnek?
Te nem lehetsz az éhség, mert ha az lennél, akkor az éhség megszűnésével neked is el kellene tűnnöd. Amikor jóllaktál, tele a hasad, mozdulni sem tudsz, ugyan hová tűnsz el, ha te vagy az éhség? Elpárologsz? Nem. Akkor azonnal a jóllakottsággá válsz. Mielőtt eltűnne az éhség, egy új azonosulás születik meg: te magad leszel a jóllakottság.
Amikor gyerek voltál azt gondoltad, hogy egy gyerek vagy. Most, hogy már nem vagy többé gyerek, hová lettél? Fiatalemberré váltál, vagy már megöregedtél, de ki vagy most? Megint csak azonosultál a koroddal.
A legbensőbb lényed éppen olyan, mint egy tükör. Mindig visszatükrözi azt, ami előtte áll. Egyszerűen egy szemtanú. Megjelenik egy betegség, vagy az egészség, az éhség, vagy a jóllakottság, a nyár, vagy a tél, a gyerekkor, vagy az öregség, a születés, vagy a halál – bármi történik vagy zajlik előtte, az soha nem a tükörrel történik.
Változz tükörré – ezt jelenti a nem-azonosulás; ezt jelenti a gyökerek, a legalsó gyökerek elmetszése. És számomra ez a szannyász jelentése is: olyanná válni, mint egy tükör. Ne légy olyan, mint a film a kamerában – az azonosulás. Akármi kerüljön a kamera lencséje elé, a film azonnal felveszi azt, és eggyé válik vele.
Válj olyanná, mint egy tükör. A dolgok jönnek és mennek, de a tükör mindig szabad, üres és lakatlan marad.
Ez Tilopa én-nélkülisége. A tükörnek nincs énje, amivel azonosulni tudna. Csak visszatükröz. Nem ellenhatást fejt ki valamire, hanem válaszol. Nem azt mondja: „Ez gyönyörű, az meg ronda.” Ha egy csúnya nő áll előtte, a tükör éppen olyan boldog, mint amikor egy gyönyörű nő áll ugyanott. Nem számít. Mindent visszatükröz, de semmit sem értelmez. Nem mondja, hogy: „Menj el innen, nagyon zavarsz engem!” Nem mondja, hogy: „Gyere közelebb, annyira szép vagy!” A tükör semmit sem mond. A tükör egyszerűen csak néz, anélkül, hogy különbséget tenne barát és ellenség között. A tükör számára nincs különbség a dolgok között.
Amikor valaki tovább halad, elmegy a tükör elől, a tükör nem kapaszkodik belé, hogy „várj, maradj még egy kicsit”. A tükörnek nincs múltja. Ha elmentél előtte, a tükör nem kezd el fantáziálni rólad. Nem kapaszkodik bele az árnyképedbe egy pillanatra sem. Nem próbálja megőrizni az emlékezetében azt a visszatükröződést, ami az imént megjelent benne. Nem. Te elmentél, s a tükröződés is eltűnt veled együtt. A tükör egyetlen pillanatra sem tartóztat fel. Ilyen egy buddha elméje. Ha találkozol vele, ő magába szív téged, de ha elmész, eltűnsz belőle is. Benne még csak egy emlékkép sem merül fel rólad. A tükörnek nincsen múltja, ahogyan egy buddhának sincs. A tükörnek nincs jövője, csakúgy, ahogy egy buddhának sincsen. A tükör nem áll le tétovázni: „Na most vajon ki fog elém állni? Kit fogok most visszatükrözni? Szeretném, ha inkább ez az ember jönne, és nem az.” A tükör nem válogat – soha nem választ.
Próbáld megérteni ezt a metaforát a tükörrel, mert valóban ilyen a benső tudat is. Ne azonosulj azokkal a dolgokkal, amik körülötted történnek. Maradj a középpontban… maradj meg lényed gyökerében, a középpontodban. Az események tovább folynak körülötted és ennek soha nem lesz vége, de ha te a tükör-tudatod középpontjában tudsz maradni, minden megváltozik – a mindenség változik meg. Szűz maradsz, ártatlan és tiszta. Semmi, egyáltalán semmi sem tud már beszennyezni téged, mert semmit sem tartóztatsz fel többé. Egy pillanatra feltűnik valaki, te pedig visszatükrözöd őt, azután az egész eltűnik úgy, ahogyan jött. Az ürességed érintetlen marad. A tükörrel akkor sem történik semmi, amikor épp visszatükröz egy képet. A tükör semmilyen módon nem változik, mindig ugyanaz marad – így vágod el a gyökereket.
Kétféle ember van: az egyik állandóan a tünetekkel akar megbirkózni, folyamatosan harcol, de soha nem a betegség gyökerével, mindig csak a tüneteivel. Olyan ez, mint amikor egy embernek magas láza, mondjuk 40 fokos láza van, ezért elmegy, és vesz egy jó hideg zuhanyt. Ez le fogja hűteni a testét, és leviszi a lázát is. De ez az ember akkor is csak a tünettel küzd, hiszen a betegsége nem a láz. A láz csupán egy jelzés, hogy a testen belül valami nincs rendben. Valami zavar van a szervezetben, ezért emelkedett meg a test hőmérséklete. A szervezet válságos állapotban van, a testen belül egyfajta háború folyik. Bizonyos baktériumok más baktériumokkal harcolnak, ezért a magas láz. Úgy érzed, nagyon meleged van. De nem ez a forróság a baj, ez a forróság csak tünet. Ez a forróság valójában a barátod, épp azt üzeni neked, hogy csinálj valamit, mert belül baj van. Ha a tünetet kezeled, azzal a beteget ölöd meg. Ha csak jeget teszel a fejére, azzal nem segítesz. Ha csak hideg fürdőbe dugod, nem segítesz. Ezekkel inkább csak rontasz a helyzeten, hiszen így egy hamis enyhülést érsz el, ami ráadásul csak a felszínen fog megjelenni. Hogyan remélheted egyáltalán, hogy egy hideg fürdővel megállíthatod a belül folyó háborút a baktériumok között? A háború tovább fog folytatódni, és meg fog ölni.
A bolond mindig a tüneteket kezeli. A bölcs azonban mindig a gyökereket kutatja, az okokat keresi. Nem lehűteni próbálja a testet, hanem inkább megpróbálja megváltoztatni azt, amitől a test forróvá vált. A probléma gyökerével a probléma okát kezelheted, ha pedig az ok megszűnik, a láz magától elmúlik majd. Nem a láz a probléma. Az életben azonban több a bolond, mint a bölcs. Az orvoslás tudományában bölcsebbek lettünk, az életben viszont még mindig nem.
Az életben egyre csak őrültségeket csinálunk. Amikor dühös vagy, elkezdesz a dühöddel harcolni. A harag azonban tényleg nem más, mint hőemelkedés. Pontosan az; a harag egyfajta láz. Ha tényleg dühös vagy, akkor a tested felforrósodik, de ez csak azt mutatja, hogy a véráramban bizonyos kémiai anyagok szabadultak fel. De még ez sem a gyökér. Azok a kémiai anyagok is valamilyen okból kifolyólag szabadultak fel. Teremtettél egy olyan helyzetet, amiben két lehetőséged maradt: vagy harcolsz, vagy megfutamodsz.
Amikor egy állat veszélyhelyzetbe kerül, két választása marad: vagy harcol, vagy pedig elmenekül. Mindkét döntéshez bizonyos kémiai anyagokra van szükség a véráramban, hiszen amikor harcolsz, több energiára van szükséged az átlagosnál. Amikor harcolsz, felgyorsul a vérkeringésed. Amikor harcolsz, az energiáid vésztartalékát emészted fel ahhoz, hogy tovább működhess. A test rendelkezik ezekkel a vésztartalékokkal – a test mindenféle méreganyagokat, hormonokat, és sok minden mást halmoz fel a mirigyekben. Amikor elérkezik a megfelelő pillanat és szükség van rá, a mirigyek felszabadítják ezeket az anyagokat, amelyek ezután bekerülnek a vérkeringésbe.
Ezért történhet meg, hogy amikor dühös vagy, majdnem háromszor erősebbé válsz, mint amilyen egyébként a mindennapokban vagy. Amikor feldühödsz, olyan dolgokra vagy képes, amire egyébként sohasem lennél. El tudsz hajítani egy akkora követ, amit más alkalommal meg se tudnál emelni. A harcban szükség van erre, és a természet megadja neked ezt a plusz erőt. De ha épp menekülnöd kell, a többletenergiára akkor is szükséged lesz, mert az ellenséged üldözni fog, a nyomodban lesz.
A mai világban minden megváltozott. Az ember megalkotta a civilizációt, a társadalmat, a kultúrát, ahol az állatvilág élethelyzetei többé nem alkalmazhatók. Mélyen belül azonban semmi nem változott, ugyanúgy működünk. Bármikor, ha olyan helyzetbe kerülsz, ha úgy érzed, hogy valaki erőszakos lesz veled, valaki meg akar ütni, bántani, fájdalmat akar okozni, a tested azonnal ebbe a készenléti állapotba kerül: különböző kémiai anyagokat szabadít fel és bocsát a véráramba, a hőmérsékleted megemelkedik, a szemeid bevörösödnek, az arcod is kipirul a vértől – készen állsz a küzdelemre, vagy a menekülésre.
Még ezek sem a legmélyebben lévő gyökerek, mert ezek is csak a test támogatásának a jelei. A harag kiül az arcra, fűti a testet, de ezek nem valóságosan létező dolgok. Ezek mind csak az elmédet, az elméd értelmezéseit követik. Van úgy, hogy nincs is valós okod rá: egy elhagyatott utcán sétálsz, megpillantasz egy lámpaoszlopot, és azt hiszed, hogy szellemet látsz. A tested ebben a pillanatban bizonyos anyagokat juttat a vérkeringésbe. A test felkészül a harcra vagy a menekülésre. Az elméd a lámpaoszlopot szellemként értelmezte, a tested pedig azonnal követte az elmédet. Azt gondolod, hogy megjelent egy ellenség, ezért a tested is erre készül. És ha úgy látod, valaki a barátod, a tested arra is reagál.
Ezért hát a probléma gyökere az elméd, az értelmezéseid. Buddha azt mondja: „Hidd, hogy az egész világ a barátod.” Miért? Jézus azt mondja: „Bocsáss meg még az ellenségeidnek is.” Sőt, Jézus azt mondja: „Még az ellenségeidet is szeresd.” Miért? Buddha és Jézus az elmédnek ezeket az értelmezési mechanizmusait próbálják megváltoztatni. Tilopa azonban magasabbra tör: ő azt mondja, még ha azt is gondolod, hogy minden és mindenki a barátod, akkor is csak a „barátság-ellenségesség” kategóriáiban gondolkodsz továbbra is. Még ha szereted is az összes ellenséged, akkor is csak úgy gondolod, hogy ő az ellenséged.
Te azért szeretsz, mert Jézus ezt mondta neked. Persze már ezzel is jobb lesz neked, mint mondjuk egy átlagembernek, aki gyűlöli az ellenségét, hiszen így kevesebb harag jelenik majd meg benned. De Tilopa szerint azt gondolni, hogy valaki az ellenséged, vagy azt gondolni, hogy valaki a barátod annyit jelent, hogy elválasztasz, megkülönböztetsz – és máris csapdában vagy. Senki sem a barátod, és senki sem az ellenséged. Ez a leghatalmasabb tanítás.
Tilopa néha még Buddhát és Jézust is túlszárnyalja. Ennek az oka talán az, hogy Buddha a tömegekhez beszélt, míg Tilopa Náropához. Amikor egy nagyon magas szinten álló tanítványhoz beszélsz, képes vagy lehozni hozzá a legmagasabb tanítást is. Amikor a tömegekhez beszélsz, kompromisszumokat kell kötnöd. Én tizenöt éven keresztül a tömegekhez beszéltem, de egy idő után úgy éreztem, abba kell hagynom. Ezrekhez beszéltem. De amikor húszezer emberhez beszélsz, kompromisszumokat kell kötnöd. Le kell ereszkedned hozzájuk, különben lehetetlenné válik, hogy megértsenek. Amint ez bizonyossá vált, abbahagytam. Most már csak Náropákhoz szeretnék beszélni. Ti lehet, hogy nem vagytok tudatában, de ha csak egyetlen új ember is megjelenik itt, még ha nem is tudom, hogy új ember jött, ő akkor is megváltoztatja itt az egész hely atmoszféráját. Az az ember lehúz benneteket, és én érzem, hogy kompromisszumot kell kötnöm.
Minél magasabbra jutsz, minél több az energiád, annál magasabb szintű tanítást vagy képes befogadni. Azután eljön a pillanat, amikor Náropa tökéletessé válik, és Tilopa elhallgat. Már nincs szükség arra, hogy bármi elhangozzék, hiszen ilyenkor már a beszéd is kompromisszum. Akkor már a csend is elég, a csend is mindent megmagyaráz – akkor már az is elég, hogy egymás mellett ülnek. A mester a tanítványa mellett ül, semmit nem csinálnak, csak együtt ülnek – és csak ekkor történhet meg a legmélyebb bepillantás.
Tehát minden a tanítványokon múlik. Rajtatok fog múlni, hogy mennyit vagytok képesek befogadni abból, amit én nyújthatok nektek. És ez nem csak a ti saját megértéseteket, tanulásotokat szolgálja, hanem az egész emberiségét, hiszen rajtatok is fog múlni, hogy én mennyit vagyok képes a tudásból rajtatok keresztül idehozni a Földre.
Jézusnak ilyen szempontból teljesen hétköznapi tanítványai voltak. Tényleg nagyon egyszerű emberek voltak, Jézusnak ugyanis el kell kezdenie valamit, így teljesen ostoba dolgokban kell kompromisszumokat kötnie. Jézushoz egy éjjel odamennek a tanítványai, és azt kérdezik tőle: „Mester, kérlek, válaszolj nekünk erre: a mennyországban te természetesen Isten jobb oldalán, a tróntól rögtön jobbra fogsz helyet foglalni. De mi lesz velünk? Mi milyen sorrendben fogunk ülni? Ki fog közvetlenül melletted ülni? És ki jön majd azután?” Jézus nemsokára meghal, ezek az ostoba tanítványok meg ilyen óriási képtelenséget kérdeznek tőle. Az érdekli őket, hogy ki fog a mennyországban Jézus mellett ülni, hogy ki lesz feljebb a hierarchiában. Persze Jézus… de ennyit látnak az egészből, hogy Jézus Isten mellett foglal majd helyet. De vajon ki fog Jézus másik oldalán ülni?
Nevetséges egók. Jézusnak pedig ezek miatt az emberek miatt kell kompromisszumot kötnie. Ezért nem tudott olyan magasságokba emelkedni, mint Buddha. Ő nem ilyen ostoba emberekhez beszélt, Buddhától soha egyetlen ember nem kérdezett ekkora hülyeséget. De még őt sem lehet összehasonlítani Tilopával…
Tilopa soha nem a tömegekhez beszélt. Ő egyetlen embert keresett, egyetlen már magas szinten álló lelket, Náropát. Így szólt hozzá: „De neked, Náropa… olyan dolgokat mondok el, amelyek nem elmondhatóak. Érted és a bizalmadért el kell mondanom.” Ezért volt képes ez a tanítás az égbolt legtávolabbi szegletéig elérni.
Most próbáljuk megérteni a szútrát:
 
Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak,
ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.
Bármely lámpás fénye egy pillanat alatt szétoszlatja
hosszú kalpák sötétségét.
Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt
elégeti a tudatlanság fátylát.
 
„Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak…” Az emberek általában mégis a leveleket vagdossák. Ez azonban nem segíthet: a gyökerek ettől nem fognak elkorhadni. Épp az ellenkezője történik majd. Ha a leveleket lenyesed, egyre több levél nő majd a helyébe. Egy levél helyén három új kezd el nőni, mert a levelek nyesésétől a gyökerek csak még több erőre kapnak azért, hogy megvédjék a növény életét. Minden kertész tudja, ha azt akarja, hogy a fa dús és életerős legyen, akkor újra és újra le kell nyesnie a növényből. Ha a gyökereket ilyen módon provokálják, a fa egyre erősebb lesz, hiszen a levágott levelek helyébe legalább három másikat növeszt, hogy a fa testét egyfajta védőburokként megóvhassa.
A levelek nem csupán azért vannak, hogy gyönyörködhessünk bennük, és az árnyékukban megpihenhessünk. Nem, a levelek a fa testfelületét alkotják. A leveleken keresztül emészti fel a fa a napsugarakat, a leveleken keresztül képes párát kibocsátani magából, a fa a leveleken keresztül van kapcsolatban a világmindenséggel. A levelek alkotják a fa bőrét. Ha levágsz egyet, azt a gyökerek kihívásként értékelik, és hármat küldenek a helyébe. Sokkal éberebbé válnak, így nem lehet őket elaltatni. Ha valaki megpróbálja elpusztítani a leveleket, a gyökereknek biztosítaniuk kell a fa védelmét.
Ugyanez történik az életben is – az élet is egy fa. Vannak gyökerei, vannak levelei. Ha lenyesed a haragot, három másik levél jelenik majd meg rajtad: háromszor olyan dühös leszel. Ha lenyesed a szexualitást, akkor a szex beteges megszállottjává válsz. Vágj le magadból bármit, azután figyeld meg, hogy háromszoros erővel tör elő belőled az, amitől meg akartál szabadulni. Ekkor az elméd azt mondja majd: „Még többet kell levágni, ez még nem elég!” Akkor még többet vágsz le, de megint csak több és több jelenik meg ugyanabból – így kerülsz bele az ördögi körbe. Az elme egyre csak azt szajkózza: „Még többet kell levágni, ennyi nem elég!” Ez az, amiért annyi levél nőtt már rajtad. Levághatod az összes ágat, nem számít, mert a fa nem a levelei, hanem a gyökerei által létezik.
Az azonosulás a gyökér – az összes többi csak levél. Azonosulni a kapzsisággal, azonosulni a haraggal, azonosulni a nemiséggel – ezek a gyökerek. És ne feledd, teljesen mindegy, hogy a kapzsisággal, a szexualitással, vagy épp a meditációval azonosítod önmagad. Szeretet, moksha, Isten… semmi különbség nincs közöttük, az azonosulás ugyanaz. Az azonosulás a gyökér, minden más pusztán olyan, mint a levelek. Ne vágd le a leveleket. Hagyd őket békén, velük nincs semmi baj.
Ezért nem hisz a tantra abban, hogy az egyéniséged megjavítható. Lehet, hogy a formája szebb lesz, hiszen bármilyen alakra megnyesheted a fát. De a fa akkor is ugyanaz marad. Az egyéniséged is csak egy forma, te ugyanaz maradsz, nem alakulsz át. A tantra mélyebbre hatol, és azt mondja: „Vágd el a gyökereket!” Ezért értették félre a tantrát annyiszor. A tantra ugyanis azt mondja: „Ha mohó vagy, légy mohó. Ne törődj a mohósággal. Ha előtörnek a szexuális energiáid, ne ellenkezz velük, egyáltalán ne aggódj miattuk.” A társadalom nem tűrhet el egy ilyen tanítást: „Miről beszélnek ezek? Így csak káosz uralja el majd mindazt, amit alkottunk, az egész rendszert!” Azok azonban, akik így beszélnek, nem értették meg, hogy csakis a tantra képes valóban megváltoztatni a társadalmat, az embert, az elmét. Erre semmi más nem képes. És kizárólag a tantra hozhat el egy igazi rendszert, egy természetes rendszert – ez pedig nem más, mint a legbenső tanítás természetes virágzása. De ez nagyon nehéz folyamat: a gyökereket kell elvágnod.
Figyeld meg a kapzsiságodat, figyeld meg a szexualitásodat, figyeld a haragodat, a birtoklási vágyadat, a féltékenységedet. De egyvalamit soha nem szabad elfelejtened: ne azonosulj, csak figyelj – válj szemtanúvá. Egy idő után a szemlélődésed minősége fejlődni kezd: képessé válsz meglátni a kapzsiságod legapróbb, legfinomabb árnyalatait is. Képessé válsz arra, hogy meglásd, milyen kifinomult módon működik az ego, milyen szövevényes utakat jár be. Az ego nem valami vaskos, durva dolog. Nem – az nagyon is kifinomult, ravasz és a mélyben rejtőzik.
Minél többet figyelsz, annál inkább látóvá, annál inkább érzékennyé érnek a szemeid. És minél többet látsz, annál mélyebbre hatolhatsz, és annál nagyobb lesz a távolság közted és a között, amit épp csinálsz. A távolság segít, hiszen távolság nélkül nem létezhet a megfigyelés. Hogyan tudnál megfigyelni valamit, ami túl közel van? Amikor túl közel állsz a tükörhöz, nem láthatod a tükörképedet. Hogyan láthatnál, ha a szemeid a tükröt érintik? Távolságra van szükséged. És semmi más nem adhatja meg neked a távolságot, csak a megfigyelés. Próbáld meg.
Merülj el teljesen a szexben. Semmi rossz nincs a szexben, de mindig maradj egy megfigyelő. Figyeld a tested minden mozdulatát, figyeld, ahogy az energiák ki- és beáramlanak, figyeld, ahogy az lefelé ömlik benned, figyeld az orgazmust, figyeld, hogy mi történik, figyeld, ahogy a két test felveszi egymás ritmusát. Figyeld meg a szíved dobogását – egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, és elérkezik egy pillanat, amikor majdnem őrjöngve ver. Figyeld meg a test melegségét, azt, ahogy a vérkeringésed felgyorsul. Figyeld a légzésed – rendszertelenné és hevessé válik. Figyeld meg a pillanatot, amikor a te általad irányított, szándékos cselekedeteid egyszerre önkéntelenné, az akaratodtól teljesen függetlenné válnak. Figyeld meg azt a pontot, ahonnan még visszajöhetsz, de amin túl már nincs visszatérés. A tested annyira ösztönössé válik, hogy minden uralmad elveszíted felette. A csúcspont előtti másodpercben elveszted minden akaratodat, és a tested átveszi feletted a hatalmat.
Figyeld a szándékos folyamatokat magadban, és figyeld az önkéntelen folyamatot is. Azt a pillanatot, amikor még te irányítasz – amikor még visszajöhetsz, a visszatérés lehetősége még ott áll előtted –, és azt a pillanatot, ahonnan már nincs visszatérés. Most a tested teljesen átvette a hatalmat – most nem te irányítasz. Figyelj meg mindent; milliónyi dolgot veszel majd észre. Minden nagyon bonyolult, de a szexualitásnál nincs összetettebb dolog a világon. A szexualitásban ugyanis a test is és az elme is részt vesz – egyedül a szemtanú nem vesz részt, csak ez az egy marad mindig kívül.
A szemtanú mindig kívülről figyel. A természetéből adódóan nem is válhat résztvevővé. Találd meg magadban ezt a szemtanút, és egyszerre egy olyan dombtetőn találod magad, ahonnan az egész világra, mint egy völgyre tekinthetsz le, ami többé már nem nyugtalanít téged. Te csak fentről nézed – miért nyugtalankodnál hát? Olyan, mintha az egész valaki mással történne. És minden rendkívül összetett jelenség; a harag csakúgy, mint a sóvárgás. Ha tudsz figyelni, akkor képes leszel élvezni minden megjelenő érzésedet, legyen az pozitív, vagy negatív. Csupán egyvalamire kell mindig emlékezned: maradj megfigyelő. Így megtörik az azonosulás – elvágtad a gyökereket. És amint a gyökereket elvágod – abban a pillanatban, amikor már nem a cselekvőnek gondolod önmagad –, egyszerre minden megváltozik. Ez a változás egyetlen pillanat alatt történik meg, nincs benne átmenet.
 
Ha elvágod egy fa gyökereit, a levelei elhervadnak,
ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.
 
Amint elvágod elméd gyökereit, amint elszakadsz a vele való azonosulástól, a szamszára összeomlik. Az egész világ kártyavárként összedől. Elég a tudatod egy kis szele, és az egész összeomlik. Hirtelen azt veszed észre, hogy itt vagy, de mégsem a világban – megérkeztél. Élhetsz pont úgy, ahogyan addig éltél, csinálhatod pontosan ugyanazokat a dolgokat, mint azelőtt, de már semmi nem lesz a régi körülötted, mert már te sem vagy a régi. Teljesen új lénnyé váltál – ez az újjászületésed. A hinduk úgy hívják ezt, hogy dwidzs, azaz a „kétszer született”. Annak az embernek, aki ezt az állapotot elérte, van egy második születése: ez a lélek születése. Ezt érti Jézus feltámadás alatt. A feltámadás nem a tested, hanem a tudatod újjászületését jelenti.
 
…ha elvágod elméd gyökerét, a szamszára összeomlik.
Bármely lámpás fénye egy pillanat alatt szétoszlatja
hosszú kalpák sötétségét… hosszú, hosszú korok sötétségét.
 
Ne aggódj hát amiatt, hogy hogyan fogja egy hirtelen felvillanó fénysugár szétoszlatni sokmilliónyi életút sötétségét. Azért képes szétoszlatni, mert a sötétségnek nincs sűrűsége, nincsen tartalma. Mindegy, hogy egy másodperce létezik, vagy sok ezer éve. Valaminek a hiánya nem nőhet, vagy csökkenhet. A hiány mindig ugyanaz marad. A fény szubsztanciális jelenség – a sötétség csak ennek a hiánya. Amint a fény ott van, a sötétség nincs többé.
Még csak nem is arról van szó, hogy a sötétséget a fény szétoszlatná, hiszen nincs is mit szétoszlatni. Ha meggyújtod a fényt, a sötétség nem szalad el – mi szaladna el. Tulajdonképpen nincs is semmi ott, csak a fény hiánya. Amikor a fény megjelenik, a sötétség eltűnik.
 
Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt
elégeti a tudatlanság fátylát.
 
A buddhisták az „elme” szót kétféle értelmezésben használják: az elmét kis „e”-vel, és az Elmét nagy „E”-vel. Amikor a nagy „E”-vel írott Elméről beszélnek, akkor a szemtanút, a tudatot értik alatta. Amikor a kis „e”-vel írott elméről beszélnek, akkor arról beszélnek, akit a szemtanú megfigyel. De mindkettőt elmének nevezik, ugyanazt a szót használják mindkettőre egy kis különbséggel; vagy kis betűt, vagy nagy betűt használnak. Az „Elme” nagy „E”-vel a megfigyelő, az „elme” kis „e”-vel pedig az, akit megfigyelnek – a gondolatok, emóciók, harag, sóvárság… minden.
Miért használják ugyanazt a szót? Miért zavarnak össze? Megvan ennek is az oka – mert amikor az Elme nagy „E”-vel megjelenik, akkor az elme a kis „e”-vel egyszerűen felszívódik benne. Ahogyan a folyók is feloldódnak a hatalmas óceánban, a hatalmas Tudat – az Elme –körül lebegő elmék milliói is mind feloldódnak – az Elme magába szívja az energiát.
A sóvárság, a harag, a féltékenység – ezek mind körkörösen kifelé áradó energiák voltak. Egyszerre, ahogy a Tudat megjelenik, a szemtanú ott ül csendben és figyel, a folyók pedig mind irányt változtatnak. Eddig spirálisan haladtak egyre kifelé, most azonban hirtelen megfordulnak, és spirálisan befelé haladnak. Minden feloldódik a Tudatban, minden elmerül benne. Ezért ugyanaz a kettő: elme és Tudat.
 
Az Elme erős fénye egy szempillantás alatt
elégeti a tudatlanság fátylát.
 
Egyetlen pillanat elég, és minden tudatlanság semmivé lesz – ez a hirtelen megvilágosodás.
 
Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.
 
Ha az elmébe, a gondolatokba, az érzelmekbe kapaszkodsz, nem leszel képes meglátni azt, ami az elmén túl létezik – a Tudat hatalmasságát. Hogyan láthatnál, amikor kapaszkodsz? Pontosan az akadályoz meg a látásban, hogy belekapaszkodsz valamibe. Ha nem ereszted el a tárgyat, hogyan foghatnád meg az alanyt? Ettől a ragaszkodástól kell megszabadulnod.
 
Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.
Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.
 
Bármit ha gyakorolsz, az az elméből ered. Akármit is csinálsz, az az elmédből jön. Csak a figyelem nem az elméé, erre mindig emlékezz.
Tehát még akkor is, amikor meditálsz, maradj megfigyelő. Figyeld folyamatosan azt, ami történik. Éppen pörögsz a dervis meditációban? Pörögj, pörögj, amilyen gyorsan csak tudsz, de legbelül maradj szemtanú, és figyeld, ahogyan a tested pörög. A tested egyre gyorsabbá és gyorsabbá és gyorsabbá válik, és minél gyorsabb a tested, annál erősebben érzed, hogy a középpont mozdulatlan marad – egy helyben állsz, tökéletes nyugalomban. A tested mint egy kerék, úgy forog, de te, a tengely közepe a középpontban mozdulatlan maradsz. Minél gyorsabb a tested, annál mélyebbről tör elő a mozdulatlanságod felismerése – megjelent a távolság.
Akármit csinálsz, ne kapaszkodj bele. Nincs kivétel, tehát a meditációba se kapaszkodj bele, mert eljön a nap, amikor a meditációtól is el kell szakadnod. A meditációd akkor válik tökéletessé, amikor már nincs szükséged meditálásra.
Legyen hát állandóan ott a tudatodban, hogy a meditáció csupán egy olyan híd, amin át kell menni. Nem a hídon kell felépítened a házad. Át kell menned rajta, és meg kell érkezned a túloldalra. A meditáció híd, de ezzel is óvatosan kell bánnod, különben megtörténhet, hogy bár nem azonosítod magad a haraggal vagy a sóvárgással többé, de ehelyett elkezdesz a meditációval vagy a részvét érzésével azonosulni. Így azonban megint ugyanabba a csapdába estél. Noha egy másik ajtón át, de ugyanabba a házba kerültél vissza.
 
Történt egyszer, hogy Mullah Naszruddin, rendesen berúgva, betért a falu kocsmájába. A kocsmáros azonban így szólt:
– Tűnj innen öregem! Te már most tökrészeg vagy! Nem adhatok neked több alkoholt. Menj szépen haza!
De Mullah nem akart kötélnek állni, így hát a kocsmáros kidobta. Mullah hosszú ideig gyalogolt, hogy találjon egy másik kocsmát, mikor végre meglátott egy másik kocsmaajtót, és belépett rajta. Ez az ajtó azonban az előző kocsmának egy másik bejárata volt csupán. Mullah kissé gyanakodva nézett a kocsmárosra, mert úgy tűnt neki, mintha ismerné már valahonnan ezt az arcot. A kocsmáros erre kifakadt:
– Már megmondtam neked egyszer s mindenkorra, hogy tőlem ma éjjel már semmit nem kapsz! Hordd el magad!
De Mullah megint csak erőszakoskodott, így hát a kocsmáros újra kidobta. Ismét elindult, és hosszú ideig gyalogolt, hogy egy másik kocsmát találjon, de abban a faluban csak egyetlen egy kocsma volt. Egy harmadik ajtón át megint ugyanabba a kocsmába tévedt be, amikor megpillantotta a már jól ismert arcot a pult mögött. Mullah ekkor kifakadt:
– Hát mi van itt? Az összes kocsma a tiéd ebben a faluban?
 
Hát így van ez veled is. Kidobnak az egyik ajtón, erre te visszatévedsz egy másikon. Eddig a haragoddal, a szexuális vágyaiddal azonosítottad önmagad – most a meditációval. Eddig a szexualitásból eredő gyönyörökkel azonosultál, most azzal az extázisélménnyel, amit a meditáció ad neked. De semmi különbség nincs – a faluban csak egy kocsma van. Ne akarj újra meg újra ugyanabba a kocsmába visszatérni. Bárhonnan közelíted meg, mindig ugyanazt a tulajdonost találod benne – és ez bizonyosság. Mindig jusson ez eszedbe, különben rengeteg energiát fogsz fölöslegesen el pocsékolni. Óriási utakat teszel meg azért, hogy végül mégis ugyanott köss ki.
 
Aki az elmébe kapaszkodik, nem látja meg az elmén túli igazságot.
 
Mi az, ami az elmén túl van? Te. Mi az, ami az elmén túl van? A tudat. Mi az, ami az elmén túl van? Szat-csit-ánand – igazság, tudatosság, tökéletes boldogság.
 
Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.
 
És akármit gyakorolsz, azt soha ne felejtsd el, hogy ez a gyakorlás nem vezethet el a természetességhez, az ellazult és természetes állapothoz, mert a gyakorlás pontosan azt jelenti, hogy olyan dolgot csinálsz, ami nem is létezik. A gyakorlás mindig a természetesség utánzása. A természetet nem kell gyakorolni; nincs rá szükség, hiszen már létezik. Csak olyan dolgot tanulhatsz, gyakorolhatsz, ami valójában nincs, olyat nem, ami van. Hogyan tanulhatnád meg a természetet, a taót? Ezek már eleve léteznek. Te ezekbe beleszülettél! Nincs szükséged arra, hogy találj magadnak egy tanárt csak azért, hogy megtanítsa mindezeket neked – ez a különbség a tanár és a mester között.
A tanár megtanít téged különböző dolgokra, a mester pedig segít, hogy elfelejtsd mindazt, amit addig megtanultál. A mester felejteni segít. A mester ahhoz segít hozzá, hogy megízleld azt, ami a gyakorláson túl van. Azt, ami már most is itt van. A tanulással elveszítetted, de a felejtéssel visszanyerheted.
Az igazságot nem felfedezed, hanem újra megleled. Mert az mindig is jelen volt. Amikor megérkeztél ebbe a világba, az már itt volt veled; amikor megszülettél ebbe az életbe, az már itt volt veled – mert te magad vagy az igazság. Nem lehet másképp. Az igazság nem valami rajtad kívül eső jelenség. Magadban hordozod, a lényed legbenső valója az. Tehát amikor gyakorolsz valamit, Tilopa azt mondja, nem fogod meglátni azt, ami a gyakorláson túl létezik.
Újra meg újra emlékeztesd magad arra, hogy akármit gyakorolsz, az valójában az elméd egy része lesz, a külső határaidhoz fog tartozni, és ezen túl kell lépned. De hogyan lehet túllépni ezen? Gyakorolj csak, nincs abban semmi rossz, de legyél óvatos. Meditálj, de mindig maradj figyelmes, mert a szó legvégső jelentése a szemtanúság.
Minden technika a segítségedre lehet, de ezek mégsem igazán meditációk, csupán a sötétben tapogatódzás különböző módozatai. Egy nap, miközben épp csinálsz valamit, hirtelen megpillantod önmagad. A Kundalini, a Dinamikus, vagy a Pörgés meditáció közben egyszer csak megváltozik valami: a meditáció tovább folytatódik, te azonban már nem azonosulsz vele. Csak ott vagy csendben, és figyelsz – azon a napon valósul meg a meditáció, attól a naptól kezdve a technika nem akadály és nem is segítség többé. Élvezheted, mint valami gyakorlatot, amiből egyfajta életerőt nyerhetsz, ha ez jólesik, de már nincs többé szükséged rá. A tökéletes meditáció megvalósult.
A meditáció szemtanúságot jelent. Meditálni annyit tesz, hogy megfigyelővé válsz. A meditáció egyáltalán nem egy technika. Lehet, hogy ez most nagyon megtévesztőnek tűnik, mert én állandóan különböző technikákat adok nektek… A legmagasabb szintjén azonban a meditáció nem technika, hanem egyfajta mély megértés és tudatosság. De mivel ez a végső megértés nagyon messze van még tőled, szükséged van a technikákra. Valójában ott rejtőzik lényed legmélyebb rétegeiben, mégis, még nagyon távol vagy tőle. Ebben a pillanatban képes lehetnél elérni, mégsem éred el, mert az elméd nem áll meg, az egyik pillanat számodra tovább folyik a következőbe. Most rögtön, ebben a pillanatban lehetséges – és mégis lehetetlen. A technikák hidat építenek a szakadék fölé, ezért vannak.
Az elején tehát a technikák a meditációid – végül azonban nevetni fogsz, és rájössz, hogy nem a technika a meditáció. A meditáció az egy teljesen más létállapot, és semmihez nincs semmi köze. De tudnod kell, hogy ez csak egy bizonyos idő után fog beteljesedni. Ne gondold, hogy már az elején megtörtént, mert akkor nem épül híd a szakadék fölé.
Ez a probléma Krishnamurtival, és ez a probléma Maharishi Mahesh Jógival is. Ők két ellentétes pólust képviselnek. Maharishi azt hiszi, hogy a technika a meditáció, tehát amint valaki ráhangolódik egy technikára – a Transzcendentális Meditációra, vagy bármelyik másikra – a meditáció megvalósult. Ez egy bizonyos szempontból igaz, egy másik szempontból azonban nem. Igaz, mert az elején a kezdőnek rá kell hangolódnia egy technikára. Erre azért van szükség, mert egy kezdő felfogóképessége még nem érett meg a legvégső tapasztalás megértésére. Így hát nagyjából… egy technika nagyjából meditáció.
Olyan ez, mint amikor egy kisgyerek az ábécét tanulja, és mi azt mondjuk neki, hogy az „m” betű az a betű, amivel a „majom” szó kezdődik, a majom az „m” betűt jelképezi. Az „m” betűvel megjelenik a majom is – a gyerek így kezd el tanulni. Valójában nincsen kapcsolat a majom és az „m” betű között. Az „m” betűt millió más dolog is jelképezhetné, mégis mindtől különbözne, egy gyereknek azonban mutatni kell valamit. A majom közelebb áll a gyerekhez, ezért azt képes megérteni, felfogni – az „m” betűt nem. A majom segítségével képessé válik az „m” betű megértésére is. De ez csak a kezdet, nem a vég.
Maharishinek igaza van, mert a folyamat úgy kezdődik, hogy rá kell lépned az útra. De ha ragaszkodsz hozzá, akkor el fogsz tévedni. Egy idő után el kell szakadnod tőle, mert az csak az elemi iskola. Nagyon jó elemi iskola, de az embernek tovább kell lépnie a felsőbb osztályokba. Az általános iskola alsó tagozata még nem az egyetem, és semmiképpen nem a világegyetem. Az embernek túl kell jutnia azon a kezdetleges értelmezésen, hogy a meditáció egy technika.
Krishnamurti a másik véglet. Ő azt állítja, hogy nincsenek technikák, nincs meditáció, kizárólag a választás nélküli tudatosság létezik. Tökéletesen igaza van! A baj csak az, hogy ő úgy próbál téged az egyetemre beíratni, hogy még nem jártad ki az alsó tagozatot sem. Krishnamurti veszélyes lehet, mert ő bár a legvégső tapasztalásról beszél, nem vagy képes megérteni, amit mond, mert a jelenlegi befogadásoddal ez nem lehetséges. Beleőrülsz. Amint elkezded Krishnamurtit hallgatni, teljesen összezavarodsz, mert miközben intellektuálisan felfogod, hogy igaza van, magadban belül érezni fogod, hogy nem történik semmi.
Krishnamurti sok követője keresett meg ezzel a problémával. Azt mondják: „Természetesen igaza van, nincsen technika, és a meditáció tudatosságot jelent. De mit kell tennünk ehhez?” Én erre azt válaszolom: abban a pillanatban, hogy megkérdezed, mit kell tenned, mit kell csinálni, szükséged van egy technikára. Amikor azt kérdezed, hogy „Mit kell csinálni?”, azt kérdezed, hogy „Hogyan kell csinálni?”. Tehát technikára van szükséged. Így Krishnamurti nem fog segíteni rajtad. Akkor már inkább menj Maharishi Mahesh Jógihoz – ennél az is jobb. De sokan nem tudnak elszakadni Krishnamurtitól, és sokan kötődnek Mahesh Jógihoz is.
Én egyik sem vagyok, és mégis mindkettő egyszerre – ez pedig nagyon összezavarhat. Ők mindketten tisztán érthetőek, az álláspontjuk egyértelmű. Nincs Mahesh Jógi és Krishnamurti tanításában semmilyen olyan bonyolult dolog, ami nagyon megnehezítené a megértésüket. Ha érted a nyelvet, amit beszélnek, akkor megérted őket is minden további nélkül. A probléma nálam jelenik meg, mert miközben én arról beszélek, hogy hogyan kezdd el, nem hagyom, hogy megfeledkezz arról, hogy egyszer hová érkezel. Mindig úgy foglak a kezdetekhez segíteni, hogy közben a végcélról beszélek neked. Ettől lehet, hogy összezavarodsz, és azt kérdezed: „Hogy van ez tulajdonképpen? Ha a meditáció egyszerűen tudatosságot jelent, akkor miért kell, hogy annyi gyakorlat megelőzze?”
Ezeken a gyakorlatokon át kell esni, mert csak így lehet a segítségedre a meditáció… csak így jelenhet meg benned a végső megértés.
Vagy esetleg azzal jössz majd hozzám, hogy: „Ha a különböző technikák jelentik a meditációt, akkor miért mondod újra meg újra, hogy a technikákat el kell dobni?” Úgy fogod érezni, hogy megint valami olyasmit kell eldobnod, amit nagyon sok erőfeszítéssel és nagyon mélyen sajátítottál el. Szeretnéd, ha a tiéd maradhatna, és én ezt nem engedem. Ha egyszer ráléptél az útra, én addig foglak lökdösni rajta, míg el nem éred az utad legvégét.
Nálam ezzel a problémával kell majd szembesülnöd, és ezt kell megértened. Ellentmondásosnak fogok tűnni. Az is vagyok. Maga vagyok a paradoxon, hiszen egyszerre próbálom neked a kezdeteket és a végcélt átadni, egyszerre mutatom meg az első és az utolsó lépést is. Tilopa a legvégsőről beszél. Íme:
 
Aki a dharmát gyakorolni törekszik, nem találja meg a gyakorláson túli igazságot.
Az elmén és a gyakorláson túl létező megismeréséhez…– el kell szakítani miden köteléket – …az elme gyökerét egészen el kell metszeni, csak szemlélődésre van szükség.
 
Csak puszta szemlélődés – ezt hívom én szemtanúságnak. Ha semmi mást nem teszel, csak szemlélődsz, már akkor is sikerülni fog: a gyökereket elmetszed. Ez a puszta szemlélődés egy éles karddá változik.
 
Ily módon kell elszakadni minden megkülönböztetéstől, és így kell a nyugalmat megőrizni.
 
Ellazultan, természetesen, önmagadban szemlélődve, nyugodtan – ezek a legutolsó szavak.
De haladj lassan, mert az elméd rendkívül finom szerkezet. Ha nagyon sietsz, és túl nagy adagot veszel magadhoz Tilopából, lehet, hogy nem leszel képes megemészteni azt. Menj hát lassan az úton: légy mértéktartó, és csak annyit vegyél magadhoz, amennyit be tudsz fogadni, és meg tudsz érteni belőle.
És még én is itt vagyok, és sok mindent mondok még majd, sok különböző dimenzióból fogom megközelíteni mindazt, amit mondok, mert ti is sokan vagytok. De te csak azt fogod magadba engedni, aminek a befogadására képes vagy – csak azt tudod megemészteni.
Épp a minap jött oda hozzám egy szannyászin, egy igazi útkereső, akit nagyon megzavart, hogy amikor a jógáról és a tantráról beszéltem, a tantráról azt állítottam, hogy az a magasabb szintű tanítás. Ez a szannyászin a hatha jógát gyakorolta két éve, és nagyon jól érezte magát vele. Most összezavarodott, és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Ne hagyd, hogy ennyire könnyen megzavarjanak. Ha jól érzed magad a jógával, akkor kövesd a természetes hajlamodat. Ne hagyd, hogy megzavarjanak.
Könnyen elbizonytalaníthatlak, tehát egyszerűen csak kövesd azt, amit a természeted diktál – légy ellazult és természetes. Ha neked az jó, akkor jó. Miért törődnél azzal, hogy magasabb, vagy alacsonyabb szinten áll-e? Miért ne lehetne alacsonyabb szinten? De itt belép az ego, és azt mondja: „Ha ez alacsonyabb szintű tanítás, akkor miért követném?” Így azonban meg fogsz akadni. Te kövesd azt, mert neked az segít. Még ha alacsonyabb szintű is, miért baj az? Elérkezik majd a pillanat, amikor az alacsonyabb szintű tanításon keresztül eléred a legmagasabbat.
A lépcsőnek két vége van: az egyik az alján, a másik a legtetején. A tantra és a jóga tehát nem egymás ellentétei, hanem egymás kiegészítői. A jóga az első, az alap, ahonnan el kell indulnod. De ne ragaszkodj hozzá a végsőkig. Eljön a pillanat, amikor az embernek túl kell jutnia a jógán, és be kell lépnie a tantrába. Legvégül pedig magát a lépcsőt kell maga mögött hagynia – a jógát is és a tantrát is. Egyedül, mélységes nyugalomban, elfeledsz mindent.
Nézz rám: én nem vagyok sem jógi, sem tantrika. Nem csinálok semmit – nem folytatok semmilyen gyakorlatot, ugyanakkor nem tagadom meg semminek sem a gyakorlását. Nem ragaszkodom sem a különböző módszerekhez, sem ahhoz, hogy nincs szükség módszerekre. Egyszerűen csak itt vagyok, nyugodtan, mozdulatlan, és nem csinálok semmit. Számomra már nem létezik a lépcső, eltűnt az út előttem. Nincs többé mozgás, csak tökéletes nyugalom. Amikor valaki hazaérkezik, többé nincs mit tennie. Egyszerűen csak elfelejt mindent, és pihen. – Isten a legvégső nyugalom.
Ezt soha ne felejtsd el, mert később is fogok még a tantráról beszélni azoknak, akiknek az segít, és a jógáról is fogok beszélni azoknak, akiknek a jóga nyújt segítséget. Te csak figyelj a belső késztetésedre, a saját érzéseidre, és kövesd azokat. Én azért vagyok, hogy hozzásegítselek ahhoz, hogy önmagad lehess; nem azért, hogy összezavarjalak. De mivel sok mindenkinek kell segítenem, nagyon sok mindenről kell beszélnem is. Mit kell hát tenned? Csak hallgass tovább, és amiről úgy érzed, hozzád szól, azt fogadd be. Rágd meg, emészd meg, hagyd, hogy a csontod velejéig hasson, hogy a véreddé váljon – de mindig a benső késztetéseidet kövesd.
Amikor a tantráról beszélek, teljesen elmerülök benne, mert én ilyen vagyok: nem tudom csak részlegesen átadni magam, én teljes vagyok mindenben, amit csinálok. Amikor a tantráról beszélek, teljesen benne vagyok a tantrában. Olyankor semmi sem számít, csakis a tantra. Ez azonban hamis benyomást kelthet. Nem viszonylagosan értem, hogy nekem ilyenkor semmi sem számít. A tantra a legfontosabb, és a legalapvetőbb virágzás. Ha teljességében nézem, akkor az. Amikor a jógáról beszélek, pontosan ugyanez fog megtörténni, mert én teljes vagyok. Ennek semmi köze a tantrához, vagy a jógához. Én adom a saját teljességemet mindenhez. Amikor a jógának és Patandzsalinak adom ezt a teljességet, megint azt fogom mondani, hogy az a legfontosabb.
Tehát ne értsd félre! Soha ne feledd, hogy én a saját teljességemet adom mindenhez, amiről csak beszélek. Ha erre emlékezel, akkor tudok segíteni. Akkor még az én paradox lényem sem lesz képes összezavarni téged.