Hatodik fejezet: Isten lakcíme
 
A dal így folytatódik:
 
A mahámudrában az ember minden bűne elég,
a mahámudrában az ember megszabadul e világ börtönéből.
Ez a dharma mindenek felett álló fáklyája.
Azok, akik ebben kételkednek ostobák,
kik mindörökre szenvedésben és szomorúságban fetrengenek.
 
A felszabadulás felé törekedvén egy gurura kell támaszkodnod.
Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.
 
Ó jaj! Minden értelmetlen e világon, s minden csupán a szomorúság magva itt.
A kicsiny tanítások tettekhez vezetnek, így csak olyan tanításokat kövess, melyek óriások.…
 
A tantra a hirtelen megvilágosodást hirdeti, nem a lélek fokozatos fejlődését. A jóga a fokozatos fejlődésben hisz: centiméterről centiméterre, lépésről lépésre haladsz a legvégső felismerés felé.
A jóga rendkívül aritmetikai jellegű: minden egyes bűnt, amit valaha elkövettél, ki kell egyenlítened egy erényes tettel. Minden tartozásodat törlesztened kell. Anélkül, hogy ezt megtennéd, nem világosodhatsz meg. Ez egy matematikai, tudományos megközelítés, az elme pedig azt mondja majd: „Persze, ennek így kell lennie. Bűnöket követtél el, hát ki más bűnhődne a bűneidért? Csak a szenvedésen keresztül szabadulhatsz meg. Ha gonosz cselekedeteid voltak a múltban, akkor azokat ki kell egyenlítened, meg kell értük fizetned, és jót kell cselekedned. Csak akkor lehetséges a szabadulás, amikor már minden tartozásodat kiegyenlítetted, különben újra meg újra visszakerülsz a földre, hogy megint megszüless, hogy fejlődhess, és tovább érhess.” Ez a reinkarnáció, a lélekvándorlás filozófiája.
A tantra épp az ellenkezőjét állítja ennek. A tantra nem aritmetikai, hanem sokkal inkább egy költői megközelítés. A szeretetben hisz, nem a matematikában. A tantra a hirtelen megvilágosodásban hisz. Azt mondja, hogy a kisebb tanítások a cselekvésről tanítanak téged, a nagy tanítások azonban nem azt mutatják neked, hogyan cselekedj, hanem hogy hogyan élj.
Milliónyi dolgot cselekedtél már, és ha mindegyikért meg kell fizetned, akkor szinte lehetetlen, hogy valaha is megszabadulj. Életek millióit élted már, és mindegyikben milliónyi tetted volt. Ha mindegyikért megfizetsz, megszenvedsz, ha mindegyik rossz cselekedetedet egy jóval kell kiegyenlítened, akkor az megint életek millióiba fog kerülni. Közben pedig az élet komplexitása miatt megint csak rengeteggel gyarapodik a cselekedeteid száma. Hol fog ez véget érni? Ez így lehetetlennek tűnik. A szabadulás szinte lehetetlenné válik – nem tud megtörténni. Ha tényleg az az út, hogy az embernek centiméterről centiméterre kell fejlődnie, akkor a végkifejlet valószínűtlen álomnak tűnik csupán.
Ha megérted a jóga attitűdjét, nagyon kilátástalannak fogod érezni az életet. A tantra viszont egy nagyszerű remény. A tantra olyan, mint egy oázis a sivatagvilágban.
A tantra szerint egyáltalán nem ez a lényeg: nem a cselekedetek számítanak. Azért követted el a bűneidet, mert öntudatlan voltál – a tudatlanságod szülte őket. A tantra tulajdonképpen azt állítja, hogy nem te vagy a felelős a tetteidért. Ha valaki felelős, akkor az a Mindenség. Akár hívhatod Istennek is, de ő felelős – te azonban nem lehetsz az. A tantra szerint még az is túlzott egoizmus, ha ennyi felelősséget vállalsz magadra. Azt mondani, hogy „Ki kell egyenlítenem a rossz tetteimet jó tettekkel, és fel kell szabadítanom magam centiméterről centiméterre, lépésről lépésre…”, szintén nagyon egoista, ego-központú megközelítés.
Miért gondolod, hogy felelős vagy? Még ha fel is lelhető valahol a felelősség, azt biztosan az Örökkévalónál, a Mindenségnél kell keresni. Nem te teremtetted önmagadat, nem te adtál életet önmagadnak. Te nem adtál életet, nem teremtettél – így a teremtőnek kell felelősnek lennie, nem neked.
Minden tettedet öntudatlanságban követted el, nem voltál tudatában annak, amit csinálsz, teljesen részeg voltál az ostobaságtól. A sötétben tapogatóztál, és közben összeütközésbe kerültél másokkal. A sötétben belebotlottál különböző dolgokba, és ez következményekkel járt.
A tantra szerint az egyetlen, amire szükség van, az a fény, a tudatosság. Nem az a feladatod, hogy a milliónyi cselekedetedet jóvá tedd, hanem pusztán az, hogy ne maradj ostoba, válj tudatossá.
Amint tudatossá válsz, minden, ami a sötétség világához tartozik, eltűnik. Olyannak tűnik majd, mint egy álom… egy rémálom. Egyáltalán nem fog valóságnak látszani. Nem is volt valóság, hiszen amikor mélyen tudattalan vagy, csak az álmok létezhetnek, a valóság nem. Azt álmodtad, hogy szeretsz. De nem tudsz szeretni. Nem vagy jelen a szeretethez. Még nem létezel, nincsen központod. Hogyan szerethetnél? Csak azt hiszed, hogy szeretsz, így a szerelmi életed és a vele kapcsolatos tettek is… az egész egy álommá válik. Amikor felébredsz ebből az álmodozásból, egyszerűen csak annyit mondasz: „Hogy is tudtam volna szeretni? Lehetetlen. Hiszen nem is voltam jelen. Tulajdonképpen nem is léteztem.” Tudatosság nélkül mit jelent az, hogy „Én vagyok”? Semmit.
Mélyen alszol. Olyan mélyen, mintha ott sem lennél. Amikor az ember mélyen alszik, vagy kómában van – vajon tényleg jelen van? Nem igazán lehet különbséget tenni. Ott van, vagy nincs ott, nem számít – kómában van. Ha tolvajok jönnek, és kirabolják a házat, a kómában fekvő, öntudatlan embert teszed felelőssé azokért, ami történt? Ő lesz a felelős? Bíróságra idézik, és elítélik: „Tolvajok jöttek! Mit csináltál te ezalatt?” Hogyan tehetsz felelőssé valakit, aki öntudatlan, és kómában van?
A tantra azt mondja, az összes életed során kómában voltál – nem vagy felelős. Ez az első felszabadítás, amit a tantra nyújt neked. Ennek alapján sok mindenre azonnal lehetőség nyílik. Így már nem kell több millió életen keresztül várnod – az ajtó ebben a pillanatban kinyílhat. Ez nem egy fokozatos folyamat, hanem egy hirtelen felébredés – így kell lennie.
Amikor mélyen alszol, és valaki megpróbál felébreszteni, az egy fokozatos folyamat vagy pedig egy hirtelen esemény? Vagy amikor reggel valaki fel akar ébreszteni rendes, éjszakai álmodból – az fokozatos folyamat, vagy egy hirtelen történés? Úgy történik, hogy először egy picit, majd még egy picit, majd megint még egy picit felébredsz? Tíz százalék, húsz százalék, harminc százalék, negyven százalék és így tovább… így történik? Nem. Vagy ébren vagy, vagy nem. Nincsenek ebben lépcsőfokok. Ha meghallottad annak a hangját, aki szólít téged, akkor ébren vagy. Nem tíz százalékig vagy ébren, hanem ébren vagy. A szemeid még lehet, hogy csukva vannak, de ha tudatosult benned, hogy valaki szólít, akkor már ébren vagy.
Nem fokozatos folyamat ez, hanem egy hirtelen ugrás. Száz fokon a víz hirtelen elpárolog, és felszáll a magasba. Van ott bármi fokozatos átalakulás? Először tíz százalékig, majd húsz százalékig, majd harminc százalékig párolog a víz? Nem. Vagy víz, vagy pára – nincs közötte átmenet.
Amikor egy ember meghal, vajon percről percre, fokozatosan hal meg? Mondhatod azt valakire, hogy félig él, félig már halott? Mit fog az jelenteni? Hogyan lehet valaki félig élő? Vagy halott, vagy nem halott. A félig élő azt jelenti, hogy nem halott.
Amikor szeretsz valakit, tíz százalékig, húsz százalékig, harminc százalékig szereted? Vagy szereted, vagy nem szereted. Fel lehet osztani a szeretetedet? Nem.
A szeretet, az élet, a halál mind hirtelen történnek meg.
Amikor egy gyermek születik, akkor vagy már megszületett, vagy még nem. Ugyanez igaz a megvilágosodásra, mert ez a legalapvetőbb születés, a legalapvetőbb halál, a legalapvetőbb élet és a legalapvetőbb szeretet – minden a legmagasabb fokára hág a megvilágosodásban. Ez egy hirtelen esemény.
A tantra azt mondja: ne összpontosítsd a figyelmedet a cselekedetekre, arra összpontosíts, aki a cselekvő. A jóga a cselekedetekre figyel. A tantra a cselekvőre, a tudatosságra – rád.
Ha öntudatlan vagy, a tantra szerint elkerülhetetlen, hogy bűnt kövess el. Még ha erényes is próbálsz lenni, az erényed is egyfajta bűn lesz, hiszen hogyan lehetne egy mélyen alvó, tudatlan ember erényes? Hogyan nőhetne ki az erény az ostobaságból, a tudattalanságból? Ez nem lehetséges. Az erényed így csak egy maszk – mögötte ott lesz az igazi arc, a bűn arca.
Beszélhetsz a szeretetről, de nem tudsz szeretni – gyűlölni fogsz. Beszélhetsz a részvétről, de a részvéted csupán a haragod, a mohóságod, a féltékenységed leplezése lesz. A szereteted mérgező. Mélyen belül a gyűlölet férge folyamatosan felfalja a szeretetedet. A szereteted olyan, mint egy sebhely: fáj. Nem olyan, mint egy virág. Nem tud olyan lenni, mint a virág. Azok pedig, akik szeretetet várnak tőled, bolondok, mert lehetetlenséget kérnek. Azok, akik erkölcsös viselkedést várnak tőled, bolondok, mert ez is lehetetlen. Az erkölcsösséged szükségszerűen egyfajta erkölcstelenség lesz.
Figyeld meg az erkölcsös embereket magad körül, azokat az úgynevezett szenteket. Nézd és figyeld meg őket, és rá fogsz jönni, hogy az arcukból álszentség és megtévesztés árad. Mondanak valamit, cselekedni azonban mást fognak. Amikor pedig így tesznek, nem csak előled titkolják el – olyan leleményesekké váltak a titkolózásban, hogy már maguk elől is képesek eltitkolni, amit tesznek.
Az öntudatlanságban a bűn természetes. A megvilágosodásban az erény válik természetessé. Egy buddha nem tud vétkezni – te viszont nem tudsz mást tenni, csak vétkezhetsz. A bűn és az erény nem a te döntéseid, nem a te cselekedeteid, hanem a lényed árnyékai. Ha felébredsz, az árnyékod elenyészik, mert megtelik fénnyel. És az árnyék soha nem árt senkinek, nem tud ártani: az ismeretlen, a halhatatlan illata lengi körül. Csak mint áldás vetülhet rád – másképp nem lehetséges. Még ha meg is haragszik rád egy buddha, az részvét – ez nem lehet másképp. Neked a részvéted nem valódi. Buddhának a haragja nem valódi. A te bűnöd a te természetes árnyékod, akármit is csinálsz – feldíszítheted, építhetsz a tetejébe templomot, elrejtheted, megszépítheted, mindez nem segíthet –, mélyen belül rá fogsz találni, mert a jelenléte nem attól függ, hogy mit teszel, hanem attól, hogy mi vagy.
Figyelj a hangsúlyra. Csak akkor leszel képes megérteni a tantrát, ha megérted ezt a rendkívül lényeges hangsúlyeltolódást.
A tantra egy hatalmas tanítás. Nem a cselekedetekről tanít, hanem a lényedről. A lényeg az, hogy mi vagy: mély álomba merült, horkoló ember, vagy épp olyan valaki, aki felébredt? Mi vagy: éber, tudatos, vagy hipnózisban élő ember? Alvajáróként jársz fel-alá, vagy felébredtél, és éberen, önemlékezéssel teszel mindent? Nem. Csak megtörténik veled – nem tudod miért, nem tudod honnan jön, nem vagy tudatában, hogy a tudatalattid melyik zugából tör elő a késztetés, ami átveszi feletted a hatalmat, ami szerint majd cselekedned kell.
Ez a fajta cselekvés pedig – mondjon róla bármit a társadalom: erkölcsös vagy erkölcstelen, bűn vagy erény – a tantrát nem érdekli. A tantra rád tekint, lényed középpontjába, ahonnan minden származik. Az öntudatlanságod méreganyagából élet nem jelenhet meg, csak halál. A sötétségedből csak sötétség születhet. Ez teljesen természetes. Mit lehet hát tenni? A cselekedeteket kellene megpróbálni megváltoztatni? Még erkölcsösebbé, még erényesebbé és még becsületesebbé kellene válni? Vagy pedig a lényünket kellene megváltoztatni?
A lényünket nem lehet megváltoztatni. Nem kell a végtelenségig várni. Ha a megértés erős benned, ha minden erőfeszítésed, energiád és a lényed teljességét a megértés felé irányítod, ebben a felfokozottságban hirtelen kigyúl benned egy fény. Villámcsapásként tör elő belőled egy láng, és egy látomásban hirtelen felvillan előtted az egész múltad és az egész jövőd – megérted, hogy mi történt, hogy mi történik, és hogy mi fog történni veled. Egy pillanat alatt minden kitisztul előtted. Olyan, mintha a sötétségbe valaki fényt hozott volna, és most egyszerre mindent tisztán látsz.
A tantra hisz abban, hogy a benső lángod fellobbanhat. És a tantra azt mondja, hogy ennek a fényében a múlt egyszerűen lényegtelenné válik. Soha nem is tartozott hozzád. Persze megtörtént, de úgy, ahogyan egy álomban történnek a dolgok, miközben te mélyen alszol. Megtörtént – sok mindent megtettél, jót és rosszat, de minden az öntudatlanságodban történt; te nem voltál értük felelős. Hirtelen a múlt minden részlete porrá hamvad, és egy új és szűz lény jelenik meg – ez a hirtelen megvilágosodás.
A jóga az ember elméjéhez szól, mert meglehetősen szabatos nyelvezettel él. Nagyon könnyen megértheted Patandzsalit, mert jól érthető az elme, a logikus elme, a matematikus gondolkodás számára. Tilopát nehéz felfogni, de Tilopa nagyon ritka. Patandzsali értelmezése általános, köznapi – ezért volt akkora hatása az egész történelem folyamán.
A Tilopához hasonlók úgy tűntek el, hogy még csak nyomuk sem maradt az emberi elmében, mert nem találták meg a kapcsolatot. Lehet, hogy Patandzsali óriási, mégis ugyanahhoz a dimenzióhoz tartozik, mint te. Lehet, hogy te csak egy nagyon kis gondolkodó vagy, és Patandzsali egy nagyon-nagy gondolkodó, de ti ugyanahhoz a dimenzióhoz tartoztok. Ha egy kicsit megerőlteted magad, képes vagy megérteni Patandzsalit, ha egy kicsit megerőlteted magad, alkalmazhatod, amit Patandzsali mondott. Csupán egy kis erőfeszítésre van szükség, semmi másra.
De ahhoz, hogy Tilopát megértsd, egy teljesen ismeretlen dimenzióba kell belépned. Ahhoz, hogy Tilopát megértsd, keresztül kell jutnod egy káoszon. Minden elméletedet, minden matematikai elgondolásodat, minden logikádat, minden filozófiádat elpusztítja majd. Egyszerűen teljességgel lerombol téged. Addig nem lesz megelégedve, amíg teljesen el nem pusztít, és egy új lény meg nem jelenik benned.
Patandzsalival meg fogsz változni, egyre jobbá és jobbá és még jobbá válsz… és ez a folyamat végtelen; folytathatod életeken keresztül… egyre jobbá és jobbá és még jobbá válsz… De Tilopával egy másodperc alatt megérkezel a legvégső ponthoz. Nála a „jóság” nem kérdés, mert ő nem fokozatokban gondolkodik.
Épp olyan ez, mint amikor egy domb tetején állsz: választhatod a gyalogutat, és lépésről lépésre lesétálhatsz a völgybe, vagy a völgyből ugyanígy felsétálhatsz a dombtetőre. Tilopával viszont egyszerűen a szakadékba ugrasz, ott nincsenek lépések. Egyszerűen szétterjeszted a szárnyaidat, és elkezdesz repülni. Patandzsalival egy nagyon lassú ökrösszekéren, biztonságosan és nyugodtan haladhatsz. Nem kell félned a balesetektől, hiszen az ökrösszekeret te vezeted. Bármelyik pillanatban leszállhatsz róla, megállíthatod bármikor – semmi sem kerekedik felül rajtad, végig te maradsz az úr. Ez a dimenzió vízszintes: az ökrösszekér A-tól B-ig halad, B-től C-ig, C-től D-ig… de a dimenzió közben ugyanaz marad, ugyanaz a sík. Tilopával ez a dimenzió függőlegessé változik: nem A-tól B-ig, B-től C-ig halad, nem olyan, mint egy ökrösszekér, hanem inkább mint egy repülőgép. Nem vízszintesen halad, hanem felfelé. Tilopával átlépheted az időt. Patandzsalival az időben mozogsz. Tilopával a végtelenség a dimenziód.
Lehet, hogy nem tudsz róla, de az elmúlt tíz-tizenkét évben történt egy csoda: feltalálták az űrhajót, ez pedig teljesen lerombolta a régi, idővel kapcsolatos elméleteket. Az űrhajók másodpercek alatt körberepülik a Földet. Talán nem érted az ebben rejlő elméleti problémát: egy űrhajó vasárnap felszáll Poonában, megkerüli a Földet, valahol eközben már hétfő van, máshol esetleg még csak most múlt el szombat. Az űrhajó tehát elindul vasárnap este Poonából, visszarepül a koradélutánba, majd előrerepül a hétfőbe, végül visszarepül Poonába a vasárnapi estébe. Az egész időfogalom összezavarodott. Elindulsz tizenhatodikán, előrerepülsz tizenhetedikébe, azután visszarepülsz a tizenhatodikába. Huszonnégy órán belül akárhányszor meg lehet ezt tenni. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy visszamehetsz az időben, vasárnapból szombatba, tizenhatodikából tizenötödikébe. Előre is mehetsz a tizenhetedikei hétfőbe, majd visszatérhetsz az eredeti vasárnaphoz.
Sebességgel és egy másik dimenzióval, egy függőlegessel, az idő lényegét veszti. Az időnek az ökrösszekér számára van jelentősége. Ez egy ökrösszekér-világ. Tilopának függőleges gondolkodása, függőleges tudatossága van. Ez a jóga és a tantra közötti különbség: a jóga vízszintes, a tantra függőleges. A jóga életek milliói alatt érkezik meg, a tantra azt mondja: egy másodperc az egész. A tantra azt mondja, az idő nem számít, ne foglalkozz vele. A tantrának van egy módszere, egy technikája, amiről a tantra azt mondja, hogy nem is módszer, nem is technika. Ezen keresztül hirtelen képessé válsz mindent feladni, és beleugrani a szakadékba.
A jóga erőfeszítés, a tantra erőfeszítés-nélküliség. Az erőfeszítéseddel, a kicsiny energiáddal és a pici egóddal a világmindenség ellen veszed fel a harcot. Életek millióiba fog kerülni neked ez a harc. Ráadásul még akkor sem tűnik lehetségesnek, hogy valaha megvilágosodsz. A világmindenséggel küzdeni ostobaság: te pusztán egy rész vagy e mindenségből. Olyan ez, mintha egy hullám harcolni kezdene az óceán ellen, vagy mintha egy levél küzdeni akarna a fa ellen, vagy mintha a saját kezed fellázadna a tested ellen. Kivel harcolsz?
A jóga erőfeszítés, intenzív erőfeszítés. A jóga egy módszer arra, hogy hogyan küzdj meg az árral, hogyan ússz az árral szemben. Így tehát akármi is lenne természetes, a jógának el kell azt vetnie, és minden, ami nem jelenik meg természetesen, az a jóga törekvésének célja. A jóga a természetellenes módszer: küzdj a folyóval és ússz az árral szemben! Persze ebben kihívás rejlik, a kihívás pedig élvezet. De ki élvezi a kihívást? Az egód.
Nagyon nehéz olyan jógit találni, aki nem egoista. Nagyon nehéz, rendkívül ritka. Ha találsz egy olyan jógit, aki nem egoista, az csoda. Azért nehéz, mert maga a jógával járó erőfeszítés teremti meg az egót, a küzdelmet. Találhatsz alázatos jógikat, de ha jobban beléjük tekintesz, a legkifinomultabb egót találhatod meg bennük az alázatosságuk mögé rejtve, a legkifinomultabbat. Azt fogják mondani: „Mi csupán sár vagyunk a föld felszínén.” De nézz csak a szemükbe – kérkednek az alázatosságukkal. Azt mondják: „Nincs nálunk alázatosabb ember a világon. Mi vagyunk a legalázatosabbak.” Ezt jelenti az ego.
Ha a természettel szemben haladsz, megerősödsz az egódban, mert az kihívás. Ezért szeretik az emberek a kihívásokat. A kihívásokban szegény élet unalmassá válik, mert akkor az ego éhezik. Az egónak táplálékra van szüksége; a kihívás jelenti ezt a táplálékot – így hát az emberek kihívásokat keresnek maguknak. Ha nincs több kihívás, akkor az emberek teremtenek maguknak: akadályokat teremtenek, hogy azután legyen mit leküzdeniük.
A tantra egy természetes út. Itt az ellazulás és a természetesség a cél. Nem kell küzdened az árral; csak haladj vele, sodródj vele. A folyó a tenger felé tart, miért harcolnál hát? Haladj a folyóval, válj eggyé a folyóval, add fel magad. Add fel önmagad! – ezek a tantra kulcsszavai. A jóga kulcsszava: az akarat. A jóga az akarat útja, a tantra az önfeladásé.
Ezért a tantra a szeretet útja – a szeretet: önfeladás. Ez a legelső dolog, amit megértesz, amikor Tilopa szavai kezdenek kikristályosodni benned. A tantra eltérő dimenzióját meg kell értened – ez egy függőleges dimenzió, az önfeladás dimenziója, a nem-küzdésé, az ellazulásé, a pihentségé és a természetességé. Csuang Cu azt mondja: „Ami könnyű, az jó.” A jógában a bonyolult a jó, a tantrában a könnyű.
Lazulj el és nyugodj meg, sehová nem kell sietned. Maga a mindenség vesz téged magához. Nincs szükség arra, hogy egyéni harcot indíts, úgy sem fogsz a saját időd előtt megérkezni. Akkor érkezel meg, amikor az idő elérkezett – te csak várj. A mindenség magától halad – miért sietsz hát? Miért akarsz mások előtt megérkezni?
Van Buddháról egy csodálatos történet: Buddha megérkezett a mennyország kapujához. Persze az ottaniak várták már. Kinyitották a kaput, üdvözölték, ő azonban megfordult az ajtóban, rátekintett a szamszárára, a világra, ahol lelkek milliói szenvedtek ugyanazon az úton. Boldogtalanságban, nyomorúságban küzdöttek, hogy elérjék a mennyországnak és boldogságnak e kapuját. A kapus így szólt: „Gyere be kérlek! Már vártunk rád.” Buddha erre azt válaszolta: „Hogyan mehetnék, amikor mások még nem érkeztek meg? Úgy tűnik még nem érkezett el a megfelelő idő. Hogyan léphetnék be ide, amikor a többiek még nem érkeztek meg? Várnom kell. Olyan ez, mintha a kezem megérkezett volna a kapuhoz, de a lábaim még hátrébb járnának. Várnom kell még. A kéz egyedül nem léphet be a mennyországba.”
Ez az egyik legmélyrehatóbb meglátás a tantrával kapcsolatban. A tantra azt mondja, tulajdonképpen senki sem képes a megvilágosodásra egyedül. Mi egymás elemei, egymás részei vagyunk. Együtt alkotjuk a mindenséget. Válhat az ember egy csúccsá, átváltozhat egy hatalmas hullámmá – de továbbra is elválaszthatatlan a körülötte lévő tengertől és hullámoktól. Nincs egyedül, továbbra is egy az óceánnal és az összes többi hullámmal. Hogyan válhatna egy hullám egyedül megvilágosodottá?
Ez a csodálatos történet azt mondja, Buddha még most is vár. Várnia kell – senki sem egy külön sziget; egyetlen kontinenst alkotunk, egyek vagyunk. Lehet, hogy én egy kicsit tovább jutottam már, de ettől nem válhatok különállóvá. Ezt most már én is mélységesen átérzem, ez számomra nem puszta történet többé – én rátok várok. Ez most már nem csak egy példázat: én már tudom, hogy nincsen egyéni megvilágosodás. Az egyén egy kicsit előreszaladhat, ez minden. De továbbra is elválaszthatatlan marad a mindenségtől.
Ki tudja, ha nem egy megvilágosodott ember, hogy ő maga része a többieknek, egy a többiekkel? Egy lényként haladunk, és a tantra azt mondja: „Ne siess, ne próbálkozz, ne tolakodj a többiek között, és ne próbálj első lenni a sorban – légy ellazult és természetes. Minden a megvilágosodás felé halad. Meg fog történni: ne teremts gyötrelmet miatta.” Ha ezt képes vagy megérteni, akkor már közel vagy: megpihensz. Egyébként a vallásos emberek mindig nagyon feszültek. Még a nem-vallásos emberek sem válnak olyan feszültté, mint a vallásos emberek.
A világi emberek világi célokért küzdenek: nyilván feszültek, de mégsem annyira, mint a vallásos emberek, hiszen az ő céljuk a túlvilág, az pedig nagyon messze van, láthatatlan, és állandóan kétkednek, vajon ott van-e vagy nincs. Ebből pedig egy újabb gyötrelem születik: lehet, hogy elveszítik ezt a világot, a másik meg nem is létezik. Ők mindig szenvednek, rendkívül zaklatottak mentálisan. Ne légy ilyen „vallásos ember”.
Számomra a vallásos ember ellazult és természetes. Nem aggódik emiatt a világ miatt, és a másik miatt sem. Egyáltalán nem aggódik, egyszerűen csak él és élvezi ezt… Ez a pillanat az egyetlen pillanat, a következő pillanat majd megoldja a saját problémáit. Amikor pedig elérkezik a következő pillanat, ő azt is ugyanolyan élvezettel és boldogsággal fogadja. Egy vallásos ember nem cél-orientált. A cél-orientáltság világi jelenség. Még akkor is, ha a célod Isten.
A tantra valóban gyönyörű. A tantra a legmagasabb szintű, a végső megértés – a leghatalmasabb alapelv. Ha nem vagy képes megérteni a tantrát, akkor a jóga a te utad. Ha képes vagy megérteni a tantrát, ne törődj kis tanításokkal. Amikor ott a hatalmas óceánjáró, miért törődnél a kis csónakokkal?
A Buddhizmusban két felekezet van. Ezek nevei rendkívül fontosak. Az egyiket úgy hívják, hínajána, ez a kis szekér, a kis csónak, a jóga útja. Egyedül te ülhetsz bele, senki más nem fér be melléd, olyan kicsi. A jógi egyedül halad. A hínajána azt jelenti, „ a nagyon kicsi csónak”. A másik felekezet neve mahájána, a nagy szekér, vagy a nagy hajó, a nagy óceánjáró. Milliók szállhatnak fel rá, az egész világot képes magába fogadni.
A mahájána a tantra útja, a hínajána a jógáé. Tilopa a mahájána követője. Olyan ember, aki hisz a nagy, mindenkit befogadó hajó elvében.
A kis csónakok az egoistáknak készültek, akik nem képesek elviselni senki mást a csónakban, akik csak egyedül képesek meglenni, akik lenézik a többieket, akik mindig megvetéssel tekintenek a másikra. „Te próbálsz odáig eljutni? Te oda nem juthatsz el, az nagyon nehéz, csak nagyon ritka embereknek sikerül.” Ők nem engednek be a csónakba. A mahájána mélységes szeretettel bír mindenki iránt. Ide mindenki beléphet. Itt valójában semmiféle feltétel nem korlátoz.
Jönnek hozzám olyanok, akik azt kérdezik: „Te bárkinek megadod a szannyászt?” A szannyászt eddig soha nem osztották ilyen módon. Ez az első alkalom a világtörténelemben, hogy a szannyászt minden feltétel nélkül kapja meg valaki. A szannyász eddig mindig a rendkívül egoista emberek kiváltsága volt: a másik világból való embereké, a megvetőké, a mérgezőké, azoké, akik azt mondják, minden rossz, mindenki rossz, az egész élet bűn, akiknek a tekintetében mindig ott van az az önhittség, hogy „Én szentebb vagyok, mint te”. Ők mindig megvetnek téged. Neked ott a pokol. Ők nagy szannyászinok, ők visszautasították a világot, a bűn, a mocsok és a méreg világát, te meg még mindig itt vagy benne. Eddig a nagy egoisták voltak a szannyászinok.
Én voltam az, aki először engedett be mindenkit, én nyitottam meg a kaput. Nálam tulajdonképpen már nem is létezik ilyen kapu. Így most azt nem is lehet bezárni – bárki üdvözölve érezheti magát itt. Miért? Mert az én megközelítésem a tantráé, nem a jógáé. Beszélek Patandzsaliról azoknak, akik nem képesek megérteni a tantrát, de különben az én megközelítésem tantrikus – mindenkit szívesen fogadok. Ha Isten üdvözöl téged, akkor ki vagyok én…? Amikor a világmindenség nyújt segítséget neked, amikor maga a lét elvisel, energiát és életet ad neked…? Még ha bűnt követsz is el, a lét nem mondja soha neked: „Nem, nincs több energia a számodra. Mostantól nem kaphatsz több levegőt. Hagyd abba, amit csinálsz! Túl sok ostobaságot csinálsz.” Nem. Az energia tovább áramlik beléd. Soha nem lép fel levegőhiány, a lét továbbra is támogat téged.
Megtörtént egyszer, hogy egy mohamedán misztikus, Dzsunnaid megkérdezte Istent az egyik szomszédjáról: „Ez az ember oly gonosz, és oly sok bajt okoz az egész falunak, hogy az emberek azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy kérjelek meg Téged, imádkozzak hozzád, hogy szabadíts meg minket ettől az embertől.” Dzsunnaid pedig ezt a választ hallotta az imájában: „Ha én elfogadom őt, ki vagy te, hogy elutasítsd?” Dzsunnaid ezek után azt írta önéletrajzában: „Soha többé nem kértem Őt ehhez hasonlóra, hiszen ez olyan ostobaság volt tőlem. Ha Ő életet adott ennek az embernek, ha még most is támogatja őt, nem csak hogy életben maradjon, de hogy kicsattanó egészségben éljen és pompás kondícióban is legyen, akkor ki vagyok én…?”
A lét feltételek nélkül ad neked életet. Én a szannyászt adom neked feltételek nélkül. Ha a lét olyan végtelenül reménykedik benned, hogy te nem vagy képes ezt a reményt lerombolni, akkor ki vagyok én…?
A tantra mindenkié. Nem pusztán a kiválasztott keveseké. A tantra legfeljebb azért válik a kiválasztott kevesek útjává, mert nem fogja mindenki megérteni, de egyébként ez nem a kiválasztott keveseké – ez mindenkié. Mindenkié, aki kész a nagy ugrásra.
Most próbáld megérteni:
 
A mahámudrában az ember minden bűne elég…
 
Nem kell, hogy jótettekkel kiegyenlítsd őket.
 
A mahámudrában az ember minden bűne elég…
 
Mi ez az újra meg újra feltűnő mahámudrá? Mi történik benne? A mahámudrá egy olyan létállapot, amikor nem különülsz el a mindenségtől. A mahámudrá olyan, mint egy a világmindenséggel átélt tökéletes orgazmus.
Amikor két szerelmes egy mélységes orgazmust él át egymással, egymásba olvadnak: a nő többé nem nő, a férfi többé nem férfi. Pontosan olyanná válnak, mint a jin és jang kör, egymásba átfolyva, egymásba olvadva, elfelejtik saját identitásukat. Ezért gyönyörű a szerelem. Ezt az állapotot hívják úgy, hogy mudra, ezt a mélységes orgazmikus érintkezést nevezik mudrának. Ennek a mindenséggel átélt orgazmusnak az utolsó fázisát hívják úgy, hogy mahámudrá, a hatalmas orgazmus.
Mi történik az orgazmusban, a nemi orgazmusban? Ezt meg kell értened, mert csak ez adhat kulcsot a végső orgazmushoz. Mi történik? Amikor két szerető… soha ne feledd: két szerető, nem pedig férj és feleség, mert férjjel és feleséggel ez szinte soha nem történik meg, hiszen a férj és a feleség előbb-utóbb egy-egy szereppé alakul át: ők nem olvadnak fel, és nem áramlanak egymásba. A „férj” is egy szerep lett, és a „feleség” is. Ők játszanak. Egy feleségnek a feleséget kell alakítania, tetszik vagy sem, a férjnek pedig a férjet kell eljátszania. Ezt követeli a törvény.
Egyszer megkérdeztem Mullah Naszruddint:
– Hány éve vagy nős, Naszruddin?
– Húsz páratlan éve!
– És miért hívod ezeket az éveket páratlannak?
– Ha találkozol a feleségemmel, megérted majd – válaszolta.
A házasság egy társadalmi jelenség… intézménnyé vált, többé nem egy kapcsolatot jelöl. Intézményesítették, és egy kikényszerített társadalmi jelenséggé változott át. Nem a szerelemért van már, más okai vannak: gazdasági biztonság, állandóság, gyerekek, társadalom, kultúra, vallás, minden a világon – kivéve a szerelmet.
Egy feleség és egy férj között szinte soha nem történik meg az orgazmus – hacsak nem szeretők is egyben. Ez lehetséges: lehetsz feleség vagy férj, miközben szerető is vagy. Lehetsz szerelmes a házastársadba. Akkor teljesen más a helyzet, de akkor egyáltalán nem is házasságról van szó, mert a szerelem nem intézményesíthető.
Mivel Keleten a házasság már évezredek óta létezik, az emberek elfelejtették mit jelent az orgazmus. Soha nem találkoztam még egyetlen indiai nővel sem, aki tudta volna, mi az orgazmus. Néhány nyugati nő, épp csak néhány éve, mondjuk huszonöt éve rájött, hogy az orgazmus olyan valami, amit érdemes elérni. Egyébként a nők teljesen elfelejtették, hogy bármi lehetőség rejlene testükben az orgazmusra.
Ez az egyik legszerencsétlenebb dolog, ami az emberiséggel valaha is történhetett. Mert amikor a nőnek nincs orgazmusa, akkor a férfinek sem lehet valódi orgazmusa, mivel az orgazmus a kettő találkozását jelenti. Csak ketten érhetik el, akkor, amikor egymásba olvadnak. Úgy nem lehetséges, hogy az egyik eléri, a másik nem. A kiáradás lehetséges, az ejakuláció lehetséges, utána az enyhülés is lehetséges, de az orgazmus nem. Mi az orgazmus?
Az orgazmus olyan állapot, amelyben a testedet nem érzed többé anyagnak, hanem energiaként vibrál, olyan, mint az elektromosság. Olyan mélyen remeg mindened, hogy teljesen elfelejted, hogy valójában anyagból vagy. Az egész egy elektromos jelenséggé változik át – és az is.
A fizikusok mostanában már azt mondják, hogy anyag nincs is. Minden anyag pusztán látszat, és a mélyben, legbelül csak elektromosság található, nem anyag. Az orgazmusban a testednek ebbe a legmélyebb síkjába jutsz el, ahol nincs többé anyag, csak energiahullámok. Táncoló, remegő energiává változol. Nincsenek többé határok számodra – lüktetsz, de már nem anyagként. És a szerelmed szintén lüktet veled együtt.
Egy idő után pedig, ha a két ember tényleg szereti egymást, átadják önmagukat a másiknak, átadják önmagukat ennek a lüktető, remegő pillanatnak, amikor energiává változnak, és nem félnek… Mert a halálhoz hasonló érzés ez, amikor a test elveszíti a határait, amikor a test ködszerűvé válik, amikor a test mindenestül elpárolog, és csak az energia marad, egy nagyon finom ritmus – ilyenkor úgy érzed, nem létezel. Csak mély szerelemben élheti át ezt az ember. A szerelem olyan, mint a halál: meghalsz benne, már ami az anyagi lényedet illeti, meghal benne a gondolatod, megszűnsz testnek lenni. Meghalsz, mint test, és mint energia, élő energia bontakozol ki.
Amikor a feleség és a férj, vagy a szerelmesek, vagy a párok elkezdenek egy ritmusban lüktetni, amikor a testük és a szívük lüktetése eggyé válik és harmóniát alkot – akkor történik meg az orgazmus, akkor ott már nincs kettő. Ez a jin és jang szimbólum jelentése: a jang a jinbe hatol, a jin a jangba: a férfi a nőbe hatol, a nő a férfibe. Ők most egy kört alkotnak, és együtt vibrálnak, együtt lüktetnek. A szívük már egy, együtt ver. Egy dallammá, egy harmóniává változtak. Ez a leggyönyörűbb zene, ami a világon lehetséges. Minden más zene csupán halvány utánzata ennek, csak az árnyéka lehet mind.
A kettő egyként lüktetése az orgazmus. Amikor ugyanez történik közted és a világmindenség között, az a mahámudrá – a leghatalmasabb orgazmus. Megtörténik. Szeretnék mondani neked egy példát, hogy hogyan próbálhatod meg a mahámudrát, a hatalmas orgazmust te is megvalósítani.
Van Indonéziában egy rendkívül ritka ember, Bapak Subuh. Anélkül, hogy tudta volna, rájött egy technikára, amit úgy hívnak: latihan. Véletlenül bukkant rá, de a latihan az egyik legősibb tantra módszer, nem egy új jelenség. A latihan az első lépés a mahámudrá felé: engedi a testet lüktetni, hagyja, hogy energiává váljon, anyagnélkülivé, hagyja, hogy a test feloldja és megolvassza saját határait.
Bapak Subuh egy mohamedán ember, de ez a módszer „subud”-ként ismert. Ez egy buddhista szó. A „subud” eredete három másik szó: „su”, „bu”, „dha” – a „su” azt jelenti sushila, a „bu” Buddhát jelöli, a „dha” pedig a dharmát. A subud tehát: sushila-Buddha-dharma. A jelentése: a Buddhától származó magasztos erény törvénye, Buddha törvénye a magasztos erényről. Ez az, amit Tilopa nagyszerű tanításnak nevez.
A latihan egyszerű. Ez az első lépés. Az embernek el kell lazulnia, szabadnak és természetesnek kell lennie. Legjobb, ha egyedül vagy és nincs jelen senki, aki megzavarhatna. Zárd be a szobád, és állj egyedül. Ha találsz valakit, aki már belépett a latihanba, az a segítségedre lehet, az ő jelenléte katalitikus erővé válhat, egyfajta kapunyitóvá alakul át. Így egy olyan ember, aki egy kicsit magasabb fokon áll már, könnyen megnyithat téged, de te magad is képes vagy erre. Egy kicsivel több időbe fog telni, ez minden. De soha sem árt egy kapunyitó.
Amikor egy ilyen kapunyitó áll melletted, ő elkezdi a latihanját; te csak állsz, az ő energiája pedig elkezd veled lüktetni, az ő energiája elkezd körülötted mozogni, mint egy illat, úgy vesz körül – és te egyszerre meghallod a zenét. Épp úgy, mint amikor meghallasz valakit gyönyörűen énekelni, vagy valaki egy hangszeren játszik, te meg elkezded az ütemet dobolni a lábaddal, vagy a kezeddel ütögetni a karfát, vagy csak elkezdesz együtt lüktetni a ritmussal – épp így egy mélyről feltörő energia megváltoztatja az egész szobát, és ezzel a szoba minősége egy pillanat alatt megváltozik.
Neked nem kell semmit sem tenned, csak légy jelen, ellazultan és természetesen, és csak várj, hogy történjen valami. Amikor a tested elkezd mozogni, neked engedned kell, csak azzal kell hozzájárulnod, hogy hagyod megtörténni. Ennek az együttműködésnek nem szabad túlságosan közvetlenné válnia, maradjon csak egy megengedés. A tested hirtelen elkezd mozogni, mintha valami megszállta volna, mintha egy hatalmas energia szállt volna le rád a magasból, mintha egy felhő érkezett volna, hogy most körülvegyen téged – és most ez a felhő teljesen birtokba vett téged, átjárja a testedet, az pedig elkezd mozogni. A kezeid felemelkednek, finoman mozogsz, egy légies táncba kezdesz, lágy mozdulatokkal: a tested megemelkedik.
Ha tudod, mi az az automatikus írás, akkor könnyű lesz követni, hogy mi is történik a latihanban. Az automatikus írásnál a kezedbe fogsz egy ceruzát, becsukod a szemed, és vársz. Egyszerre egy rándulást érzel a kezedben: ebben a pillanatban megszállja a kezedet valami, mintha valami belédköltözött volna. Semmit nem kell tenned, mert ha mégis teszel valamit, akkor az nem a túlvilágról érkezik hozzád, hanem a te saját cselekedeted lesz. Neked csak engedned kell. Ellazultan és természetesen – Tilopa szavai csodálatosak, nem is lehetnének tökéletesebbek. Ellazultan és természetesen, csak vársz a ceruzával a kezedben, csukott szemmel, és amikor megrándul a kezed és elkezd mozogni, neked csak hagynod kell, ez minden. Nem szabad ellenállnod, mert tudnod kell, akaratlanul is hajlamos vagy az ellenállásra. Ez az energia nagyon finom, és az elején még nem túl erős. Könnyen megállíthatod. És ez az energia nem agresszív: ha nem engeded, meg sem jelenik. Ha kételkedsz benne, nem fog megtörténni, mert a kétség ellenállásra készteti a kezeidet. Kételkedéssel nem engedni fogsz, hanem harcolni. Ezért olyan fontos a bizalom, a shraddha. Egyszerűen csak bízol, és hagyod, hogy az történjen a kezeddel, ami történni akar. Egy idő után a kezed megmozdul, és elkezd kanyargó vonalakat írni a papírra – te csak engedd. Akkor valaki feltesz neked egy kérdést, vagy te magad teszel fel magadnak egy kérdést: hagyd, hogy a kérdés megjelenjen, lazítsd el az elméd, ne légy kitartó, ne erőltess semmit, csak tedd fel a kérdést, és várj. És a kezed egyszer csak a választ írja.
Ha tíz ember megpróbálja, ebből legalább három teljes mértékig képes lesz az automatikus írásra. Az emberek harminc százaléka képes erre, és nincsenek is tudatában annak, hogy ennyire fogékonnyá tudnak válni. Ez hatalmas erővé válhat az életedben. A magyarázatok eltérnek azt illetően, hogy mi is történik ilyenkor – de ez nem is számít. A legmélyebb magyarázat erre, amit én igaznak találok az, hogy a te saját legmagasabb központod átveszi a hatalmat a legalacsonyabb központod felett: a tudatod legmagasabb csúcsa megragadja a tudattalan elméd legmélyebb részét. Te kérdezel, és a saját legbensőbb lényed válaszol neked. Senki más nincs jelen, csak a te saját benső lényed, amit nem ismersz, és ami nálad sokkal hatalmasabb.
A te legbensőbb lényed a lehetőség önmagad legtökéletesebb kibontakoztatására. Olyan ez, mint amikor a virág hatalmába keríti a magot, és válaszol a kérdéseire. A mag nem tudja, de a virág… mintha a benső lehetőséged birtokba venné a valós megnyilvánulásodat, és válaszolna neki, mintha a legalapvetőbb rejtett képességed hatalmába kerítené azt, ami jelenleg vagy, és válaszolna. Vagy mintha a jövő kerítené hatalmába a múltat, az ismeretlen az ismertet, az alak nélküli az alakot öltöttet, mintha az öregkor hatalmába kerítené a gyermekkort, és válaszolna neki – ez mind metafora, de érzem, hogy meg fogod érteni a jelentőségét.
Ugyanez történik a latihanban, csak az egész testtel. Az automatikus írásban csak a kezedet lazítod el, és engeded szabadon. A latihanban elengeded az egész testedet, vársz és együttműködsz, majd egyszerre csak hirtelen egy rándulást érzel. A kéz önmagától felemelkedik, mintha valaki egy láthatatlan zsinóron húzná fel – te csak engedd. A lábak is tovább mozognak: megfordulsz, elkezdesz táncolni, nagyon kaotikusan, nincs benne ritmus, se beleavatkozás, de egy idő után mélyebbre merülsz, és a mozgás megtalálja a saját ritmusát. Akkor már nem kaotikus, megvan a saját szabályszerűsége, fegyelmezetté válik, de nem erőszakolja rád magát. A benned rejlő legnagyobb lehetőség átveszi a hatalmat a legalacsonyabb szintű lehetőség – a tested – felett, és elkezdi mozgatni azt.
A latihan a legelső lépés. Így egy idő után miközben ezt csinálod, olyan csodálatosnak érzed majd magad, hogy úgy érzed, a kozmosszal érintkezel. De ez még csak az első lépés. Ezért hiányzik valami a „subud”-ból. Már önmagában az első lépés is gyönyörű, de az mégsem az utolsó lépés. Én azt szeretném, ha befejeznéd. Legalább harminc percig csináld – hatvan perc már csodálatos lenne; idővel a harminctól eljutsz a hatvanpercnyi latihan táncig.
Hatvan perc alatt a tested minden pórusa, minden sejtje kitisztul: ez egy katarzis, tökéletesen megújulsz, minden szemét kiég belőled. Ez az, amit Tilopa mond: …A mahámudrában az ember minden bűne elég… A múlt már tűzben ég. Ez egy új születés, egy újjászületés. Te pedig érzed az energiát, ahogy kívül-belül mindenütt átjár. És a tánc sem csak kívül jelenik meg. Ahogy hozzászoksz a külsőhöz, hamarosan elkezded érezni a bensőt is. Már nem csak a tested táncol, de belül az energia is táncol: az egyik segíti a másikat. Ekkor megjelenik a lüktetés: úgy érzed, az univerzummal lüktetsz együtt – ekkor találtad meg a világmindenség ritmusát.
Harminc perctől hatvan percig kell eljutnod: kezdd harminccal, és fejezd be hatvannal. Valahol a kettő között fogod megtalálni a neked megfelelő időt. Rá fogsz érezni: ha már negyven percnél érzed, hogy ráhangolódtál, akkor számodra az a megfelelő időmennyiség, ha húsz percnél érzed ezt, akkor az a te időd. Akkor a meditációdnak túl kell ezt az időt haladnia: ha tíz perc kell, hogy ráhangolódj, csináld húsz percig, ha tizenöt perc kell, csináld harmincig. Csináld mindig dupla annyi ideig, mint amennyi a ráhangolódásodhoz szükséges, akkor teljesen megtisztulsz. Fejezd be egy imával.
Amikor tökéletesen megtisztultál, és úgy érzed, a tested felfrissült, mert egy energiafürdőt vettél, és az egész tested egynek érzi magát – nincs megosztottság benne, és a tested anyagisága is elveszett, sokkal inkább energia, mozdulat, folyamat most már, mint anyag –, akkor készen állsz. Akkor térdelj le a földre.
Csodálatos úgy letérdelni, ahogy a szufik térdelnek le, vagy ahogyan a mohamedánok imádkoznak a mecsetben. Úgy térdelj le, ahogyan ők teszik, mert ez a legmegfelelőbb testtartás a latihanhoz. Azután csukott szemmel emeld fel mindkét kezedet az ég felé, és képzeld azt, hogy egy üres tál vagy, egy üreges bambusznád: belül üres, mint egy agyagkorsó. A fejed az edény szája, és az energia mérhetetlen erővel zúdul rád, te pedig úgy érzed, ott állsz közvetlenül a zuhatag alatt. És tulajdonképpen valóban ez is történik – a latihan után érezni fogod: olyan ez, mint egy zuhatag, nem mint egy záporeső. Amikor készen állsz, hatalmas erővel zúdul rád, olyan erős, hogy a tested remegni, reszketni kezd bele, mint egy levél az erős szélben. Vagy ha valaha álltál vízesés alatt, akkor tudod, milyen érzés. Ha ez még nem történt meg veled, akkor menj, állj egy vízesés alá, és tapasztald meg, milyen érzés az. Ugyanez az érzés fog el a latihan után is. Érezd belül üresnek önmagad, semmi sincs benned, csak az üresség – az energia pedig feltölt, teljesen feltölt.
Hagyd, hogy olyan mélyen áthasson, amennyire csak lehetséges, hogy elérhessen a tested, a lelked és az elméd legtávolabbi részéig is. Amikor érzed ezt – a csodálatos feltöltődést, a tested remegését –, térdelj le, hajtsd a fejed a földre, és add át az energiát a földnek. Amikor úgy érzed, hogy az energia túlcsordul benned, add át a földnek. Vedd el az égtől, és add vissza a földnek, így te csak egy üres bambusznád leszel a kettő között.
Ezt hétszer kell megtenni. Vedd el az égtől, és áraszd vissza a földbe, csókold meg a földet, és add át neki az energiát – ürülj ki tökéletesen. Öntsd ki magadból az összeset olyan teljességgel, amilyen teljességgel feltöltődtél, válj tökéletesen üressé. Akkor emeld fel a kezeidet, töltődj meg, és ürítsd ki magad újra. Hétszer kell ezt megtenni, mert minden alkalommal a tested egy-egy csakrájába, egy-egy központjába jut el az energia; minden alkalommal mélyebbre hatol benned. Ha hétnél kevesebbszer csinálod, akkor nyugtalanná fogsz válni, mert az energia megakad valahol félúton.
Az energiának mind a hét csakrádon át kell hatolnia ahhoz, hogy egy teljesen üres csatornává változz. Az energia az égből érkezik, és a földbe árad, te pedig a földön állsz, le vagy földelve, és egyszerűen csak át kell adnod az energiát a földnek. Olyan ez, mint az elektromosság. Az elektromossághoz földelő vezetéket kell lehelyezni. Itt az energia az égből jön, és a földbe tart, és te vagy leföldelve – olyan vagy, mint egy üres edény, egy üres bambusznád, ami átengedi az energiát. Hétszer… többször csinálhatod, de kevesebbszer nem. Így ez egy teljes mahámudrá lesz.
Ha ezt minden nap megteszed, hamarosan, nagyjából három hónapon belül eljön egy nap, amikor úgy érzed majd, hogy nem vagy jelen. Csak az energia, ami az univerzummal együtt lüktet, senki más nincs jelen – az ego teljesen elvész, és nincs többé cselekvő. A világmindenség van ott, te vagy ott, az óceán és annak lüktető hulláma… ez a mahámudrá. Ez a legvégső orgazmus, a tudatosság lehető legboldogabb állapota.
Épp olyan ez, mint amikor két szerelmes szeretkezik, csak a milliószorosát millióval megszorozva, hiszen most az egész világmindenséggel szeretkezel. Ezért nevezik a tantrát a szex jógájának, a szerelem útjának.
 
A mahámudrában az ember minden bűne elég,
a mahámudrában az ember megszabadul e világ börtönéből.
Ez a dharma mindenek felett álló fáklyája.
Azok, akik ebben kételkednek ostobák,
kik mindörökre szenvedésben és szomorúságban fetrengenek.
 
Tilopa teljesen érthetően szól és tökéletesen őszinte. Azt mondja: „Azok, akik ebben kételkednek ostobák”.
Miért hívja őket ostobáknak? Miért nem bűnösöknek, hitetleneknek – miért egyszerűen csak ostobáknak? Mert azzal, hogy nem hisznek benne, elszalasztják a leghatalmasabb boldogságot, amit az élet nyújthat nekik. Ők egyszerűen csak bolondok! Mert a bizalom nélkül tényleg nem történhet meg. Anélkül, hogy annyira bíznál, hogy teljesen feladd önmagad, nem történhet meg. Minden boldogság, a boldogság minden pillanata csakis akkor történik, amikor feladod önmagad. Még a halál is gyönyörűvé válik, ha megadod magad neki; mit lehet hát mondani akkor az életről? Ha feladod önmagad, természetesen az élet a leghatalmasabb boldogság. És áldás. De te elszalasztod a legnagyobb ajándékot, mert nem tudsz bízni.
Ha tanulni akarsz valamit, akkor egy dolgot tanulj meg: bízni – semmi másra nincs szükséged. Ha boldogtalan vagy, semmi más nem segíthet – tanulj meg bízni. Ha nem érzed semmi értelmét az életnek, és mindenről úgy gondolod magad körül, hogy semmitmondó, semmi sem fog segíteni – tanulj meg bízni. A bizalom értelmet ad, mert a bizalom képessé tesz arra, hogy engedd a mindenséget leereszkedni rád.
 
Azok, akik ebben kételkednek ostobák,
kik mindörökre szenvedésben és szomorúságban fetrengenek.
 
A felszabadulás felé törekedvén egy gurura kell támaszkodnod.
Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.
 
Miért hinnél egy guruban? Miért hinnél egy mesterben? Az ismeretlen nagyon távol van tőled. Csupán egy álom, egy remény, egy vágybeteljesítő álom legfeljebb.
Hallgass rám: lehet, hogy én a boldogságról beszélek neked, de számodra ez csak egy szó marad. Vágyakozhatsz utána, de nem fogod tudni, hogy mi az, nem fogod megismerni az ízét. Nagyon-nagyon távol van tőled. Te mélységes boldogtalanságban és szenvedésben élsz. A boldogtalanságod és a gyötrelmed közepette lehet, hogy elkezdesz reménykedni, várni és vágyakozni a boldogságra, de ez nem fog segíteni rajtad – bele kell kóstolnod. De ki fog neked ízelítőt adni? Csak olyan, aki már maga is megízlelte: ő képes megnyitni téged. Ő képes arra, hogy katalitikus közvetítővé váljon. Semmit sem fog tenni – csak ott lesz, és belőle árad majd feléd az ismeretlen. Olyan ő, mint egy ablak. Csukva vannak a kapuid? Az övéi nincsenek. Bezártad az ablakaidat, és elfelejtetted, hogyan nyisd ki őket? Az ő ablakai nincsenek zárva. Az ő ablakain keresztül egy pillanatra kitekinthetsz az égre.
Egy mester, egy guru nem más, mint egy ablak. Az embernek csak be kell lépnie rajta, őrajta keresztül kell belekóstolnia abba, ami rajta is túl van – akkor már te is megnyithatod az ablakaidat. E nélkül az egész csak a verbalitás szintjén marad. Olvashatod Tilopát, de anélkül, hogy megtalálnád Tilopát, semmi nem fog történni veled. Az elméd tovább folytatja majd: „Ez az ember talán őrült, vagy hallucinál, álmodik; lehet, hogy egy filozófus, vagy egy költő…”
De hogyan történhet ez meg? Hogyan lehetséges, hogy boldog legyél? Csak a nyomorúságról és a szenvedésről tudsz, csak a mérget ismerted meg. Nem tudsz hinni a varázsitalban. Nem ismered, így hogyan hihetnél benne?
Egy mester nem más, mint a tökéletes boldogság jelenségének megtestesülése. Benne ott van a lüktetés. Ha bízol benne, az ő lüktetése elér hozzád. Egy mester nem tanár, egy mester nem oktat téged. Egy mester nem foglalkozik elméletekkel és dogmákkal – a mester csak egy jelenlét. Ha bízol benne, akkor elérhetővé válik. Egy mester valójában az elérhetőség maga. Rajta keresztül kapod az első bepillantást a mennyekbe. Azután mehetsz a magad útján.
 
A felszabadulás felé törekedvén…
 
egy mesterre,
 
…egy gurura kell támaszkodnod.
Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.
 
Egy mester nem adhatja meg neked a felszabadulást, de elvezethet a határig. Ő nem adhatja meg neked a felszabadulást: azt magadnak kell elérned. Hiszen azt, amit valaki más ad neked… úgy, ahogy adták, el is vehetik tőled. Csak ami a tiéd, az lehet a tiéd igazán. Egy mester nem adhatja ezt meg neked. Ő csak megáldhat, de az ő áldása létfontosságú. Rajta keresztül megpillanthatod a jövődet. Rajta keresztül felismerheted a sorsodat. Rajta keresztül a legtávolabbi csúcsok is közelebb kerülnek. Rajta keresztül elkezdesz felfelé törni, mint egy mag, amikor kicsírázik, és az ég felé próbál egyre magasabbra növekedni. Az ő áldása öntözheti a te magodat.
Keleten a mester áldása rendkívül fontos. Nyugaton ez a jelenség teljesen ismeretlen maradt. A nyugat tanítókat ismer, nem mestereket. Tanítók azok, akik az igazságról oktatnak téged. Egy mester lehetőséget ad, hogy meg is ízleld azt. A tanító lehet, hogy nem is ismeri önmagát, talán csak azt mondja, amit ő is másoktól tanult. Kutasd a mesteredet. Tanítókból sok van, mesterekből csak kevés.
Hogyan keress mestert magadnak? Csak menj! Amikor csak azt hallod, hogy valaki megvilágosodott, menj és légy számára elérhető. Ne gondolkodj túl sokat, légy inkább szerelmes – a mesterhez az érzéseiden keresztül visz az út. A gondolatokkal csak tanítót találsz: hallgasd a tanítót, és felfedezheted a logikus magyarázatait és érvelését. A mesteredet viszont enned és innod kell. Ha hallgatod, az nem fog segíteni, mert ő egy szeretet-jelenség: az energia ott van. Csak ha őt eszed és őt iszod, ismerheted meg a létezés másik minőségét.
Óriási fogékonyságra, egy csodálatos, nőies befogadásra van szükséged ahhoz, hogy megtaláld a mestered. Ha van valahol egy élő mester a közeledben, és te készen állsz, akkor valami jelez benned. Neked semmit sem kell tenned – csak légy jelen. Olyan élő energia-jelenség ez, hogy ha készen állsz, valami egyszerűen jelezni kezd benned, és ebből tudod, hogy megragadott. Ez egy szerelem-jelenség. Nem leszel képes bebizonyítani senkinek: „Találtam egy mestert.” Erre nincs bizonyíték. Ne is próbálkozz ezzel, mert bárki képes lesz az ellenkezőjét bebizonyítani. Te megtaláltad, te tudod, te megízlelted, és megismerted. Ez a tudás a szívé, az érzelmeké.
Tilopa így szól:
 
A felszabadulás felé törekedvén egy gurura kell támaszkodnod.
Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.
 
Már maga a „guru” szó mély jelentéssel bír. A „mester” szónak nincs akkora jelentősége. A mester, úgy tűnik, olyan valaki, aki valaminek a mesterévé vált, de ezt hosszú képzés után érte el. A „guru” teljesen más.
A „guru” szó olyan embert takar, aki rendkívül erős; egy súlyos felhő, ami csak arra vár, hogy a szomjad olthassa; egy illatozó virág, amint az orrodra vár, hogy az megérezhesse ezt az illatot. A „guru” szó súlyosat, erőset, energiával és az ismeretlennel telítettet, az isteni jelenséggel bírót jelent. Olyat, mint amilyen egy várandós anya.
A mester Istent hordozza magában. Ezért hívjuk mi Keleten a gurut Istennek. Nyugaton ezt nem értik az emberek, mert úgy gondolják, Isten az, aki a világot teremtette. Mi itt nem nagyon törődünk a teremtővel. Istennek nevezzük a gurut. Miért? Azért mert ő az isteni princípiumot hordozza magában, ott van benne Isten. Ő kész arra, hogy átadja – csak a szomjúságodra, a szomjas földre van szükség.
Ő semminek nem a mestere valójában. Semmiféle képzésen nem vett részt, és nem ért el semmiben semmilyen fokozatot. Ez nem valami művészet, aminek ő a mesterévé vált – nem. Ő az életet élte annak teljességében természetesen és ellazultan – nem pedig tanulta, mint egy tantárgyat. Ő nem erőltette magát. Együtt szállt a széllel, hagyta, hogy a természet akarata érvényesüljön. Így a szenvedés, a fájdalom, a boldogság és a gyönyör milliónyi megtapasztalása után felnőtt és megérett. A guru egy olyan érett gyümölcs, ami csak arra vár, hogy leeshessen a földre. Ha kész vagy a befogadásra, ő képes lesz belédzuhanni.
A guru teljesen keleti jelenség. A Nyugat még nem ismerte fel. Nyugaton nehéz ezt megérezni. Miért borulnál le egy guru előtt? Miért tennéd a fejed a lábai elé? Megalázónak tűnik. De ha be akarsz fogadni, akkor le kell borulnod. Ő erős, ő képes arra, hogy átadjon valamit, de neked le kell borulnod, különben nem tudod befogadni őt.
Amikor egy tanítvány teljes bizalommal leborul a mestere lábai elé, történik valami, ami a szemnek láthatatlan marad. Az energia kiáramlik a mesterből, és behatol a tanítványba. Valami láthatatlan történik ott. Ha rájössz arra, hogy ezt te is észreveheted, láthatod, akkor megfigyelheted, ahogyan a mester aurája, szivárványa beléömlik a tanítványéba.
A mester az isteni energiát hordozza magában. Neki most végtelen energiája van, így végtelen sok tanítványnak képes átadni azt. Egymaga képes tanítványok millióival foglalkozni. Soha nem fárad ki, hiszen ő most már a világmindenséggel van összekapcsolva. Megtalálta a mindenség forrását. Rajta keresztül beleugorhatsz a mélységes szakadékba. Istennek feladni magad nagyon nehéz, mert nem tudod, hol találod Istent. Ő még soha senkinek nem adta meg a címét. A gurut azonban megtalálhatod. Ha engem kérdezel, hogy mi a guru, én azt mondom: a guru Isten lakcíme.
 
Amikor elméd elnyeri az ő áldását, közel már a felszabadulás.
 
Ekkor tudhatod, hogy elfogadtattál. Amikor érzed a mester áldását feléd áradni, virágesőként záporozni, biztos lehetsz benne, hogy közel a felszabadulás.
Megtörtént, hogy Buddha egyik tanítványa, Száriputta egy nap leborult Buddha lábai elé. Hirtelen elkezdte érezni az energia áramlását. Közben egy átalakulást érzett magában, az elméje átváltozását, mintha az egész lényét lerombolták volna, és most épp újjáteremtenék. Ekkor felkiáltott:
– Ne! Várj egy kicsit! – a Buddha köré gyűlt tanítványok közül senki nem értette, mi történik. Ekkor Száriputta azt mondta:
– Várj egy kicsit, ne siess annyira!
– De miért? – kérdezte Buddha.
– Mert akkor ezek a lábak eltűnnek a számomra. Várj még egy kicsit. A szabadulás már közel van, és én szeretnék még egy kis időt veled tölteni. Ne lökj el magadtól ilyen hamar.
Hiszen amint a mester megáldja őt, a szabadulás elérkezik, és ez a legutolsó: az embernek el kell köszönnie a mesterétől. Száriputta tehát azt mondta:
– Várj!
Száriputta így később világosodott meg. Buddha azt mondta neki:
– Most menj! Vártam már eleget. Most menj, és terjeszd mindazt, amit én adtam neked. Menj és add át másoknak.
Száriputta hát elindult sírva, könnyezve. Valaki megkérdezte tőle:
– De hiszen te megvilágosodtál, mégis sírsz, és könnyeket hullatsz?
– Valóban, én megvilágosodtam, de eldobnám a megvilágosodás üdvét, ha Buddha megengedné, hogy a lábainál maradhassak – mondta Száriputta.
Ilyen mély hálát érzett. Azontúl akárhol is élt Száriputta, minden reggel meghajolt abba az irányba, ahol tudta, hogy Buddhának lennie kell. Az emberek mindig ezt kérdezték tőle:
– Miért csinálod ezt? Ki előtt hajolsz meg?
– Buddha dél felé halad – válaszolta ő.
Amikor elérkezett Száriputta utolsó napja, azt kérdezte:
– Hol van most éppen Buddha? Szeretnék úgy meghalni, hogy meghajlok felé.
És úgy is halt meg, hogy közben Buddha felé borult le. Amikor az energiát befogadod, amikor a legvégső áldás érkezik hozzád a mestertől, és a szabadulás közel már, el kell búcsúznod.
Japánban amikor egy tanítvány zen mesteréhez érkezik, magával hozza a szőnyegét. Kitekeri a mester előtt, ráül, és hallgatja a mestert. Mindennap eljön, meghallgatja, mondjon bármit is, és otthagyja a szőnyeget – éveken keresztül. Azután amikor megkapja a legvégső áldást, összecsavarja a szőnyeget, hóna alá veszi, meghajol, és elhagyja a mestert. Ez a szőnyeg jelkép értékű. Amikor egy tanítvány újra összecsavarja a szőnyegét, a többiek ebből tudják, hogy ő megkapta az áldást. Ez hát a végső búcsú.
 
Ó jaj! Minden értelmetlen e világon, s minden csupán a szomorúság magva itt.
A kicsiny tanítások tettekhez vezetnek, így csak olyan tanításokat kövess, melyek óriások.
 
A tantra a nagyszerű tanítás. A kis tanítások megmondják neked, mit tegyél, és mit ne tegyél. Tíz parancsolatot adnak neked: „Tedd ezt, ne tedd azt.” Ezek mind kis tanítások. Egy nagyszerű tanítás nem ad neked semmiféle parancsolatot. Nem érdekli, mit csinálsz. Az érdekli, hogy ki vagy. A lényed, a központod, a tudatosságod – ez az egyetlen, ami számít.
Így szól Tilopa:
 
Ó jaj! Minden értelmetlen e világon, s minden csupán a szomorúság magva itt.
A kicsiny tanítások tettekhez vezetnek, így csak olyan tanításokat kövess, melyek óriások.
 
Ezen a világon minden csupán a szomorúság magva. De minden alkalommal, amikor valaki megvilágosodik, egy fénysugár jelenik meg ugyanebben a világban. Minden ezen a világon a szomorúság magva csak, de felülről egy fénycsóva érkezik a megvilágosodottaktól. Kövesd ezt a fénycsóvát, és eléred a fény forrását, a napot.
„És ne feledd,” mondja Tilopa, „ne válj a kicsiny tanítások áldozatává.” Sokakkal ez történik. Sokan jönnek hozzám, akik ezt kérdezik: „Mi vegetáriánusok vagyunk. El fog ez minket vezetni a megvilágosodáshoz?” Ez egy nagyon kicsiny tanítás. Azt mondják: „Nem eszünk éjjel. El fog ez minket vezetni a megvilágosodáshoz?” Ez is egy nagyon kis tanítás. Azután azt mondják: „Mi hiszünk a cölibátusban.” Ez is kis tanítás. Ezek az emberek sok mindent csinálnak, azonban egyvalamit soha nem érintenek: a saját lényüket. Elboldogulnak a személyiségükkel, olyan megfontoltan próbálnak élni, amennyire csak lehetséges, de az egész pusztán csak dekoráció marad. A kívülről rádkényszerített fegyelem csak dekoráció. Annak belülről kellene előtörnie – a fegyelemnek a központod felől kellene kifelé, a felületed felé sugároznia. Nem pedig a felületednek kellene a központod felé kényszerítenie azt.
A nagy tanítás ez: te már most is az vagy, akivé válhatsz – ébredj rá erre. Már most is te vagy a végcél – légy ezzel tisztában. A sorsod ebben a pillanatban beteljesedhet. Mire vársz hát? Ne higgy a fokozatos előrehaladásban – ugorj egyet, légy bátor. Csak olyan ember képes a tantra hatalmas tanítását befogadni, akinek van bátorsága.
Félelemben, megrémülten, rettegve a haláltól, remegve, hogy elveszítheted önmagad, félve önmagad feladásától kicsiny tanítások áldozatává fogsz válni, mert csak azokkal tudsz majd elboldogulni. Arra képes vagy, hogy ezt meg azt ne egyél, így nem veszíted el az irányítást. A nagy tanítás, hogy feladod önmagad, feladod az irányítást, és hagyod, hogy a Mindenség oda irányítson, ahová csak akar. Ne ússz az árral szemben. Maradj a folyóban, változz át magad is a folyóvá – a folyó úgyis az óceán felé tart már; ez a nagyszerű tanítás.