Ötödik fejezet: Az eredendő igazság
 
A dal így folytatódik:
 
A mantra és a paramita gyakorlása,
a szútrák és a szabályok útmutatásai,
az iskolák és a szentírások tanításai nem hozzák el
számodra az eredendő igazság felismerését.
Hiszen ha az elmét bármi vágy betölti,
és ezért az valamely célt kerget, úgy épp a fény rejtezik előle.
 
Aki bár betartja a tantrikus szabályokat, mégis különbséget tesz,
elárulja a szamája szellemét. Vesd el minden tevékenységed,
dobd el minden vágyadat, hagyd, hogy a gondolatok úgy emelkedjenek és apadjanak,
ahogyan az óceán hullámai. Az, aki mindörökre otthontalan marad,
és soha nem árt a megkülönböztetés-nélküliség elvének, betartja a tantrikus előírásokat.
 
Az, aki lemond a vágyakozásról, és nem ragaszkodik sem ehhez, sem ahhoz,
megérti a szentírások valódi jelentését.
 
A tantrikus megközelítés Tilopa lényét képezi. Először magát a tantrikus megközelítést kell megértened, csak ekkor válik lehetővé számodra, hogy felfogd azt, amit Tilopa próbál elmondani. Lássuk tehát, mi is az a tantrikus megközelítés. Először is ez nem is egy „megközelítés”, hiszen a tantra úgy tekint az életre, hogy mindent láthasson. Nem rendelkezik semmilyen hozzáállással, ami megmutatná, hogyan kell az életre tekinteni. Nincsen koncepciója, nincs filozófiája. Még csak nem is vallás, hisz nincsen teológiája. Nem hisz szavakban, elméletekben, dogmákban. Filozófiák, elméletek és vallási tanítások nélkül akarja az életet szemlélni. Úgy akar az életre tekinteni, ahogyan az van, anélkül, hogy behozná az elmét a világ és a szemlélő közé, mert az csak a valóság torzulásához vezethet. Akkor az elme elkezd képzelegni, összekeveri az elképzelt képeket a létezőkkel, végül nem tudja felismerni azt, ami van.
A tantra kikerüli az elmét, és szemtől szembe találkozik az élettel. Nem gondolja, hogy „ez jó”, vagy „az rossz”. Egyszerűen csak szembenéz azzal, ami van. Így hát nehéz azt mondani, hogy ez egyfajta megközelítés – tulajdonképpen a tantra maga a megközelítés-nélküliség.
A második fontos dolog, hogy a tantra egy hatalmas igenlés. Mindenre igent mond. Semmiféle „nem” nincs a szótárában – nincs benne tagadás. Soha semmire nem mond nemet, mert azzal csak elindítaná a harcot; a nemmel az egóddá válsz. Abban a pillanatban, hogy nemet mondasz valamire, máris az egód vagy. Keletkezett egy konfliktus, és már harcolsz is.
A tantra szeret, és feltétel nélkül teszi ezt. Soha semmire nem mond nemet, legyen szó bármiről, hiszen minden a teljesség részét képezi, és így mindennek megvan benne a helye. A teljesség nem létezhet úgy, hogy bármilyen kis dolog is hiányzik belőle.
Azt mondják, ha csak egyetlen csepp víz hiányozna, az egész létezés szomjazna. Ha leszakítasz egy virágot a kertben, akkor az azt jelenti, hogy az egész létezésből szakítasz ki valamit. Ha bántasz egy virágot, akkor csillagok millióit bántod egyszerre, mert minden kölcsönös kapcsolatban van mindennel. A mindenség egészként, egyetlen összefüggő egészként létezik. A mindenség nem egy mechanikus szerkezet – itt minden mindennel kapcsolatban áll.
Így a tantra feltétel nélkül mindenre igent mond. Soha nem létezett még egy olyan világkép a földön, ami fenntartás nélkül mindenre igent mondott volna – csak igent. A „nem” eltűnik. A „nem” eltűnik az egész lényedből. Ha nincsen „nem”, hogyan tudnál harcolni? Hogy háborúzhatnál? Akkor csak lebegsz. Egyszerűen csak elmerülsz és feloldódsz. Eggyé válsz. Nincsenek többé határok. A „nem” teremti meg a határokat. A „nem” a korlát körülötted. Figyeld meg: ahogy kimondod azt, hogy „nem”, abban a pillanatban valami bezárul. Ahogy azt mondod: „igen”, a lényed kinyílik.
Az igazi ateista az, aki mindig nemet mond az életre. Az ő istentagadása pusztán szimbolikus. Lehet ugyan, hogy te hiszel Istenben, de ha bármire is nemet mondasz, a hited nem ér semmit, az Istened csak egy hókusz-pókusz, mert csakis a teljes igenlés teremti meg, tárja fel előtted a valódi Istent. Amikor tiszta igenléssel állsz hozzá a léthez, az egész lét hirtelen átalakul: nincsenek többé sziklák, nincsenek többé fák, emberek, folyók, hegyek – hirtelen minden eggyé válik, és ez az „egy” az Isten.
Az igazi teista az, aki igent mond mindenre. Nem csak Istenre… hisz az elme nagyon ravasz. Mondhatsz igent Istenre, és közben nemet a világra. Ilyen sokszor történt már. Milliónyian pocsékolták el az életüket így. Igent mondanak Istenre, és nemet az életre. Tulajdonképpen ők azt hiszik: anélkül, hogy nemet mondanának az életre, nem mondhatnak igent Istenre. Megosztanak: elutasítják a világot azért, hogy elfogadhassák Istent. Egy elutasításra épülő elfogadás azonban nem valódi elfogadás. Az hamis és képmutató.
Hogyan fogadhatnád el a teremtőt anélkül, hogy elfogadnád a teremtését? Ha nemet mondasz a teremtésre, hogyan mondhatsz igent a teremtőre? Ők egyek. A teremtő és a teremtés nem két külön dolog: a teremtő a teremtés. Tulajdonképpen semmiféle válaszfal nincs a teremtő és a teremtés között, hiszen valójában a teremtés állandó; megszakítás nélküli folyamatról van szó. Az egyik oldalról úgy tűnik, hogy ez a teremtő, a másik oldalról pedig úgy, hogy ez a teremtett – de ugyanarról a jelenségről van szó.
A tantra azt mondja, hogy ha azt mondod „igen”, akkor egyszerűen csak azt mondod „igen” – nem valaminek a tagadása ellen kardoskodsz. De minden vallás azt tette: megtagadják a világot, és igenlik Istent. Erőszakosan tagadják a világot, hogy az igenlésük erősebb lehessen. Sok úgynevezett szent azt vallotta: „Istenem, befogadlak Téged, de megtagadom a világot.” Miféle befogadás ez? Befogadás ez egyáltalán? Te válogatsz. Feldarabolod a létezést két darabra. Isten fölé helyezed magad. Azt mondod: „Ezt elfogadom, azt megtagadom.” Mindenfajta tagadás ebből ered.
Aki tagad, nem vallásos ember. A tantra szerint aki bármit megtagad az egoista. Először evilági dolgokat halmozott fel, miközben a figyelme is erre a világra irányult. Most megtagadja azokat, de a figyelme még mindig erre a világra irányul, és ugyanaz az egoista marad. Az egónak kifinomult módszerei vannak arra, hogy megvalósítsa önmagát és spirálisan újra meg újra megjelenjen. Egy másik arccal, más színekkel újra meg újra visszatér.
 
Történt egyszer, hogy eljött a falumba Mullah Naszruddin, hogy meglátogasson. Ő azokban az időkben Új-Delhiben, a fővárosban lakott, és ez annyira betöltötte személyiségét, hogy szinte semmit nem látott azon kívül. Elvittem őt a falu kis erődjéhez, mire azt mondta:
– Micsoda?! Ezt hívod te erődnek? El kéne jönnöd Új-Delhibe, hogy megnézd a Vörös Erődöt. Ez ahhoz képest semmi!
Elvittem a folyóhoz, mire ő így szólt:
– Micsoda?! Ez neked folyó? Soha életemben nem láttam még ilyen beteges és vékonyka folyót!
Ez történt mindenütt. Aztán elérkezett a teliholdas éjszaka, én pedig azt gondoltam, hogy legalább a teliholdnak biztosan örülni fog, és nem hozza szóba, hogy milyen kicsi is a falu. Tévedtem. Elvittem a folyóhoz. Gyönyörű, csendes este volt, majd a Hold is felkelt – hatalmas és csodálatos volt. Ránéztem Naszruddinra és azt mondtam:
– Nézd! Milyen hatalmas a Hold!
Rápillantott a Holdra, megvonta a vállát, majd így szólt:
– Nem rossz… egy ilyen kis faluhoz, mint ez.
 
Ilyen az elme: nem múlik el, állandóan visszatér újra meg újra ugyanahhoz a dologhoz. Elutasíthatod a világot, de ettől nem válhatsz túlvilágivá, nagyon is evilági maradsz. Ha meg akarsz erről győződni, akkor menj és nézd meg az indiai szerzeteseket, a szádhukat: a földben gyökereznek, teljesen evilágiak maradtak. Mindent elutasítanak, de a figyelmük erre a világra irányul, a figyelmük az elutasításra összpontosul; ego-központúak, ego-orientáltak. Talán azt gondolják, hogy az elutasításukkal közelebb kerülnek Istenhez… de ez nem így van. Soha senki nem érte még el a mennyeket úgy, hogy bármire is nemet mondott volna.
Ez a tantra világképe. A tantra azt mondja: Mondj igent. Mondj igent mindenre. Nincs szükség arra, hogy harcolj, még úsznod sem kell – egyszerűen csak sodródj az árral. A folyó magától, önszántából folyik – egyszer minden elér a legvégső óceánhoz. Te azzal törődj, hogy meghagyd a nyugalmat, hogy ne kavarj hullámzást, hogy ne siettesd a folyót, csak haladj vele. Ez az együtt haladás, ez az együtt sodródás, ez az ellazulás a tantra.
Ha képes vagy igent mondani, akkor egy mélységes elfogadás tűnik elő benned. Ha képes vagy igent mondani, hogyan panaszkodhatnál? Hogyan lehetnél boldogtalan? Akkor minden olyan, amilyennek lennie kell. Nem harcolsz, nem tagadsz meg semmit – csak elfogadsz. Ne feledd: ez az elfogadás különbözik a mindennapi elfogadástól.
Az ember általában akkor fogad el egy helyzetet, ha kétségbeesett – ez a tehetetlenség elfogadása. Ez nem vezethet sehová, a tehetetlenség nem vezethet téged sehová. Valaki elfogad egy helyzetet, mert tehetetlennek érzi magát: „Nincs mit tenni, mit csináljak hát? Legalább elfogadom, hogy a méltóságomat megőrizzem.” A tantra elfogadása nem ilyen. Az egyfajta túláradó beteljesülésből, egy mély megelégedésből születik, nem pedig reménytelenségből, frusztrációból és kétségbeesésből. Akkor tör fel benned, amikor nem mondasz nemet. Egyszer csak felszínre tör. Az egész lényed egy végtelen megelégedéssé változik át.
Ennek az elfogadásnak saját szépsége van. Nem kierőszakolt, nem gyakoroltad be. Ha gyakorlod, akkor hamis lesz, képmutató lesz. Ha gyakorlod, kettéhasadsz: a felszínen elfogadást mutatsz, miközben mélyen belül a zűrzavar, a tagadás, az elutasítás lappang. Belül úgy fogsz forrongani, hogy bármelyik pillanatban azután felrobbanhatsz. A felszínen közben azt játszod, hogy minden rendben van.
A tantra elfogadása teljes, nem hasít ketté. A tantrán kívül a világ összes vallása meghasadt személyiségeket teremtett. A tantrán kívül minden vallás skizofréniához vezetett. Összezavarnak: valamit rossznak, valamit pedig jónak ítélnek meg benned. Azt is mondják, hogy a jót kell elérned magadban, a rosszat pedig el kell utasítanod. Az ördögöt el kell utasítanod, Istent pedig el kell fogadnod. Kettéhasítanak és háborút gerjesztenek benned. Így állandóan bűnösnek érzed magad, hiszen hogyan rombolhatnál le magadból valamit, ami téged alkot? Hívhatod rossznak, különféle neveket adhatsz neki, de ez nem változtat a lényegen. Hogy pusztíthatnád el? Nem te teremtetted. Te csupán megkaptad. Ott van a harag, ott van a szex, ott van a kapzsiság – nem te teremtetted őket. Ezek pusztán adott tényei az életnek épp úgy, ahogyan a szemeid, vagy a kezeid. Adhatsz nekik neveket, hívhatod őket undorítónak, vagy gyönyörűnek, vagy bárminek, aminek csak akarod, de el nem pusztíthatod őket.
Semmit sem lehet a létből elpusztítani, semmit sem lehet megsemmisíteni.
A tantra azt mondja, hogy az átalakulás lehetséges, de a pusztítás…? Nem. Az átalakulás pedig akkor jelenik meg, amikor teljességgel elfogadod a saját lényedet. Akkor hirtelen minden egyszerre, egymással összhangban megmozdul, minden elfoglalja a helyét. Ilyenkor a harag is felszívódik, a kapzsiság is felszívódik. Ilyenkor anélkül, hogy bármit megpróbálnál kinyesni lényedből, az egész lényed átalakítja önmagát. Elfogadsz, és igent mondasz, erre elkezdődik az átalakulás, és bár ezelőtt egy zajos ordítozás folyt benned, most egy dallam, egy zenemű születik meg. Megjelenik a harmónia.
Zaj vagy harmónia – mi a különbség? Ugyanazok a hanghullámok rezegnek, csak most másképpen. A zajnak nincs középpontja, de a hangjegyek ugyanazok. Egy őrült zongorázik: ugyanazok a hangjegyek, ugyanazok a hangok, de egy őrült játszik – neki nincsen középpontja. Ha képes vagy középpontot adni a zajnak, akkor az zenévé változik, mert akkor az összes hang egy középpontba fut össze, így minden egy szervesen összefüggő egész részévé válik. Amikor egy őrült játszik a zongorán, minden hangjegy különálló, egyedi: hangjegyek sokasága, nem pedig dallam. Amikor azonban egy zenész játszik ugyanazon a zongorán, ugyanazokkal az ujjakkal, hirtelen egy alkímiai átalakulás történik: most ugyanazok a hangjegyek egy zenei motívummá rendeződnek, ugyanazok a hangjegyek egy szerves egésszé állnak össze, most már van középpontjuk. A hangjegyek most már nem egy csődületet, hanem egy családot alkotnak. Egy titokzatos szeretet fogja össze őket – most már egyek. Ez a művészet: építsd fel a hangjegyeket egy szeretetjelenséggé, és azok megteremtik a harmóniát.
A tantra szerint te most egy zaj vagy. Nincs ezzel semmi baj, egyszerűen csak nincsen középpontod. Amint megjelenik a középpontod, minden rendszerbe áll össze, és minden gyönyörűvé változik.
Amikor Gurdjieff haragra gerjed, az gyönyörű. Amikor te haragszol, az visszataszító. A harag se nem ronda, se nem gyönyörű. Amikor Jézus lobban haragra, az tiszta zene – még a haragja is. Amikor Jézus ostorral kiűzi a kereskedőket a templomból, titokzatos szépség veszi körül. Még Buddhából is hiányzik ez a szépség. Buddha úgy tűnik, egyoldalú. Úgy tűnik, benne a dühnek egyáltalán nem jutott szerep: a düh energiája és íze nincs jelen. Buddha nem olyan ízes, mint Jézus. Jézusban van egy kis fűszer, képes haragra gerjedni. Még a haragja is lénye részévé vált – semmit nem tagadott meg, mindent elfogadott.
De Tilopa utolérhetetlen. Jézus semmi… a tantra-mesterek maguk a vadvirágok: minden bennük van. Biztosan láttál már Bodhidharma képeket, ha még nem láttál, akkor nézz meg egyet – olyan vadak, hogy ha éjszaka, egyedül meditálsz a képein, nem tudsz majd elaludni, kísérteni fognak. Azt mondják Bodhidharmáról, hogy ha ránézett valakire, annak azután mindig rémálmai voltak. Kísértette már a tekintete is, olyan félelmetes volt. Amikor Bodhidharma vagy Tilopa beszélt, azt mondják, a hangjuk olyan volt, mint egy oroszlánüvöltés, mint egy viharfelhő, egy rettenetes zuhatag – vad és tüzes.
De ha vársz egy kicsit, és nem ítéled meg őket túlságosan hamar, megtalálod bennük a világ legszeretőbb szívét. Akkor érzed majd a zenét, a dallamot bennük. Hirtelen rájössz, hogy semmit nem tagadtak meg, inkább magukba szívtak mindent, még a kegyetlenséget is. Egy oroszlán gyönyörű, még a vadságának is megvan a maga szépsége. Ha elveszed egy oroszlántól a vadságát, az már csak egy kitömött oroszlán marad. Halottá válik.
A tantra szerint mindent magadba kell olvasztanod, mindent! Ne feledd: feltétel nélkül mindent. A szexet is magadba kell olvasztanod – ha ezt teszed, akkor az hatalmas energiává alakul át benned. Buddha, Tilopa, Jézus… körülöttük olyan óriási magnetikus erő lebeg – mi lehet az? A magukba fogadott szexualitás. A szexualitás az emberi vonzerő. Hirtelen beléjük szeretsz. Amint találkozol az ő útjukkal, egy másik világ kezd maga felé húzni mindenestül. Kiszakítanak a régi világból, és valami új felé húznak, valami olyan felé, amiről még csak nem is álmodtál. Mi ez az erő? Az átalakult szexualitás, ami most egyfajta vonzerővé, karizmává vált. Buddha magába fogadta a haragot – ez a harag változik át részvétté. Azután Jézus megragadja az ostort – ez is a részvétből ered. És amikor Jézus tűzként beszél, annak is ugyanez a részvét a gyökere.
Ne felejtsd el, hogy a tantra mindennel együtt fogad el téged. Amikor idejössz hozzám, én úgy fogadlak el, amilyen vagy. Nem azért vagyok itt, hogy segítséget nyújtsak bármi megtagadásában. Csak azért vagyok itt, hogy segítsek átrendezni, összefogni az energiáidat, hogy megtaláld a központot, ami köré az energiák gyűlhetnek. És én mondom, gazdagabb leszel, ha befogadod a dühöt, gazdagabb leszel, ha befogadod a szexualitást, gazdagabb leszel, ha befogadod a gyűlöletet és a féltékenységet – ezek az élet fűszerei, és meg fogod őket ízlelni… Nem fogsz ízetlenné válni, sőt, gazdagabbá válnak az ízeid. Szükséged lesz egy kis sóra. A harag pedig pont annyi, amennyire szükség van. Ha elhatalmasodik rajtad, akkor visszataszítóvá válik. Ha csak sót eszel, abba belehalsz. De van egy bizonyos mennyiség, ami nélkülözhetetlen. Erre mindig emlékezz.
Az utadon rengeteg olyan emberrel találkozol, akik meg akarnak majd bénítani, meg akarnak csonkítani, fel akarnak boncolni. Azt mondják majd: „Ez a kéz itt nem jó, vágd le! Ez a szem rossz, dobd el! A harag helytelen, a gyűlölet rossz, a szex helytelen.” Állandóan megcsonkítanak, és mire békén hagynak, addigra megbénultál, nyomorék lettél. Nem maradt életed. Így vált az egész civilizáció is bénulttá és nyomorékká.
Anélkül, hogy a tantra az emberi elme támaszává válna, az ember nem lesz teljes. Nincs olyan másik világkép, amely az embert teljességében fogadná el. De ne feledd, hogy az elfogadás a túlcsordulásból ered, nem pedig a tehetetlenségből.
Az ember éli az életét, eljut az élete végéig – de az életének minden árnyalatát meg kell élnie, és minden ízét meg kell kóstolnia. Még a barangolásnak, még az eltévedésnek is van értelme, hiszen ha nem tévedsz el, akkor soha nem fogsz elérni egy teljes megvilágosodást, soha nem leszel egyszerű. Lehet, hogy együgyű leszel, de nem leszel egyszerű – az együgyű nem egyszerű.
Az egyszerűség egy nagyon mély és összetett tapasztalást tudhat maga mögött. Egy együgyűnek nincsenek tapasztalatai. Lehet bolond, de nem lehet bölcs. Egy bölcs olyan ember, aki végigélte az élet összes bűneit, aki nem tagadott meg semmit sem, aki nem hívott semmit bűnnek, aki egyszerűen elfogadott mindent, ami megtörtént, és hagyta, hogy azok megtörténjenek, aki együtt sodródott minden hullámmal, aki lebegett, eltévedt, és aki alászállt a pokolra is.
Nietzsche valahol azt mondja: „Ha egy fa az égig akar érni, akkor a gyökereinek a pokolig kell terjedniük.” Igaza van. Ha valódi virágzást szeretnél, olyat, ami az égig elér, akkor a gyökereidnek a föld legmélyebb poklaiba is el kell majd jutnia.
Amikor a bűnös bölccsé válik, egyfajta szépséget is elnyer. Ha egy bölcs csak úgy bölcs, hogy soha nem volt bűnös, akkor ő csupán együgyű – elszalasztotta az életet. Nincs erény, ami képes megjelenni anélkül, hogy egy eltévelyedés, egy vétkezés megelőzné.
Van Jézusnak egy csodálatos példázata, így hangzik:
Egy apának volt két fia. A fiatalabb kikérte az örökségét, elvitte a városba, ahol eltékozolta borra és nőkre, majd koldussá vált. A másik fiú az apja mellett maradt, keményen dolgozott a földeken, és nagy gazdagságra tett szert. Azután egy napon a koldusfiú – az, aki eltévelyedett – üzent az apjának: „Visszatérek… bolond voltam, elpazaroltam a vagyonodat. Bocsáss meg nekem. Most nincs hová mennem, kérlek, fogadj be magadhoz, visszatérek.” Az apa pedig így szólt otthon:
– Ünnepeljük meg ezt az alkalmat! Öljétek le a legkövérebb birkát, készítsetek bőséges lakomát, osszatok szét csemegét az egész városban, keressétek meg a legöregebb bort neki! Lakomát rendezünk, mert a fiam, aki eltévelyedett, most visszatér.
Néhányan a faluból kimentek a földekre, és azt mondták a másik fiúnak:
– Nézd, micsoda igazságtalanság! Te végig az édesapáddal maradtál, úgy szolgáltad őt, mint egy cseléd, soha nem tévelyedtél el, soha semmit nem tettél ellene, a te tiszteletedre mégsem rendezett még lakomát, téged még sohasem ünnepelt. Most meg az a csavargó, az a semmirekellő, aki eltékozolta apád minden pénzét, aki bűnben élt, most visszatér. Mekkora igazságtalanság, hogy az apád őt ünnepli! Gyere a városba! Csemegét osztanak mindenütt, és nagy lakomát rendeznek.
Az idősebb testvér erre persze nagyon dühös lett. Hazament, nagyon szomorú volt és így szólt az apjához:
– Miféle igazságtalanság ez? Értem soha nem ölettél le egy birkát sem, nekem soha nem adtál semmiféle ajándékot. Most meg azt a fiadat ünnepled, aki az összes tőled kapott vagyont eltékozolta?
Az apa erre így válaszolt:
– Igen, mert te mindig velem voltál, ezért nincs rá szükség. Az ő hazatérését azonban meg kell ünnepelni: ő eltévelyedett, ő az elveszett bárány, akit most újra megleltem.
 
Ennek a történetnek a jelentőségére nem fordítottak kellő figyelmet a keresztények. Valójában ez a történet is azt mondja, amit én mondok, amit a tantra jelent: ez egy tantrikus történet. Arról szól, hogy ha mindig a jó úton maradsz, a létezés soha nem fog megünnepelni. Együgyű maradsz, az élet nem fog meggazdagítani. Nem lesz benned semmi só, ami ízesítene. Lehet, hogy lesz benned tápérték, de fűszer semmi. Nagyon egyszerű és jó leszel, de a jóságodból hiányozni fog az összetett harmónia. Csak egy hangjegy leszel, nem pedig hangjegyek ezrei, melyek dallamot alkotnak. Egy egyenes vonal leszel, görbületek és sarkok nélkül. Azok a görbületek és sarkok adják meg a szépségét, ők teszik az életet még rejtelmesebbé, és ők adnak neki mélységet is. Sekélyes leszel a szentségedben, nem lesz benned mélység.
Ezért mondja a tantra, hogy minden gyönyörű. Még a bűn is gyönyörű, mert a bűn mélységet ad a szentségnek. Még az eltévelyedés is gyönyörű, mert a visszatérés annál jelentőségteljesebbé válik. Erre a világra azért van szükség, hogy annyira elmerülhess a mélységeiben, hogy végül elfeledd önmagad – majd visszatérhess onnan.
Az emberek azt kérdezik: „Miért létezik a világ, ha Isten ellene van? Akkor miért vet minket ebbe a világba: a karmák, a bűnök és tévedések világába? Miért? Egyszerűen meg is válthatna bennünket.” Ez azonban lehetetlen. Akkor sekélyes és felületes lennél. El kell kerülnöd a világ legtávolabbi zugába, hogy onnan térj vissza. Akkor a visszatérésedben lesz valami – és ez a valami a lényed kikristályosodása lesz.
A tantra elfogad mindent, a tantra megél mindent. Ezért nem válhatott a tantra egy általánosan elfogadott világszemléletté. Mindig is olyan világszemlélet volt, amely a peremen, a szélen, a társadalmon, a civilizáción kívül mozog, hiszen a civilizáció úgy döntött, hogy sekélyes marad. Jó, de sekélyes. A civilizáció az elutasítást, a dolgok tagadását választotta. A civilizáció nem elég bátor ahhoz, hogy mindent elfogadjon, mindent, amit csak az élet kínál.
Ahhoz szükséges a világon a legnagyobb bátorság, hogy valaki elfogadjon mindent, amit az élet felkínál neki. És ez az, amihez én hozzá akarlak segíteni téged – hogy mindent elfogadj, amit az élet ad, és hogy mély alázattal, ajándékként fogadd el mindezt. Amikor ezt mondom, azokat a dolgokat is ideértem, amikről a társadalom azt tanította, hogy azok helytelenek és rosszak. Fogadd el a szexualitást, és akkor abból virágzás bontakozik ki: megjelenik a brahmacsárja, a tisztaság, az ártatlanság, a szűziesség – de az már egy saját korlátait meghaladott szűziesség lesz.
A tapasztaláson keresztül az ember túlhaladja önmagát.
Az élet sötét sikátoraiban járva az ember szemei megszokják a sötétséget, és végül elkezdik a fényt látni még a sötétben is. Miféle szépség van abban, ha nappal látod a fényt? A szépség ott van a legsötétebb éjben, amikor a szemeid annyira hozzászoknak a sötéthez, hogy meglátod a nappalt ott rejtőzni mögötte. Amikor a legsötétebb éjszakában meglátod a hajnalt, akkor ott van a szépség, akkor megérkeztél. Amikor a legmélyebbről meglátod a legmagasabbat, amikor még a pokolban is képes vagy megteremteni a mennyországot, akkor – és csak akkor – az élet mesterévé válsz. A tantra az élet mesterévé akar tenni téged – nem tagadóvá, hanem egy mindent igenlővé.
Fogadj el mindent, és idővel elkezded érezni, hogy minél inkább elfogadsz, annál inkább csökken a vágy benned. Ha elfogadsz, hogyan maradhatna benned vágyakozás? Akármi is legyen a helyzet ebben a pillanatban, te elfogadod azt. Akkor nem mész el sehová semmi másért. Pillanatról-pillanatra, mélységes elfogadásban élsz. Anélkül éled az életed, hogy lenne valami célod, valamiféle vágyad, hogy eljuss valahová máshová, hogy valami mássá, valaki mássá válj.
A tantra azt mondja: „Légy önmagad!” – ez ugyanis az egyetlen, amit valaha is elérhetsz. Az elfogadással a vágyak elenyésznek. Az elfogadással a vágynélküliség magától megjelenik benned. Ezt nem gyakorolhatod, nem kényszerítheted magadra. Nem tudod elpusztítani a vágyaidat – csakis az elfogadás segítségével képesek eltűnni.
Amikor pedig elérkezik az a pillanat, amikor teljesen elfogadsz mindent, és az összes vágyad elenyészik, egyszerre megjelenik a megvilágosodás. Hirtelen, anélkül, hogy bármit is tennél, magától megtörténik. Ez a leghatalmasabb ajándék, amit a létezés adhat neked.
Ez a tantra életszemlélete. Nincs ezen kívül másfajta élet, és nincs ezen kívül más világ sem. Ez a szamszára a nirvána maga. Csak egy kicsit megértőbbnek, elfogadóbbnak, gyermekibbnek, és egy kicsit kevésbé egoistának kell lenned.
Most nézzük Tilopa szútráját:
 
A mantra és a paramita gyakorlása,
a szútrák és a szabályok útmutatásai,
az iskolák és a szentírások tanításai nem hozzák el
számodra az eredendő igazság felismerését.
 
A Védák nem segítenek, a Biblia sem segít. A mantra gyakorlása egyáltalán nem lesz a segítségedre. Sőt, akadállyá is válhat. Mi is az a mantra tulajdonképpen? Mit csinálsz, amikor egy mantrát kántálsz? Mit csinál Maharishi Mahesh jógi, amikor a transzcendentális meditációt tanítja az embereknek? Azt mondja, hogy egy bizonyos szót, vagy egy bizonyos mantrát ismételgess folyamatosan magadban. Ram, Ram, Ram… Om, Om, Om… Bármi megteszi, még a neved is – még az is megfelel, ha azt ismételgeted: H2O, H2O, H2O… mert a lényeg nem a hang, vagy a szó. A lényeg az, hogy ha valamit állandóan ismételgetsz, pusztán az ismételgetéstől történik valami. Mi az?
Amikor egy bizonyos szót ismételgetsz folyamatosan, keletkezik belül egy szabályos ritmus: Ram, Ram, Ram – keletkezik egy ütem, ez az ütem pedig monoton. Amikor csak elkezdesz egy bizonyos szót ütemesen ismételgetni, megjelenik a monotónia. Monoton… folyamatosan ugyanazt a szót ismételgetve elkezdesz elálmosodni. Ez a hipnózis, vagyis az önhipnózis. Egy mantra ismételgetése valójában önhipnózis. A saját monoton hangodtól részegülsz meg.
Ez jó! Semmi rossz nincs benne. Jól fogsz tőle aludni, nagyon pihentető lesz. Ha fáradt vagy, akkor ez egy jó mentális játék: kipihened magad, sőt, pihentebb leszel, mint ha a megszokott módon aludtál volna el, mert a mindennapi alvás nem képes olyan mélyre hatolni, mint a mantra-alvás, hiszen a mindennapi alvásban rengeteg gondolat folytatódik, álmok folytatódnak, és ezek mindig zavarnak. De ha folyamatosan egy mantrát ismételgetsz, semmi más nem lehet ott, csak a mantra. Rendkívül mély alvást segít elő.
A jógában van erre egy külön szó, a nidra, ami szanszkritül alvást jelent. Az olyan alvás, amit mantra segített elő: tandra. Ez egy mélyebb alvás, de csak alvás. Azt az alvástípust, amit a jóga, a mantra, a kántálás segít elő úgy hívják, hogy jóga-tandra.
Ha nehezen alszol, a TM segítségedre lehet. Ezért tűnik úgy, hogy olyan óriási Maharishi hatása Amerikában, hiszen Amerika a legzaklatottabb ország alvás tekintetében. Nagyon sokféle nyugtatószert, nagyon sokféle altatót használnak. Az emberek elveszítették a természetes képességüket az alváshoz – ezért van szükségük a TM-re. Indiában senkit nem érdekel a TM, hiszen itt az emberek már most is olyan mélyen alszanak, hogy felébreszteni is nehéz őket.
Egy mantra átható alváshoz segíthet. Ameddig az ereje terjed, addig jó. De ne hidd, hogy ez meditáció, mert akkor áldozattá válsz. Ne gondold, hogy ez meditáció – ez csupán mentális nyugtatószer. És éppoly kémiai, mint bármelyik altató tabletta. A hangok ugyanis megváltoztatják a tested vegyi összetételét. Ezért történhet meg, hogy bizonyos típusú zenét hallgatva felfrissülsz. A zene áthat, megtisztít. Olyan, mintha egy fürdőt vettél volna. A hangok megváltoztatják a tested vegyi összetételét. Vannak bizonyos típusú zenék, amelyek nagyon szenvedélyessé és hevessé tesznek – pl. pusztán az ütős hangszerek hangja megváltoztathatják tested vegyületeit.
Egy mantra csupán egyetlen hang segítségével megteremt egy belső zenét. A monotónia az alapja. Még csak meg sem kell kérdezni Maharishi Mahesh jógit, hogy ez mi. Minden anya tudja a világon, hogy amikor a gyereke nyugtalan, altatót kell neki dúdolni. Az altatódal egy mantra: csak két-három szó, akár értelmetlen szavak is lehetnek, hiszen nem az értelmük a lényeg. Az anya ott ül a gyermeke mellett, vagy felemeli őt a szívéhez – ez is, a szív dobogása is egy monoton zene. Így hát amikor a gyerek nyugtalan, az anya a szívére hajtja a gyereke fejét, a szívdobogás pedig egy mantrává változik. A gyereket rászedték, és most elaludt. Vagy ha a gyerek egy kicsit nagyobb már és nem olyan könnyű becsapni, akkor az anya elénekel neki egy altatódalt: csak két-három szó… monoton, egyszerű szavakat ismétel. Az egyhangúság segít: a gyerek elalszik – nincs ebben semmi rossz, hiszen jobb nyugtató, mint bármelyik kémiai gyógyszer. De akkor is csak nyugtató, egy kifinomult „hang-tabletta”, ami hatással van a test kémiai összetételére.
Tehát ha nyugtalanul alszol, ha egy bizonyos fokú álmatlanságban szenvedsz, akkor ez jó. De ne gondold, hogy ez meditáció. Egy kicsit rendbe hoz, de nem változtat meg. Az egész társadalom is állandóan azzal próbálkozik, hogy rendbe hozzon, helyre igazítson. Kipróbálta a vallást, hogy helyre igazítson. Kipróbálta az erkölcsöt, a mantrát, a jógát. Kipróbálta a pszichoanalitikát és sok másfajta pszichoterápiát, hogy visszahozzon a szabályozott társadalomba. A társadalom legfőbb célja, hogy megalkossa a szabályozott egyént. De ha az egész társadalom téved, akkor nem helyes hozzáigazodni. Ha az egész társadalom őrült, akkor te is őrült leszel, ha hozzáigazítod magad.
Egyszer valaki megkérdezte Sigmund Freudot:
– Tulajdonképpen mit csinál ön a pszichoanalízissel, mi ennek a célja?
Freud nagyon megbízható volt ebből a szempontból, így válaszolt:
– Legfeljebb azt tehetjük, hogy a hisztérikusan boldogtalan embereket normálisan boldogtalanná tesszük. Ez minden – a hisztérikusan boldogtalanokat normálisan boldogtalanná tesszük, visszahozzuk őket a normális boldogtalanságba, ahol mindenki más is él. Ők egy kicsit túl messze mentek, túl sok boldogtalanságot teremtettek, ezért neurotikussá váltak. Mi visszahozzuk őket az emberiség normális neurózisába – mondta. – Az ember soha nem lehet boldog. Az ember vagy neurotikusan boldogtalan, vagy normálisan boldogtalan, de soha nem lehet boldog.
Ami a mindennapi emberiséget illeti, Freud diagnózisa úgy tűnik, pontos. Ő azonban nem tud Buddháról vagy Tilopáról. Nem tud azokról, akik megvalósítottak egy teljes, boldogsággal teli létállapotot. És ez úgy van, ahogy lennie kell, hiszen egy buddha nem fog elmenni Freudhoz, hogy kezeltesse magát. Miért menne? Csak hisztérikus emberek mennek Freudhoz, Freud ezért csak őket ismeri. Így az összes tudása, az összes tapasztalata neurotikus személyekről szól. Egész negyven éves praxisa során nem ismert meg egyetlen olyan embert sem, aki boldog volt. Így hát igaza van, ő empirikus gondolkodó. Az ő tapasztalata azt mutatja, hogy csupán kétféle ember van: a normálisan boldogtalan és a hisztérikusan boldogtalan. És legfeljebb annyit segíthetünk rajtuk, hogy rendbe hozzuk őket.
A mantra, a pszichoanalízis, a vallás, az erkölcs, az egyház, az imák – ezeket mind arra használták, hogy „rendbe hozzanak” téged. De a valódi vallás ott kezdődik, ahol rálépsz az átváltozásod útjára, nem ott, ahol a társadalomhoz igazodsz. Ott kezdődik, ahol összhangba kerülsz a világmindenséggel. A társadalomhoz igazodva mindenképpen elbuksz.
Sokszor megtörténik, hogy egy őrültben nincs semmi rossz, csak épp túl sok energiája van, és nem képes illeszkedni a társadalom szabályaihoz – így eltévelyedik. Egy őrült túlságosan is egyéniség; túlságosan tehetséges bizonyos dolgokban ahhoz, hogy képes legyen beilleszkedni a társadalomba. Ne feledd, hogy minden zseni nehezen alkalmazkodik a társadalomhoz, és legalább nyolcvan százalékuk az élete során tesz egy látogatást a bolondokházába. Muszáj, hiszen meghaladják a társadalmat. Sokkal többjük van, mint amennyit a társadalom megenged nekik.
A mindennapi társadalom olyan, mint egy levélnehezék rajtad: nem hagy repülni. Egy zseni elhajítja ezt a levélnehezéket, szárnyra akar kelni, és az ég legtávolabbi sarkáig szeretne elrepülni. Abban a pillanatban, amikor átléped a társadalom korlátait, az általa meghúzott határvonalat – megőrülsz. És az egész társadalom megpróbál majd újra rendbe hozni.
A tantra szerint nem a rehabilitáció, nem az ember „rendbehozatala” a cél, mert ezek nem érnek túl sokat. Az átalakulás a cél. És mit csinálsz? Ne próbálkozz olyan trükkökkel, amik helyreigazítanak! A mantra egy trükk. Ha úgy érzed, nem tudsz aludni, ne próbálj egy mantra segítségével elaludni. Tedd inkább az ellenkezőjét, próbáld megtalálni azt az okot, amitől olyan nyugtalan vagy, hogy nem tudsz aludni. Lehet, hogy túl sok mindent kívánsz, talán túlságosan ambiciózus vagy. Az ambícióid nem hagynak aludni, a nyugtalanságod este is folytatódik, a vágyakozó elméd egyre tovább és tovább és tovább álmodik, a gondolatok tovább hemzsegnek benned. Ezért nem tudsz aludni. Ilyenkor két lehetőséged van: az egyik a mantra, a másik a tantra.
A mantra azt mondja: ne foglalkozz az okokkal, egyszerűen csak ismételgess egy mantrát, és elalszol. Ez felszínes. Ne foglalkozz az okokkal, csak ismételgess egy mantrát – tizenöt perc reggelenként, és tizenöt esténként – és képes leszel elaludni. Jól és egészségesnek fogod érezni magad. De még ha jól és egészségesnek érzed is magad, mi lesz akkor? Sok egészséges ember van, aki gyönyörűen alszik, mégsem történt velük semmi sem – a legcsodálatosabb virágzás nem történt meg bennük. Az egészség önmagában jó, de nem lehet a cél. Aludni is jó, de ez sem lehet a cél. A tantra azt mondja, keresd meg az okokat, hogy miért vagy nyugtalan.
 
Az egyik indiai miniszter időnként meglátogatott. Mindig amiatt aggódott, hogy nehezen tud aludni, és ezért azt kérte:
– Csak valami technikát adj nekem, hogy tudjak aludni…
Én azonban azt mondtam neki:
– Egy politikus nem alhat… az lehetetlen. Egy politikusnak nem szabad aludnia, nem ezt várják el tőle. Ez így van jól, és én nem fogok neked semmiféle technikát sem adni. Menj Maharishi Mahesh jógihoz, ő anélkül is ad neked egy technikát, hogy megkérdezné minek is az neked – és ő el is ment.
Három hónappal később eljött hozzám, és azt mondta:
– Úgy tettem, ahogy javasoltad, és működött! Most nagyon jó, és végre tudok aludni.
Erre én azt mondtam:
– Amint úgy érzed, hogy az alvás már nem elég neked, hogy inkább a felébredésre van szükséged, akkor gyere el hozzám. Mert lehet hogy tudsz aludni, de mi van akkor? Ugyanaz maradsz, aki voltál. Reggel újra ugyanazon a nagyravágyó úton haladsz tovább. Lehet, hogy azt gondolod, valami jó történt, de pusztán egyvalami történt: most már nem leszel tudatában az indokoknak, mert azokat a mantrád lekényszerítette a tudatalattidba, így az átalakulásra való lehetőséget is elszalasztottad.
Én nem segíthetek neked abban, hogy jobb legyen az alvókád. Én abban segíthetek, hogy jobb legyen az ébredésed, hogy erősebb tudatosságot szerezz magadnak.
Egy politikus állandóan vágyakozik, harcol, versenyez, mindig féltékeny, egyre magasabbra és magasabbra próbál törni a hierarchiában. És végül semmit sem ér el.
 
Mullah Naszruddin egész életét a politikai életben töltötte el, és a lehető legmagasabb posztig jutott fel. Akkor megkérdeztem tőle:
– Mit értél el?
– Hogy őszinte legyek, én vagyok a legjobb létramászó a világon. Ez az én eredményem: én vagyok a legügyesebb létramászó!
 
De még ha a létra legmagasabb fokára is érsz el, mi van akkor? Az elnökeid és a miniszterelnökeid feljutottak oda, ők a legjobb létramászók – a létramászás azonban nem élet. Állandóan magasabbra és magasabbra jutni a létrán – mi értelme van annak?
Az ambíció nyugtalanságot teremt. Én azt szeretném, ha megértenéd a saját ambícióidat. A vágyakozás is nyugtalanságot teremt. Én azt szeretném, ha tudatában lennél a vágyakozásaidnak. Ez a tantra útja. És amikor a kiváltó ok eltűnik, megszűnik a betegség is. Ahogy eltűnnek az okok, te átalakulsz. A betegség csak egy tünet – ne próbáld rejtegetni a tüneteidet, hadd legyen ott, jó hogy ott van, mert úgy állandóan szurkálni fog, piszkálni fog, és azt üzeni, hogy valami nincs rendben. Ha nem tudsz aludni, az jó, mert az azt mutatja, hogy már alapjaiban nem stimmel valami az életeddel.
Én nem fogok abban segíteni neked, hogy jobban aludj. Inkább azt mondom, próbáld megérteni: ez egy tünet. Ez a tünet a barátod, nem pedig az ellenséged. Pusztán azt mutatja neked, hogy mélyen legbelül, a tudatalattidban vannak olyan rejtett áramlatok, amelyek nem engednek este aludni. Értsd meg őket, fogadd be magadba, vizsgáld át őket, és juss túl rajtuk. Akkor egy nagyon mély alvás jelenik meg – és nem azért, mert te a tüneteidet a felszín alá kényszerítetted, hanem azért, mert a betegség semmivé lett. Abban az új alvásban pedig egy teljesen eltérő minőségű tudatosság születik. Akkor mélyen alhatsz, mégis tudatos leszel. Ez már nem hipnózis, nem olyan, mint egyfajta részegség, nem valami drogon keresztül jutsz el idáig. Minden mantra drog. Nagyon kifinomultak ugyan, de drogok. Ne válj a drogok rabjává.
Tilopa így szól:
 
A mantra és a paramita gyakorlása,
a szútrák és a szabályok útmutatásai,
az iskolák és a szentírások tanításai nem hozzák el
számodra az eredendő igazság felismerését.
 
A paramita egy buddhista szó. Részvétet és az emberek szolgálatát jelenti. A keresztény misszionáriusok a világon mindenütt a paramitát gyakorolják. Szolgálj! Segíts! Érezz szánalmat, részvétet! De Tilopa azt mondja, ez sem fog segíteni.
Ezt én is megfigyeltem, mert sok szociális munkást, társadalmi segítőt ismerek. Ők egész életüket mások életének jobbítására szentelték – feláldozták magukat, de nem történt átalakulás a lelkükben. Nem is történhetett, mert az emberek szolgálata, a társadalom szolgálata elfoglaltsággá válik a számukra, mindig másokkal foglalkoznak.
Tulajdonképpen ha a társadalom valami isteni csoda hatására megváltozna, és nem lenne több koldus, nyomorult, beteg, eltűnnének a kórházak, az őrültek… el tudod képzelni, mi történne a társadalom hű szolgálóival, ha hirtelen ez történne? Öngyilkosok lennének! Mit csinálnának, ha nem lenne senki sem, akit szolgálni kellene? Tanácstalanokká válnának. Mi lenne a keresztény misszionáriusokkal? Ha nem lenne több ember, akit meg kellene téríteni, akit kényszeríteni, vezetni, csábítani lehetne a saját útjuk felé; ha mindenki kereszténnyé válna, mit csinálnának akkor? Hová vezetné akkor őket a nagy missziójuk? Öngyilkosságot kellene elkövetniük. Ha a fordulat tényleg bekövetkezne, mi lenne a forradalmárok sorsa? Mit tennének akkor? Egy pillanat alatt elvesztenék az állásukat, munkanélkülivé válnának és elkezdenének Istenhez imádkozni: „Hozd vissza a régi társadalmunkat – leprásokra és koldusokra van szükségünk, hogy szolgálhassuk őket…”
Elfoglalhatod magad a saját dolgaiddal, vagy mások életének is szentelheted magad; a lényeg, hogy az elmének elfoglaltságra van szüksége. Az elmének arra van szüksége, hogy te elfeledd önmagadat, és valami mással lekösd magad. Ez egy menekülés az eredendő igazság elől. És Tilopa azt mondja: nem ez az út.
A tantrának van egy gyönyörű üzenete a számodra: mielőtt bárki mást elkezdenél szolgálni, légy teljesen önző. Hogyan szolgálhatnál bárkit is, ha előtte nem éred el a saját benső lényedet? Légy teljesen önző! Ha a saját benső fényed lángol, talán segíthetsz másokon. Egyébként a szolgálatod csak csalás lesz. A világ tele van csalárdsággal a rengeteg forradalmár, szociális újító és önjelölt szolgálók miatt. Ők teremtik a csalást, ők teremtik a káoszt. Ez természetes is, hiszen még nem érték el a saját benső igazságukat, és így kezdtek másokon segíteni. Ha megjelent benned a fény, akkor megoszthatod valaki mással, de ha nincs benned fény, akkor hogyan tudnád megosztani? Hogyan adhatsz bárkinek is olyasmit, amiből neked sincs?
Egyszer egy ember elment Buddhához. Valószínűleg legalább akkora forradalmár volt, mint Marcuse vagy más, hasonló kaliber… Eljött Buddhához, és azt kérdezte:
– Mondd meg nekem, hogyan szolgálhatnék másokat. Mélységes részvét van bennem, és szeretnék mindenkit boldoggá tenni.
Buddha ránézett. Azt mondják, ekkor elszomorodott. Buddha nagyon szomorúan nézett látogatójára. Erre ő megkérdezte:
– Miért lettél ennyire szomorú?
– Nehéz dolgod lesz, hisz te magad sem tűnsz boldognak, mégis azt a missziót választottad magadnak, hogy mindenkit boldoggá tégy. Hogyan fogod megosztani másokkal azt, amivel te sem rendelkezel?
Először legyél. És amint létezel, az már nem misszió. Amint te magad boldog vagy, már nem hagyod el a saját utadat, hogy másoknak segíts, hiszen már a puszta léted segítség, bárhol is vagy. Ne csinálj ebből hivatást. Az, amilyen vagy, akárhol is légy… ha egy fa közelében üldögélsz, a fát segíted. Nem tudatosan, nem erőfeszítéssel, pusztán csak azzal, hogy közel vagy a fához. A fa pedig válaszol: a te benső lényed beléáramlik, az ő lénye pedig beléd – felébresztettél egy fát. Egy nap ez a fa egy buddhává válik majd, és te része leszel ennek, hiszen segítettél. Amikor egy nap ez a fa buddhává válik majd, és az egész világegyetem ünnepli, te is ünnepelni fogsz, hiszen egy részed a fának adtad, egy részed megosztottad vele.
Egy folyó mellett ülsz, és osztozol a folyóval önmagadon. Megmozdulsz, és a mozdulatod változik át részvétté. Nem kell semmit csinálnod. Ha csinálsz valamit, akkor baj van. Hogyan tudod „csinálni” a szeretetet? Ez nem egy cselekedet, hanem egy létállapot. Szerelmes vagy, tiéd a fény, a kapuid nyitva állnak. Ekkor mindent és mindenkit üdvözölsz, aki be akar jutni hozzád, lényed benső szentélyébe. És bármi, bárki ha meg akarja gyújtani önnön lángját a te lángodból, te készen állsz.
Soha ne keress magadnak valakit, akin segíthetsz. Ha ezt teszed, egy dolog biztos: nem te vagy erre a megfelelő ember. Amikor csinálni kezdesz valamit, akkor biztos, hogy csalsz. Egyszerűen csak mások dolgába ütöd az orrod. Hagyd őket békén. Éppen elég részvét a részedről, ha nem zavarod őket. Ne próbáld megváltoztatni őket. Nem vagy tisztában azzal, hogy mit teszel.
Csak a megvilágosodott ember segíthet: a segítség magától áramlik. Olyan ez, mint egy kinyílt virág, a szél magával viszi az illatát, és az egész földet beborítja vele. Ez nagyon finom és közvetett: soha nem üt meg közvetlenül senkit. Egy igazi mester soha nem akar közvetlenül megváltoztatni senkit sem. Olyan ő, mint egy titokzatos illat, mely körülvesz téged. Ha kinyílsz, egy kicsiny fuvallat áramlik beléd. Ha nem vagy nyitott, ott fog várakozni az ajtód előtt. Még csak nem is kopogtat, mert még az is zavarná az álmodat. Hisz ez a te álmod, és neked jogod van olyan sokáig aludni, ameddig csak akarsz. Senkinek semmi köze hozzá, hogy mikor ébredsz fel.
Lehet, hogy én felébredtem, lehet, hogy azt szeretném, te is ébredj fel, de ez az én dolgom, nem a tiéd. Ha te mélyen alszol, és gyönyörű álmaid vannak, ki vagyok én, hogy megzavarjalak? Várakozni fogok. Körülveszlek téged, mint egy illat. És amint az illat megérint téged és felébreszt, minden rendben van. De ez nem egy közvetlen törekvés, ez nagyon is közvetett. Soha ne feledd: csak azok az emberek segíthetnek, akik ezt teljességgel közvetetten teszik. A közvetlen segítséget a politikusoktól kapod, a közvetettet a bölcsektől.
 
…a szútrák és a szabályok útmutatásai,
az iskolák és a szentírások tanításai nem hozzák el
számodra az eredendő igazság felismerését.
 
Miért? Azért, mert az már most is ott van. Nincs szükség arra, hogy bármi is elhozza. Valami olyasmit keresel, ami már most is ott van benned a maga teljes szépségében és tökéletességében. Semmit sem kell tenned. A cselekvés teljesen felesleges. Csak haza kell térned. A vendéged már otthon vár, csak te, a házigazda nem vagy még otthon. A vágyaidon keresztül egyre távolabb és távolabb és távolabb kerülsz a saját bensődtől. Szeretnél egy nagy házat, meg egy nagy autót, meg ezt, meg azt… ezzel egyre kijjebb és kijjebb kerülsz. Nincs időd, hogy hazatérj.
A meditáció nem más, mint hazaérkezés. Csak hogy legyen egy kis nyugalmad belül. Ez nem egy mantra kántálása, még csak nem is egy ima: csak egy kis visszatérés önmagadba, hogy egy kicsit megpihenj. Ha nem mész sehová, az meditáció. Csak légy ott, ahol vagy – nincs más hely, csak az, ahol már most is vagy. Légy ott, ahol vagy, és csak azt a helyet foglald el, ahol vagy. A vágyak hosszú útra visznek mind az időben, mind a térben – és soha nem visznek vissza az otthonodba. Mindig máshová visznek el.
 
Hiszen ha az elmét bármi vágy betölti,
és ezért az valamely célt kerget, úgy épp a fény rejtezik előle.
 
Ez az, ahogyan elveszíted. Ha elmész otthonról, elveszíted. Ha keresed, szem elől téveszted. Ha kutatod, nem láthatod meg. Ha meg akarod szerezni, elhibázod. Részedről semmire sincs szükség – Isten mindent megadott neked, ami csak megadható. Téged nem koldusnak, hanem császárnak küldtek erre a világra. Csak vess egy pillantást belülre. Csak néhány pillanatig ne menj sehová, ne vágyakozz semmire, ne gondolj a jövőre, ne gondolj a múltra, csak maradj itt és most, és hirtelen megjelenik, mindig is itt volt… te pedig nevetni kezdesz.
Amikor Lin Csi-t megkérdezték, hogy mi volt az első dolog, amit az után tett, hogy megvilágosodott, ő így válaszolt:
– Mit tehettem volna? Nevettem, és kértem egy csésze teát. Nevettem! Mert mit csináltam egész addig? Valami olyasmit kerestem, ami mindig is ott volt.
Minden buddha nevetett, és minden buddha kért egy csésze teát magának – mi mást lehet tenni? Már most is minden ott van. Teljesen fölöslegesen rohangáltál ide-oda. Most pedig kifáradva hazatértél… Egy csésze tea épp megfelel ilyenkor.
 
Hiszen ha az elmét bármi vágy betölti,
és ezért az valamely célt kerget, úgy épp a fény rejtezik előle.
 
A kutatásod a füst, ami a lángod körül keletkezett. Folyamatosan körbe-körbe rohangálsz, rengeteg port kavarsz, és sok füstöt csinálsz. A te törekvésed az, ami a port kavarja, a füstöt csinálja, és így elrejted a lángodat saját magad elől. Pihenj egy kicsit. Hagyd, hogy a por elüljön. Ha nem rohansz túl gyorsan, ha nem sietsz annyira, nem csinálsz akkora füstöt sem. Idővel a dolgok kitisztulnak, és megpillantod a benső fényt.
Ez a tantrában a legfontosabb: azt mondja, hogy már most is tökéletes vagy. Nincs még egy világkép, ami ezt állítaná. Azt mondják: el kell érned a tökéletességet. Azt mondják: menned kell, szenvedned kell, mindenfélét meg kell cselekedned, és hogy az út fáradságos lesz. Csak nagyon-nagyon ritkán történik meg, hogy valaki megérkezik, mert a cél nagyon messze van még tőled. Milliónyi életen át kell próbálkoznod míg sikerül elérned a tökéletességet.
A tantra azt mondja, épp ez az, amiért soha nem éred el. A tökéletességet nem elérni kell. Csak fel kell ismerni, hogy ott van.
A tantra itt és most ajánlja neked a megvilágosodást – nincs idő, nincs késlekedés. A tantra szerint ha pihensz, már maga a pihenés is segít, mert a nyugtalanságod teremti a füstöt körülötted, te pedig annyira sietsz, hogy nem tudsz figyelni. Ha valaki azt mondja: „Pihenj!”, azt fogod válaszolni: „Nincs időm pihenni. El kell érnem egy célt, és az a cél még nagyon messze van. Így hát ha pihenek, elszalasztom.” A tantra szerint azért szalasztod el mindig, mert rohansz. A tantra azt mondja, azért nem éred el, mert annyira sietsz.
 
Aki bár betartja a tantrikus szabályokat, mégis különbséget tesz,
elárulja a szamája szellemét. Vesd el minden tevékenységed,
dobd el minden vágyadat, hagyd, hogy a gondolatok úgy emelkedjenek és apadjanak,
ahogyan az óceán hullámai. Az, aki mindörökre otthontalan marad,
és soha nem árt a megkülönböztetés-nélküliség elvének, betartja a tantrikus előírásokat.
 
Ez nagyon-nagyon egyszerű. De te túl bonyolult vagy, túlságosan össze vagy zavarodva. Egyébként tényleg minden nagyon könnyű.
 
Vesd el minden tevékenységed,
dobd el minden vágyadat, hagyd,
hogy a gondolatok úgy emelkedjenek és apadjanak,
ahogyan az óceán hullámai.
 
Mit csinálsz…? Amikor elmész az óceánhoz, és csak leülsz a parton a homokba és nézed… ahogy a hullámok emelkednek és apadnak, jön a dagály, majd az apály – az óceán sokféle hangulaton megy keresztül… Te mit csinálsz? Egyszerűen csak ülsz és nézel. Pont ugyanez van az elmével is. Az is olyan, mint egy óceán: hullámok emelkednek, majd elapadnak. Néha jön egy dagály, és vele nagy kavarodás keletkezik, néha, apály idején egy kicsit elcsendesedik minden.
Tulajdonképpen az igazság az, hogy az egész tudat egy óceán. Az elméd pedig nem csak a tiéd: az elméd része a kollektív elmének, és körülötted mindenütt ott van a tudat óceánja. Pont mint egy hal az óceán vizében, olyan hal vagy te is a tudat óceánjában – kifelé és befelé, erre és arra, felfelé és lefelé, az óceán hullámzik és hullámzik. Ki vagy te, hogy megzavard? És ki vagy te, hogy nyugodttá és csendessé tedd? És hogyan is tehetnéd?
Így amikor az ember túlságosan buzgóvá és türelmetlenné válik hogy lecsillapítsa az elmét, önmagának teremt akadályt. Ez ugyanis lehetetlen! Amikor valami olyasmivel próbálkozol, ami lehetetlen, akkor végül mindig kiábrándulsz. Ilyenkor ezer és egy dologra gondolsz, hogy vajon miért nem sikerült. Egyszerűen arról van szó, hogy így nem történhet meg! A tantra azt mondja: figyeld a gondolatokat! Nem a te dolgod, hogy azok jönnek és mennek. Maguktól jönnek, és maguktól is mennek el. Miért avatkozol bele? Ki vagy te, hogy lecsillapítsd őket? Nem hozzád tartoznak, hanem a mindent körülölelő végtelen óceánhoz. Te még sehol sem voltál, amikor ők már rég ott voltak. Te egy napon sehol nem leszel már, és ők még mindig ott lesznek.
Ma már a tudomány egyetért azzal, hogy minden gondolat egy hullám. Ezért tud a rádió gondolatokat sugározni. Keresztüljutnak falakon és hegyeken, és emberi testeken is. Semmi sem akadályozza meg őket. Sugároznak valamit New Yorkban, te pedig itt is hallhatod. A tudósok úgy vélik, nemsokára lehetőség nyílhat arra, hogy a múltból is fogjunk gondolatokat, mert a gondolatok soha nem halnak meg. Lehet, hogy egy nap tudjuk majd fogni, ahogy Tilopa azt mondja Náropának: „de neked Náropa… azt, ami nem elbeszélhető… de, mivel kitartó vagy… el kell mondanom.” Lehetséges, mert a gondolatok soha nem halnak meg. Tilopának ez a gondolata most valószínűleg valahol egy másik csillag közelében lehet. Ha be tudnánk fogni… Lehet, hogy a tudománynak ez egy napon sikerülni fog. Amikor New Yorkból sugároznak, időbe telik, amíg ideér Poonába. Néhány másodpercbe telik csak, de időbe telik. Utazik, és utazni fog később is. Elhagyja a földet, és továbbutazik. Néhány millió év múlva elér egy távoli csillagot – ha képesek leszünk elérni ott, akkor újra meghallgathatjuk.
A gondolatok egy óceánt alkotnak körülötted. Nélküled léteznek – neked csak egy szemtanúnak kell lenned. A tantra tehát azt mondja: Fogadd el őket! A dagály megérkezik, és gyönyörű. Aztán az apály jön el, és az is gyönyörű. Óriási, erős hullámok, amint az égig próbálnak feltörni. Hatalmas energiák – figyeld őket! Megjelenik, és mindent elborít egy békés, nyugodt óceán. Nézd, ahogy a Hold gyönyörűen tükröződik benne! Ha képes vagy így figyelni, tökéletesen elcsöndesedsz. A gondolatok kisodródnak a partra, szétporladnak a sziklákon – de te csöndes és nyugodt maradsz: ők nem befolyásolnak téged.
Tehát az igazi nehézséget nem a gondolatok jelentik, hanem az, hogy azok befolyásolnak. Ne harcolj a gondolatokkal, csak változz át szemtanúvá, és többé nem lesznek hatással rád. Ez így egy gazdagabb csöndet eredményez. Ne feledd, hogy a tantra mindig a gazdagabb tapasztalást adja. A halott csönd megteremtésére is van lehetőség; annak a csöndnek a megteremtésére, amit a temetőkben találsz. Kényszerítheted az elmédet, annyira, hogy végül az egész idegrendszered megbénul. Akkor azért nem lesznek gondolataid, mert a gondolatok fogadásához egy nagyon kifinomult idegrendszerre van szükség, de te eltompultál. Az óceán ott lesz, de te érzéketlenné váltál, elveszítetted az érzékeidet.
Ez történik sok úgynevezett jógival is. Folyamatosan tompítják az idegrendszerüket. Kevesebbet esznek, hogy ne kerüljön az agyukba energia. Ha böjtölsz, az energia nem képes eljutni az agyadba, mert legelőször a test veszi azt igénybe. Úgy élnek, hogy egy idő után az egész agyműködésük megbénuljon, és érzéketlenné váljon: ülnek egy meghatározott pózban – ez monoton. Egy bizonyos mantrát ismételgetnek – ez is monoton. Ha néhány éven keresztül folyamatosan ismételgetsz egy mantrát, akkor persze hogy megdermed az idegrendszered. Ilyenkor nem jöhet be új élmény – a vitalitás elvész.
Egy ilyen ember valójában nem elcsöndesedett – csak még hülyébb lett. Sok jógi arcán láthatod ezt a hülye tekintetet. Nem az intelligenciát látod rajtuk, hanem valami zsibbadt, halott kifejezést: egy kőszerű tekintetet. Ők nem a csendet érték el, hanem az agyukat veszítették el. Elveszítették az érzékenységüket, teljesen megbénították önmagukat – élőhalottak lettek. Semmi nem történik bennük, mert bármilyen történés befogadásához egy nagyon kifinomult idegrendszerre van szükség – nagyon finom, nagyon érzékeny és nagyon fogékony idegrendszerre.
Így ez egy ismertetőjellé vált: ha egy jógi arcán a ragyogást, az intelligenciát, a tudatosságot, az érzékenységet látod, mintha a jógiban valami kivirágzott volna, akkor ő megérkezett. Csak ekkor valósította meg önmagában a csöndet. Különben az ember lehet csöndben – sokan, sok idióta teszi ezt, mert nem képes gondolkodni –, de miféle csönd az ilyen?
Egy jógi nem idióta. Egy idióta úgy születik, hogy az agyi funkciói eleve nem működnek rendesen. De ezt az állapotot te is elérheted böjttel, jógapózokkal: fejen állhatsz mondjuk órákon keresztül, az megteszi. A sirsászana tökéletes: a fejeden állsz órákig, az idegrendszered pedig teljesen kikapcsol, mert az agyad csak úgy tud működni, ha nagyon kevés vér jut el odáig, az idegek érzékenysége és sérülékenysége miatt. El sem tudod képzelni, mert szemmel nem is láthatók. A hajszálaid vékonynak tűnnek, de az idegekhez képest azok durungok. Egy idegköteg az agyadban olyan, mint egy hajszál… ha tízezer idegszálat egymás tetejére pakolsz, akkor az olyan vastag lesz, mint egy hajszál. Ezért az agyba kerülő túl sok vér erőteljesen roncsolja az idegszálakat. Olyan ez számukra, mint egy árvíz.
Az ember elérte, hogy az agyát használja, az állatok nem. Az ember felemelkedett a földről, és a lábán kezdett járni, így a vér nem juthat túlzott mértékben az agyba a gravitáció miatt. A gravitáció folyamatosan lefelé húzza a vért, és csak nagyon-nagyon parányi része jut fel a fejbe. Ezért tud ez az érzékeny rendszer működni. Az állatoknál ez nem lehet így, mert ők négy lábon járnak, a fejük tehát ugyanazon a szinten marad, ahol a testük is van. Ha a fejeden állsz, ha sirsászanát gyakorolsz, egy percig talán jó, de akár egyetlen másodpercig is jó lehet, mert így megfürdőzhetnek benne az idegek. A vér leszáll a fejbe, és mire odaér, már vissza is állsz a normális testhelyzetedbe: ez így tisztító hatású. De ha percekig, vagy órákig gyakorlod a sirsászanát, akkor az elpusztítja az agysejteket. Ha az ár túl erős, az agy nem bírja ki.
A jógik rengeteg módot találtak arra, hogyan pusztítsák el az agyat. Amint elpusztítod, nem láthatod többé az óceánt. De az óceán akkor is ott van, a gondolatok ott vannak. Épp olyan ez, mint amikor elromlik a rádiód. Ne hidd, hogy akkor a szobádat elkerülik az adások. Ott vannak, csak te nem tudod befogni őket.
Az agy pont olyan, mint egy vevőberendezés: ha tönkreteszed, elhallgat, de ez a csönd nem a tantra csöndje. Én nem ezt a fajta csöndet tanítom – ez a halál csöndje. A temetőben jó helye van… de te nem mész vele semmire, csak elpocsékolod az életed. Elpusztítod azt a rendkívül finom szerkezetet, ami egyébként tökéletesen intelligenssé tehetne, azt a szerkezetet, ami olyan érzékennyé képes válni, hogy a lét teljességének ünneplését élvezheted segítségével. Több érzékenységre van szükséged, több költészetre. Több életre, több szépségre, mindenből többre van szükség.
Mit csinálj hát? Valósítsd meg magadban a tantra csendjét. Figyeld a hullámokat, és minél inkább figyeled őket, annál inkább képes leszel meglátni a szépségüket. Minél inkább figyeled őket, a gondolatok annál finomabb árnyalatai sejlenek fel előtted. És ez csodálatos – te azonban szemtanú maradsz. A parton maradsz, a parton üldögélsz, vagy lefekszel napozni, és hagyod, hogy az óceán végezze a dolgát – te nem avatkozol bele.
Ha nem avatkozol bele, egy idő után az óceán nem fog befolyásolni téged. Ott morajlik majd körülötted, de nem hatolhat beléd többé. Ez önmagában gyönyörű, de tőled független. A távolság ott van köztetek. Ez a távolság az igazi meditáció, az igazi csend.
A világ megy tovább és tovább, de téged nem befolyásol már. Itt maradsz a világban, de már nem vagy itt a világban. Itt maradsz a világban, de a világ már nincs ott benned. Keresztül haladsz a világon, de az nem ér hozzád, sértetlen maradsz. Szűz maradsz. Bármit teszel, bármi történik veled, nem számít: a szüzességed tökéletes marad, az ártatlanságod teljes marad, a tisztaságod érintetlen marad.
 
Aki bár betartja a tantrikus szabályokat, mégis különbséget tesz,
elárulja a szamája szellemét.
 
Tilopa azt mondja, ha követni próbálod a tantrikus utat, a tantra szabályait, soha ne feledd el, hogy ne tégy különbséget. Ha mégis különbséget teszel, lehet, hogy a tantra filozófusa leszel, de nem leszel a tantra követője. Ne tégy különbséget. Ne mondd, hogy ez jó, az meg rossz. Hagyj el mindenfajta megkülönböztetést. Fogadj el mindent úgy, ahogyan az van.
 
Vesd el minden tevékenységed…
 
pihenj meg önmagadban, érkezz vissza az otthonodba,
 
…hagyd, hogy a gondolatok úgy emelkedjenek és apadjanak,
ahogyan az óceán hullámai. Az, aki mindörökre otthontalan marad,
és soha nem árt a megkülönböztetés-nélküliség elvének, betartja a tantrikus előírásokat.
 
Az, aki soha nem sérti meg a megkülönböztetés-nélküliség elvét, aki soha nem tesz különbséget, az a helyes utat járja. És
 
Az, aki mindörökre otthontalan marad…
 
Ez a tantra egyik legcsodálatosabb tanítása. Azt mondja: maradj otthontalan, ne lakj sehol, ne azonosulj semmivel és ne ragaszkodj semmihez. Maradj otthontalan, mert az otthontalanságban megleled az igazi otthonodat. Ha elkezdesz itt meg ott időzni, végül nem találsz majd haza. Ne kapaszkodj senkibe és semmibe, ne kapaszkodj kapcsolatokba. Élvezd őket, de ne kapaszkodj beléjük. Az élvezet nem baj. Amint elkezdesz ragaszkodni valamihez, amint megjelenik a ragaszkodó elme, már nem lebegsz: ott a gát. Ne légy otthon sehol, így önmagadban lelsz majd otthonra. Ne kapaszkodj semmibe, csak így leszel képes önmagadban megpihenni.
Két alapelv van hát: maradj otthontalan, és ne sértsd meg a megkülönböztetés-nélküliség elvét.
 
Az, aki lemond a vágyakozásról, és nem ragaszkodik sem ehhez, sem ahhoz,
megérti a szentírások valódi jelentését.
 
A szentírásokon át nem juthatsz el az igazságig. De ha eljutsz az igazságig, megérted a szentírásokat. A szentírások nem mások, mint szemtanúk: ők tanúskodnak. Nem tanulhatod meg az igazságot belőlük, de amint meglátod az igazságot, ők fognak tanúskodni róla. A világ összes szentírása azt fogja mondani neked: „Igen, megérkeztél!” Ez az igazság. A szentírások olyan emberektől származnak, akik megérkeztek. Akármi legyen is a nyelvezetük és a jelképiségük, használjanak bármilyen metaforát… amint megérkezel, képes vagy áthatolni minden metaforán, jelképrendszeren és nyelvezeten.
Az emberek azt kérdezik tőlem: „Mit csinálsz te itt? Hol a tantráról és Tilopáról, hol a jógáról és Patandzsaliról, hol pedig Lao Cu-ról, Csuang Cu-ról, a taoizmusról és a taóról beszélsz. Néha meg Hérakleitoszról és Jézusról beszélsz nekünk – mit csinálsz te itt?” Én ugyanarról a dologról beszélek. Semmi másról. Hérakleitosz, vagy Tilopa, vagy Buddha, vagy Jézus – számomra semmi különbség nincs közöttük. Én magam