Negyedik fejezet: Olyan légy, mint egy üres bambusznád
 
A dal így folytatódik:
 
Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj,
Csukd be jól a szád és maradj csöndben,
Ürítsd ki elméd, és semmire ne gondolj.
Mint üreges bambusznád, tested úgy pihenjen nyugton.
Se nem adva, se nem elvéve, nyugtasd el az elméd.
A mahámudrá olyan, mint a semmihez nem ragaszkodó elme.
Ekképp gyakorolva, idővel eléred a buddhaságot.
 
Először is a tevékenység természetét és a benne lévő rejtett áramlatokat kell megérteni, különben az ellazulás lehetetlen. Még ha szeretnél is ellazulni, az lehetetlenné válik, hacsak nem veszed észre, ha nem figyeled meg és ismered fel a tevékenység természetét, mert a tevékenység nem egy egyszerű jelenség.
Sokan szeretnének ellazulni, mégsem képesek rá. Az ellazulás olyan, mint a virágzás: nem kényszerítheted. Meg kell értened az egész jelenséget – miért vagy olyan tevékeny, miért találsz magadnak annyi elfoglaltságot, miért kell mindenáron tenned valamit.
Figyeld meg ezt a két szót: „cselekvés” és „tevékenység”. A cselekvés nem tevékenység, és a tevékenység sem cselekvés. A természetük szöges ellentétben áll egymással. A cselekvést a helyzet hívja elő, a helyzethez képest cselekszel, arra válaszolsz. A tevékenységet viszont nem érdeklik a körülmények, a tevékenység nem válasz a körülményekre. Te annyira nyugtalan vagy belül, hogy számodra a körülmények csak ürügyet jelentenek arra, hogy tevékeny maradhass.
A cselekvés az elcsendesedett elme alkotása – ez a legcsodálatosabb dolog a világon. A tevékenység azonban egy nyugtalan elme származéka – ez a legrondább. A cselekvésnek jelentősége van – a tevékenység jelentéktelen. A cselekvés pillanatról-pillanatra, spontán keletkezik. A tevékenységet a múlt terheli. Az nem egy válasz a jelen pillanatra, hanem sokkal inkább egyfajta módja annak, hogy a saját, múltból magaddal cipelt nyugtalanságodat a jelenbe is áttöltsd. A cselekvés kreatív. A tevékenység nagyon-nagyon pusztító – elpusztít téged, elpusztít másokat.
Próbáld megérezni a kettő közötti árnyalt különbséget. Például amikor éhes vagy és eszel, az egy cselekvés. De amikor nem vagy éhes, semmi éhséget nem érzel magadban, mégis tovább eszel, az tevékenység. Ez a fajta evés csaknem erőszak. Elpusztítod az ételt… koptatod a fogaidat és elpusztítod az ételt, de legalább ad egy kis enyhülést a belső nyugtalanságodnak. Nem az éhség miatt eszel, ez pusztán egy belső kényszer, kényszer az erőszakra, ami az evésre ösztönöz.
Az állatvilágban az erőszak a szájhoz és a végtagokhoz, azaz a fogakhoz és a karmokhoz kapcsolódik. Ez a kettő jeleníti meg az állatvilágban az erőszakot. Amikor eszel, ezt a kettőt az étel köti össze. A kezeddel magadhoz veszed, a száddal megeszed az ételt – így az erőszak feloldódik. Azonban ha nincs jelen az éhség, akkor az evés nem cselekvés, hanem betegség. Ez a fajta tevékenység megszállottság. Persze, nem ehetsz így folyton, mert akkor kipukkadsz, ezért az emberek trükköket eszeltek ki: bételt, vagy rágógumit rágnak, cigarettát szívnak – ezek az ál-ételek. Nincs bennük semmi tápérték, azonban az erőszak szempontjából remekül működnek.
Mit csinál egy üldögélő, bételt rágcsáló ember? Épp megöl valakit. Gondolatban, ha tudatosulna benne, talán gyilkosságról fantáziálna. De ő csak bételt rágcsál: önmagában egy teljesen ártalmatlan tevékenységet folytat. Ezzel nem bánthatsz senkit, viszont nagyon veszélyes rád, mert közben egyáltalán nem vagy tudatában annak, amit csinálsz. Mit csinál az, aki dohányzik? Bizonyos szempontból ő egészen ártalmatlan: épp csak beszívja a füstöt, majd kifújja, belélegez, majd kilélegez. Ez egyfajta pránajáma, egyfajta ismétlődő Transzcendentális Meditáció. Az, aki dohányzik, egy mandalát alkot: magába szívja a füstöt, kifújja, beszívja, kifújja – ezzel egy mandala keletkezik. A dohányzáson át a maga módján kántál, ritmusosan kántál. Ez megnyugtatja, a belső feszültség enyhül egy kicsit.
Sose feledd, hogy amikor beszélsz valakihez és ő elkezdi keresgélni a cigarettáját, akkor szinte száz százalékig biztos, hogy az azt jelenti, hogy megunt téged, magára kellene hagynod. Legszívesebben kidobna, de nem teheti, az túl udvariatlan volna. Ha elkezdi a cigarettáját keresgélni, akkor ezzel azt üzeni: „Most már elég! Elegem van!” Ha most az állatvilágban lennétek, akkor azonnal rádvetné magát. Ezt azonban nem teheti meg, hisz ő egy civilizált emberi lény. Inkább a cigarettára veti rá magát és elkezd dohányozni. Most már nem izgatod őt, most már bezárta magát a saját „füst-kántálásába”. Ez lecsillapítja.
De ez a tevékenység azt mutatja, hogy megszállott vagy. Nem tudsz önmagad maradni, nem tudsz elcsöndesedni, nem vagy képes passzív maradni. A különböző tevékenységeken keresztül egyre csak az őrületet, az elmebajt árasztod magadból.
A cselekvés csodálatos. A cselekvés spontán reakcióként tör elő, hisz az életnek ilyen reakciókra van szüksége. Minden pillanatban cselekedned kell, így a cselekvés a jelenben keletkezik. Éhes vagy, hát elmész ételt keresni magadnak. Szomjas vagy, ezért odamész a kúthoz. Elálmosodsz, hát lefekszel aludni. Maga a helyzet szüli, hogy mit teszel. A cselekedet mindig spontán és teljes.
A tevékenység soha nem spontán, a tevékenység mindig a múltból jön. Lehet, hogy éveken keresztül csak gyűlt benned, és végül most robban be a jelenbe – ez nem lényeges. De az elme ravasz: mindig talál majd indokot a tevékenységre. Az elme mindig megpróbálja majd bebizonyítani, hogy amit csinál, az nem is tevékenység, hanem cselekvés, „hiszen szükség van rá”. Hirtelen haragra gerjedsz. Körülötted mindenki más tudja, hogy erre semmi szükség nem volt, a helyzet soha nem követelt tőled ilyen reakciót, teljesen fölöslegesen lettél dühös – csak te nem látod ezt. Mindenki azt gondolja: „Mit csinálsz? Nincs erre szükség. Miért vagy ilyen dühös?” Te azonban meg fogod indokolni, okokkal támasztod majd alá, hogy igenis szükség volt erre.
Ezek az indoklások segítenek hozzá, hogy ne kelljen tudomást venned az őrületedről. Ezeket a dolgokat hívja Gurdjieff „ütközőnek”. Ilyen ésszerűsítő ütközőkkel veszed körül magad, hogy ne kelljen felismerned a helyzetet, amiben épp benne vagy. Az ütközőket két vagon, két vasúti kocsi között alkalmazzák, hogy egy esetleges hirtelen megállásnál megakadályozzák, hogy az utasokat túl nagy lökés érje – az ütközők fogják fel a lökést. A tevékenységed egyfolytában értelmetlen, de az ütközők megvakítanak – és a tevékenység csak folyik egyre tovább…
Egy ilyen tevékenység mellett képtelen vagy kikapcsolódni. Hogyan is pihenhetnél, amikor egy megszállott kényszer ösztökél, hogy csinálj valamit, legyen az bármi is.
Tele van a világ olyan őrültekkel, akik állandóan ezt szajkózzák: „Inkább csinálj valamit, minthogy tétlen legyél”. Sőt, a világon szinte mindenütt vannak olyan mérhetetlenül ostoba emberek is, akik ilyen és ehhez hasonló közmondásokat találnak ki: „Az üres elme az ördög műhelye”. Ez nem így van. Az üres elme Isten műhelye. Az üres elme a legcsodálatosabb dolog a világon, a legtisztább – mert hogyan is lehetne másképp, hogy is lehetne az ördög műhelye? Az ördög nem tud belépni egy kiürült elmébe, ez lehetetlen! Az ördög csupán egy tevékenységektől megszállott elmébe fészkelheti be magát – akkor az ördög megmutatja neked a módokat, hogy hogyan lehetsz még tevékenyebb. Az ördög soha nem azt mondja, hogy lazíts. Inkább azt mondja: „Miért vesztegeted az idődet? Csinálj már valamit! Mozdulj! Az élet elszáll, hát csinálj valamit!” Minden nagy tanító, aki ráébredt az élet igazságára, felfedezte, hogy az üres elme mindenkiben Istennek ad helyet.
A tevékenységet tudja használni az ördög – egy üres elmével azonban nem tud mit kezdeni. Hogy használhatna az ördög egy üres elmét? Nem mer közelíteni, hisz az űr egyszerűen megöli őt. De ha egy mélységes, őrjítő kényszer munkál benned, hogy tevékeny maradj, akkor az ördög veszi át feletted az irányítást, ő fog majd vezetni – ő marad az egyetlen vezetőd.
Szeretném, ha megértenéd: ennek a közmondásnak egyáltalán nincs igaza. Ezt a mondást valószínűleg maga az ördög sugallta.
Figyeljük meg ezt a tevékenység-kényszert! És először önmagadban kell megfigyelned, mert bármit is mondok én, vagy Tilopa, annak nem lesz sok értelme, ha magadban nem jössz rá, hogy a tevékenységednek semmi jelentősége, nincs rá semmi szükség. Miért csinálod?
Miközben utazom, állandóan olyan embereket látok, akik újra meg újra ugyanazt csinálják. Huszonnégy órán keresztül utazom együtt egy utassal a vonaton. Egy fülkébe zárva nem sok tennivaló akad, hát talál magának egy napilapot, amit újra meg újra elolvas, én meg figyelem. Mit csinál ez az ember?
Egy napilap nem a Gíta vagy a Biblia. A Gítát sokszor elolvashatod, mert minden esetben egy új részlet jelentősége tárul fel előtted. De egy napilap nem a Gíta. Egyszer átolvasod, és vége! Annyit sem ér, hogy egyszer elolvassák, de az emberek folyton azt lapozzák. Újra meg újra elölről kezdik. Mi a baj? Szükségük van erre? Nem – pusztán kényszeresek. Nem képesek csöndesek és passzívak maradni. Ez számukra képtelenség – olyan, mint a halál. Tevékenynek kell maradniuk.
Sokévi állandó utazgatásaim lehetőséget adtak arra, hogy megfigyeljem az embereket anélkül, hogy észrevegyék. Néha csak egyetlen utassal voltam a fülkében, aki ilyenkor általában minden erejét latba vetve próbált beszélgetésbe elegyedni velem. Mivel én kizárólag igennel és nemmel feleltem, egy idő után feladta. Akkor csak figyeltem. Csodálatos élmény, minden költség nélkül.
Néztem ahogy kinyitja a táskáját – láttam, hogy semmit nem csinál –, belenéz, aztán becsukja. Aztán kinyitja az ablakot, majd becsukja. Ezután újra belenéz az újságba, cigarettára gyújt, majd megint kinyitja a táskáját, átrendezi… megy és kinyitja az ablakot, kinéz… Mit csinál? És miért? Belül remeg benne valami; egy lázas elmeállapot, egy belső kényszer. Csinálnia kell valamit, különben ő maga vész el. Minden bizonnyal tevékeny ember volt egész életében, most itt egy pillanat, hogy kikapcsoljon – de ő nem tud kikapcsolni, a jó öreg szokás vele marad.
Aurangzeb, a mogul császár állítólag börtönbe záratta idős édesapját. Aurangzeb apja, Sah Jehan építtette a Taj Mahal-t. A fiú letaszította trónjáról és bezáratta őt. Aurangzeb életrajzában az áll, hogy Sah Jehan néhány nappal később már nem aggódott a bebörtönzés miatt, hiszen mindenféle fényűzést biztosítottak a számára. Inkább volt az palota, mint börtön, és Sah Jehan éppúgy élt, mint annak előtte. Mindent megkapott, amire szüksége volt. Pusztán egyetlen egy dolog hiányzott: az elfoglaltság. Nem tudott mit csinálni. Így hát erre kérte a fiát, Aurangzebet:
– Valóban elláttál mindennel, amire szükségem van, és minden nagyon szép. De egyvalamiért örökké hálás lennék neked. Küldj hozzám harminc fiút, szeretném tanítani őket.
Aurangzeb nem hitt a fülének: „Miért akar az én apám harminc fiút tanítani? Korábban soha nem érdekelte a gyereknevelés. Mi történt most vele?” A fiú azonban teljesítette a kívánságot. Küldtek hozzá harminc fiút, Sah Jehan pedig elégedett volt. Újra császár lehetett a harminc fiú között.
Bemész egy általános iskolába, és megfigyelheted, hogy egyes tanárok olyan önkényesen viselkednek, mintha császárok volnának. Ide-oda ugráltatják a gyerekeket: „leülni! felállni! ezt csináld! azt csináld!...”, és a gyerekeknek engedelmeskedniük kell. A volt császár pedig megalakította új udvartartását a harminc fiúból – pusztán megszokásból, a benne élő jó öreg parancsolgató narkomániája miatt.
A pszichológusok szerint a tanárok valójában politikusok. Persze nem elég magabiztosak ahhoz, hogy a nagyközönség elé álljanak, inkább iskolákat választanak – ott válnak kormányzókká, miniszterelnökökké és császárokká. Kisgyerekeknek parancsolgatnak, mindenféle dolgot rájuk erőltetve.
Valamint a pszichológusok szerint a tanároknak hajlamuk van a szadizmusra is, szeretnek másokat kínozni. És hol találhatnál erre jobb helyet, mint egy iskolában. Ártatlan gyerekeket gyötörhetsz, ráadásul a saját érdekükben, az ő javukra teheted mindezt. Menj és nézd meg! Én sok általános iskolában jártam, és megfigyeltem a tanárokat. A pszichológusok úgy hiszik – én pedig biztos vagyok benne –, hogy szeretik kínozni a gyerekeket. Nem is találhatnál ártatlanabb áldozatokat: ők még teljességgel fegyvertelenek, még ellenállni sem tudnak, olyan gyengék és tehetetlenek – a tanár császárként áll felettük.
Aurangzeb azt írja az életrajzában: „Az apám, pusztán a régi megszokásból, még mindig úgy akar tenni, mintha császár lenne. Hadd játsszon hát, és hadd csináljon bolondot magából, nincs ebben semmi rossz. Legyen körülötte harminc, vagy akár háromszáz fiú is, amennyit csak akar. Hadd vezessen egy madersát, egy kis iskolát, és hadd legyen vele boldog.”
A tevékenység az, amikor a cselekvés elveszti jelentőségét. Figyeld meg magadban: az energiáid kilencven százalékát különböző tevékenységekre pocsékolod. Ezért amikor eljön a pillanat a cselekvésre, már nem is marad semmi erőd. Egy nyugodt ember nem kényszeres, az energia pedig gyűlni kezd benne. Megőrzi az erejét, magától elraktározódik az energiája, így amikor eljön a pillanat a cselekvésre, az egész lénye abba a cselekvésbe árad. Ez az, amiért a cselekvés teljessé válik. Egy tevékenységet mindig csak fél szívvel csinálsz, mert teljesen nem teheted magad bolonddá önmagad előtt. Hisz még te is tudod, hogy fölösleges amit csinálsz. Még te is tisztában vagy vele, hogy valamilyen benned élő lázas kényszer miatt csinálod. Olyan kényszer miatt, ami annyira homályos, hogy te sem látod tisztán.
Váltogathatod a tevékenységeidet, de anélkül, hogy a tevékenységet cselekvéssé alakítanád át, ez nem fog rajtad segíteni. Sokszor kérdezik tőlem:
– Hogyan szokhatnék le a dohányzásról?
Én erre mindig azt felelem:
– Miért? Hisz ez egy csodálatos TM, inkább folytasd. Ha abbahagyod, akkor valami mást kezdesz majd csinálni, mert a betegség attól nem múlik el, hogy a tüneteit kezeled. Majd bételt rágcsálsz, vagy rágógumit, de vannak ezeknél sokkal veszélyesebb szokások is. Ezek még ártalmatlanok, hisz ha rágógumit rágsz, akkor te magad rágod a rágógumit. Lehet, hogy bolond vagy, de legalább nem vagy erőszakos, nem vagy másokra ártalmas. Ha leszoksz a rágózásról, vagy a dohányzásról, mit teszel akkor? A szádnak tevékenységre van szüksége, a szád erőszakos. Akkor folyton beszélni fogsz; bla-bla-bla-bla… ez már sokkal veszélyesebb.
Mullah Naszruddin felesége jött el hozzám épp a minap. Nagyon ritkán látogat meg, de amikor eljön, azonnal tudom, hogy valamilyen válsághelyzetbe került, így hát megkérdeztem:
– Mi baj van?
Harminc percen keresztül beszélt folyamatosan, csak úgy áradtak belőle a szavak:
– Mullah Naszruddin álmában beszél. Kérlek, javasolj valamit, hogy mit kéne tenni! Túl sokat beszél, és lehetetlen vele egy szobában aludni. És ronda dolgokat mond, meg üvölt is…
– Semmit nem kell tenni. Egyszerűen adj neki lehetőséget hogy beszéljen, amikor mindketten ébren vagytok – válaszoltam.
Az emberek állandóan beszélnek. Nem adnak senki másnak lehetőséget. A beszéd épp olyan, mint a dohányzás. Ha huszonnégy órán keresztül beszélsz… és te huszonnégy órán át beszélsz: amíg ébren vagy, beszélsz, a tested elfárad, elalszol, de a beszéd folytatódik. Huszonnégy órán keresztül, éjjel-nappal állandóan beszélsz és beszélsz és beszélsz… Ez épp olyan, mint a dohányzás, mert a két jelenség egy és ugyanaz: a szájnak mozgásra van szüksége, és a legalapvetőbb tevékenység a szájjal történik, hiszen a száddal kezdted meg életed első tevékenységét is.
Megszületik a gyermek. Elkezdi az anyja mellét szopni – ez a legelső tevékenység, és ez a legalapvetőbb is. A dohányzás pont olyan, mint a szopás: meleg tej árad be, a dohányzásnál meleg füst árad beléd, és a cigaretta a szádban pont olyan érzés, mint az édesanyád mellbimbója. Ha nem engednek cigarettázni, rágógumizni vagy mást, akkor beszélni fogsz, és az veszélyesebb, mert ilyenkor a saját belső hulladékaidat dobálod át a többiek elméjébe.
Képes vagy sokáig csöndben maradni? A pszichológusok szerint, ha három hétig csöndben maradsz, elkezdesz magadban beszélni. Ilyenkor kettéhasadsz: egyszerre fogsz beszélni és hallgatni is. Ha pedig három hónapig maradsz csendben, azzal felkészíted magad az elmegyógyintézetre, mert akkor már nem fog érdekelni, hogy van-e ott valaki vagy sem. Beszélni fogsz, sőt nem csak beszélni, de válaszolni is fogsz magadnak – így már teljes vagy, már nem függsz senkitől sem. Ilyen egy őrült.
Az őrült olyan ember, aki az egész világot magába zárta. Ő a beszélő és ő a hallgató is, ő a színész és ő a néző is egyben – ő minden, az egész világot magába zárta. Felosztotta önmagát sok különálló részre, és most az egész darabokban van. Ezért félnek az emberek a csendtől – tudják, hogy összeroppanhatnak. Ha félsz a csendtől, az azt jelenti, hogy a megszállott, lázas, beteges elméd folyamatosan arra ösztökél, hogy légy tevékeny.
A tevékenységgel önmagad elől menekülsz. A cselekvésben létezel – a tevékenységben elmenekülsz magad elől, ez egyfajta kábítószer. A tevékenységben elfelejtkezel önmagadról, ha pedig önmagadról elfelejtkezel, akkor nincs több nyugtalanság, gyötrelem, szorongás. Ezért van szükséged arra, hogy folyamatosan tevékeny maradj, csináld ezt vagy azt, és így soha nem fejlődik és nem virágzik ki benned a nem-cselekvés.
A cselekvés csodálatos. A tevékenység beteges. Találj rá erre a különbségre önmagadban: mi a tevékenység és mi a cselekvés – ez az első lépés. Második lépésként pedig merülj el egyre inkább a cselekvésben, hogy az energiáid mindinkább ide áradhassanak, és amikor megjelenik a tevékenység, légy még inkább körültekintő és még éberebb. Ha tudatos vagy, a tevékenység abbamarad, az energia megmarad, és ugyanez az energia válik majd cselekvéssé.
A cselekvést mindig a pillanat szüli, nem pedig valami előre elkészített, előre legyártott séma alapján keletkezik. Lehetőséget sem ad, hogy felkészülj, hogy begyakorold. A cselekvés mindig új és friss, mint a hajnali harmatcseppek. Egy olyan ember pedig, aki a cselekvésnek él, szintén mindig friss és fiatal. A teste talán megöregszik, de a frissessége megmarad. A teste talán meghal, de a fiatalsága örökké él. A teste talán eltűnik, de ő megmarad – mert Isten az elevenséget szereti. Az Isten mindig az újat és a frisset szereti.
Hagyd el szép sorjában a tevékenységeidet. De hogyan tudod őket elhagyni? Már maga ez a feladat is tevékenységgé válhat, és ezáltal megszállottá tehet. Ez történt a kolostorokban élő szerzetesekkel is: a tevékenységek elhagyása lett a mániájuk. Mindig csinálnak valamit ennek érdekében: imádkoznak, meditálnak, jógáznak… de ezek is tevékenységek. Ilyen módon nem dobhatod el a tevékenységet. Visszajön, és a hátsó ajtódon kopogtat megint.
Légy tudatos. Érezd a különbséget a cselekvés és a tevékenység között. Légy egyre tudatosabb, amikor a tevékenység kerít a hatalmába – valójában ezt birtokbavételnek kellene hívni inkább –, amikor a tevékenység birtokba vesz, megszáll, mint egy kísértet. Mert a tevékenység valóban egy kísértet: a múltból érkezik hozzád, és halott. Amikor a tevékenység birtokba vesz téged, és lázassá válsz, légy egyre tudatosabb; ez minden, amit tehetsz. Figyeld meg! Még ha muszáj is megtenned valamit, akkor is teljes tudatossággal tedd, amit teszel! Dohányozz, de dohányozz nagyon lassan, teljes tudatossággal, hogy láthasd, mit teszel.
Ha képes vagy megfigyelni a dohányzásodat, egy nap hirtelen kiesik az ujjaid közül a cigaretta, mert felismered az abszurditását. Felismered, hogy hülyeség. Egyszerűen hülyeség és ostobaság! Amikor erre rádöbbensz, a tevékenység egyszerre eltűnik. De te nem dobhatod el, mert maga az eldobás is tevékenység. Ezért fogalmazok úgy, hogy eltűnik… ahogy az elszáradt levelek is eltűnnek a fáról, lehullanak; épp így hullik le rólad a tevékenység is. De ha te dobtad el, akkor valamilyen más módon, valamilyen más formában újra fel fogod szedni.
Hagyd, hogy a dolgok maguktól lehulljanak rólad. Hagyd, hogy a tevékenység eltűnjön, ne akard erőltetni, hisz már az erre irányuló erőfeszítésed is egy más formában megjelenő tevékenység. Figyelj, légy éber, tudatos, és egy rendkívüli jelenséggel találod szembe magad: amikor valami magától, önszántából lehullik rólad, akkor az még nyomot sem hagy maga után. De ha erőlteted, akkor marad utána egy nyom benned, egy sebhely. Akkor állandóan azzal fogsz hencegni, hogy harminc éven át cigarettáztál, mégis képes voltál abbahagyni. Most ez a hencegés tölti be annak a dohányzásnak a helyét. Ha beszélsz róla, az egy és ugyanaz: nem dohányzol ugyan, de túlságosan sokat beszélsz arról, hogy abbahagytad. Az ajkaid újra tevékenyek, a szád megint funkcionál, az erőszakosság újra jelen van.
Ha valaki ezt valóban felismeri, akkor a dolgok maguktól elmúlnak – és akkor nem mondhatod, hogy „Én hagytam el”. Elmúlt magától! Nem te hagytad el. Az egód nem erősödik általa. Így egyre több és több cselekvés válik lehetővé számodra. Amikor csak alkalmad nyílik a teljes lényeddel cselekedni, soha ne halaszd el, soha ne tétovázz, hanem cselekedj!
Cselekedj többet, és hagyd, hogy a tevékenységeid maguktól eltűnjenek. Az idő múlásával egyfajta átalakuláson mész majd keresztül. Ehhez időre van szükség, különböző időszakok követik majd egymást… de sietségre amúgy sincs szükség.
Most beléphetünk a szútrába:
 
Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj,
Csukd be jól a szád és maradj csöndben,
Ürítsd ki elméd, és semmire ne gondolj.
 
Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj… Most már érted, mit jelent a pihenés valójában. A pihenés az, amikor nincs benned kényszer a tevékenységre. A pihenés nem azt jelenti, hogy úgy fekszel, mint egy hulla. Nem tudsz úgy feküdni, mint egy hulla – azt legfeljebb eljátszhatod. Hogyan tudnál úgy feküdni, mint egy hulla? Te élsz, tehát csak eljátszhatod. A pihenés akkor jelenik meg, amikor eltűnik belőled a kényszer a tevékenységre, az energia benned koncentrálódik, és sehová sem távozik. Ha felmerül egy bizonyos helyzet, akkor cselekszel, ez minden. De nem keresgélsz ürügyeket arra, hogy cselekedhess. Nyugodt vagy önmagadban. A pihenés azt jelenti: otthon vagy.
Néhány évvel ezelőtt olvastam egy könyvet, aminek az volt a címe: Pihenned kell. Ez teljesen abszurd, hiszen a „kell” a pihenés ellensége – ilyen könyveket csak Amerikában lehet eladni. A „kell” tevékenységre utal, a „kell” megszállottságot jelez. Amikor csak feltűnik egy „kell”, ott rejtőzik mögötte a megszállottság. Az életben vannak cselekedetek, de nincsenek „muszáj”-ok. A „muszáj” őrületet teremt. „Pihenned kell” – ezzel a pihenés válik kényszerré. Kénytelen vagy ilyen meg olyan pózban elhelyezkedni, lefeküdni, majd a lábujjad hegyétől a fejed tetejéig elfogadtatni a testeddel, hogy „pihenni kell”. Azt mondod a lábujjadnak: „Lazulj el!”, azután így folytatod egyre fölfelé.
Miért „kell”? Az ellazulás kizárólag akkor jelenik meg, amikor nincs jelen a „kell”. A pihenés nem csak a testé, nem csak az elméé, hanem az egész lényedé.
Te túlságosan tevékeny vagy, és persze fáradt, szétszórt, kiszáradt és kihűlt is. Nem mozdulnak az élet-energiáid. Mindenütt csak gátak és gátak és gátak vannak benned. Bármit is csinálsz, azt az őrületedből csinálod. A pihenés igénye persze csak nő benned. Ezért írnak havonta annyi könyvet a pihenésről, de én még egy embert sem láttam, aki pihentebbé vált volna azáltal, hogy elolvasott egy ilyen könyvet. Sőt, csak még nyugtalanabb lehet tőle, hiszen most már teljesen érintetlenül maradhatnak a tevékenységei. Megmaradt a megszállottsága, a betegség nem múlt el, de most úgy tesz, mintha nyugodt lenne – lefekszik. Belül minden kavarog, egy vulkán készül kitörni, ő meg „pihen” – követve a könyv utasításait arról, hogyan is kell pihenni.
Nincs olyan könyv, ami abban segíthetne, hogy hogyan kell ellazulni. Hacsak nem olvasod el önmagad belső valóját… így azonban az ellazulás már nem lehet kényszer. A pihenés, az ellazulás egy hiány: a tevékenység hiánya, nem pedig a cselekvésé. Tehát nincs szükség arra, hogy a Himálajába zarándokolj. Néhányan ezt tették; elmentek a Himálajába, hogy ellazuljanak. De miért lenne szükség arra, hogy oda költözz? A cselekvést nem kell eldobnod, mert azzal az életet is eldobod magadtól. Akkor pedig halott leszel, nem nyugodt. Ezért hát a Himálajában olyan bölcseket találhatsz, akik halottak, nem pedig nyugodtak. Elmenekültek az élet elől, a cselekvés elől.
A lényeg nehezen megfogható, de nagyon fontos megérteni: a tevékenységnek el kell tűnni, a cselekvésnek azonban nem. Választhatod azt, hogy mindkettőt eldobod magadtól, a tevékenységet is, a cselekvést is, és elmenekülhetsz a Himálajába – ez könnyű. A másik megoldás is könnyű: folytathatod tovább a tevékenységeidet, és közben rákényszerítheted magad minden reggel vagy este egy néhány perces ellazulásra. Mindkettő könnyű. De te nem érted az emberi elme összetettségét és működését. A pihenés egy állapot. Azt nem lehet erőltetni. Egyszerűen csak elhagyod az önmegtagadásokat, a gátakat, és az ellazulás megjelenik; magától felszínre tör.
Mit csinálsz, amikor este lefekszel aludni? Kell azért valamit csinálnod? Ha csinálsz valamit, akkor nem fogsz tudni aludni. Mit csinálsz? Egyszerűen lefekszel, az alvás pedig megjelenik. Nincs benne semmi „csinálás”. Ha „csinálsz” valamit, akkor nem leszel képes elaludni. Valójában ahhoz, hogy el tudj aludni, mindössze arra van szükség, hogy a napi tevékenységeid folyama megszakadjon. Ez minden! Amikor az elme nincs elfoglalva valamilyen tevékenységgel, akkor képes ellazulni és elaludni. Ha csinálsz valamit, hogy elaludj, meg fogsz zavarodni, mert akkor lehetetlenné válik az alvás. Nincs szükség arra, hogy bármit is tegyél.
Tilopa azt mondja: Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj… Ne tégy semmit! Semmiféle jóga póz nem szükséges, nem kell kicsavarnod a tested, nem kell csomót kötnöd magadra. Ne csinálj semmit! Csak a tevékenység „nemlétére” van szükséged. Hogyan jelenhet meg ez a nemlét? A megértéssel. A megértés az egyetlen előírás. Értsd meg a tevékenységeidet, és hirtelen amint tudatossá válsz, a tevékenység kellős közepén leállsz. Erről a leállásról beszél Tilopa: Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj…
Mi az a pihenés? Egy olyan állapot, ahol az energiáid nem szöknek el sehová, se a jövőbe, se a múltba – egyszerűen ott maradnak veled. Energiáid csendes tava és melege beburkol. Ez a pillanat minden. Nem is létezik más pillanat. Az idő megáll – akkor ott a nyugalom. Ha az idő jelen van, akkor nincs nyugalom. Most az óra megáll, és nincs idő. Ez a pillanat jelent mindent. Már nem kell semmi más… csak élvezed azt, ami van. Az egyszerű dolgokat lehet élvezni, mert azok gyönyörűek. Valójában semmi sem egyszerű – ha Isten létezik, akkor minden különleges.
Sokan jönnek hozzám ezzel a kérdéssel:
– Hiszel Istenben?
A válaszom erre:
– Igen, hiszen minden olyan különleges; hogyan létezhetne mindez anélkül, hogy egy mélységes tudatosság lenne benne?
Csak apró dolgok… amikor a füvön sétálsz, és látod, hogy a harmatcseppek még nem párologtak el, és egyszerűen csak átéled az élmény teljességét – a látványt, a fű érintését, a harmatcseppek frissességét, a hajnali szellőt, az épp felkelő napot. Mi kell több a boldogsághoz? Mi kell még neked ezen kívül? Este lefeküdni a hűvös lepedőre, és érezni az anyag érintését, azt, ahogy egyre melegebbé és melegebbé válik, ahogy körülölel a sötétség, az éjszaka csendje… Csukott szemmel, egyszerűen csak érzed önmagad. Mi többre van szükséged? Ez már túl sok is. Megjelenik egy mély hála benned: ez a pihenés.
A pihenés azt jelenti, hogy ez a pillanat több mint elég, több, mint amit kérhetsz és elvárhatsz. Semmire sincs szükséged, mert többet kapsz, mint amennyi elég, többet, mint amennyit kívánhatsz. Az energia nem távozik sehová. Az energiád átváltozik egy békés tóvá, te pedig a saját energiádban olvadsz fel. Ez a pillanat a pihenés. A pihenés nem a testé, nem is az elméé, a pihenés a teljességé. Ezért mondja az összes buddha, hogy „Szabadulj meg a vágyaidtól.” Ők tudják, hogy ha létezik benned vágy, akkor nem vagy képes a pihenésre, nem vagy képes ellazulni. Mindig azt mondják: „Felejtsd el a halottaidat!”, mert ha túlságosan elfoglalod magad a múlttal, akkor sem tudsz pihenni. Azt mondják: „Élvezd ezt a pillanatot!”
Jézus azt mondja:
– Figyeld meg a liliomokat! Emlékezz a liliomokra a réten! Ők nem fáradoznak, mégis gyönyörűbbek, mégis fényesebb a ragyogásuk, mint Salamon királyé. Csodálatosabb illat lengi körül őket, mint Salamon királyt valaha is. Nézd, és figyeld a liliomokat!
Mit mond ezzel? Azt mondja: „Pihenj! Lazíts! Nem kell érte fáradoznod, valóban minden a tiéd.” Azt mondja Jézus: „Ha Isten vigyáz az ég madaraira, az állatokra, vadállatokra, fákra és virágokra, akkor te miért aggódsz? Rád talán nem vigyáz?” Ez a pihenés. Miért aggódsz annyira a jövő miatt? Gondolj a liliomokra, figyeld őket, és válj olyanná, mint amilyenek a liliomok – lazulj el. A pihenés nem egy testhelyzet, a pihenés az energiáid teljes átalakítása.
Az energiának két dimenziója lehetséges. Az egyik a motivált, amelyik tart valami felé, egy cél felé – olyankor a jelen pillanat pusztán egy eszköz, az elérendő cél pedig valahol máshol van. Ez az energia egyik dimenziója: a célorientált tevékenység-dimenzió. Itt minden csak eszköz, valahogy meg kell csinálni, el kell érni a célt, csak azután pihenhetsz. De ebben a dimenzióban a pihenés soha nem jön el. Ez a fajta energia a jelen pillanatokat folyton átváltoztatja valami más, jövőben megnyilvánuló esemény eszközévé. De ez az esemény mindig a horizont vonalán marad. Te rohansz felé, de a távolság mindig ugyanakkora marad köztetek.
De van egy másik dimenzió: a nem-motivált ünneplésé. Ebben a dimenzióban a cél itt és most van. A cél nem „valahol” jelenik meg. Tulajdonképpen te magad vagy a cél. Valójában ezen a pillanaton kívül nincs más beteljesülés – gondolj a liliomokra. Amikor a cél nem a jövőben van, amikor te vagy a cél, amikor semmi mást nem kell elérned, akkor csak ünnepelsz, mert már el is érted amit akartál, hiszen te itt vagy. Ez a pihenés a nem-motivált energia.
Így számomra kétféle ember létezik: a céltudatosak és az ünnepelők. A cél-orientáltak az őrültek: szépen, lassan megőrülnek, és ők maguk teremtik meg a további őrületüket is. Az őrület pedig megteremti saját lendületét: ezek az emberek egyre mélyebbre süllyednek benne, majd teljesen elvesznek.
A másik fajta ember nem keres célokat… nem keres semmit sem, csak ünnepel.
Én ezt tanítom neked: légy te az ünneplő, ünnepelj! Már most is minden készen áll hozzá: a virágok kinyíltak, a madarak énekelnek, a nap ott van fenn az égen – ünnepelj! Lélegzel és élsz és van tudatod – ünnepeld! Akkor egyszerre csak ellazulsz, nincs több feszültség, nincs több aggodalom. Az összes energia, ami eddig aggodalommá vált, most hálává alakul át. A szíved minden dobbanása egy köszöntéssé változik – ez az ima. Minden ima erről szól: szíved minden dobbanásával üzened mélységes háládat.
 
Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj…
 
Semmi másra nincs szükség. Csak értsd meg az energia mozgását, az energia motiválatlan mozgását. Folyik, de nem egy cél felé – inkább ünnepként árad. Nem valamilyen cél felé halad, inkább csak árad, pusztán azért, mert túlcsordul önmagából.
Egy gyerek ugrál és rohangál körbe-körbe. Megkérdezed, hogy hová tart? Sehová nem tart. Őrültnek néz majd, ha ilyet kérdezel. A gyerekek mindig őrültnek nézik a felnőtteket. „Hová tartasz?” – ez egy teljesen abszurd kérdés. Van bármi szükség arra, hogy valahová is tarts? Egy gyerek képtelen felelni egy ennyire fölösleges kérdésre. Sehová sem tart. Csak megvonja majd a vállát, és azt mondja: „Sehová.” Ilyenkor egy céltudatos elme azt kérdezi: „Akkor minek rohansz?” A felnőttnek csak akkor érthető egy cselekvés, ha vezet valahová.
Én azt mondom neked, nincs hová menni. Minden itt van. Az egész létezés mindig a jelen pillanatban éri el a csúcspontját, ebbe a pillanatba fut össze minden. A létezés egésze ide, a Most-ba árad. Minden ami létezik, ebbe a pillanatba áramlik bele – itt van, és most van. Egy gyerek csak élvezi az energiáját. Túl sok van neki. Nem azért rohan, mert valahová el kellene érnie, hanem egyszerűen csak mert túl sok az energiája.
Cselekedj indokok nélkül, pusztán azért, mert az energiád kitörésre vár. Oszd meg amid van, de ne üzletelj, ne alkudozz. Azért adj, mert neked van, és ne azért, mert viszonzást vársz – mert úgy biztosan boldogtalan leszel. Minden kereskedő a pokolba jut. Ha meg akarod keresni a világ legügyesebb kereskedőit, üzletkötőit, látogass el a pokolba, ott megtalálod őket. A mennyország nem a kereskedőké, hanem az ünnepelőké.
A keresztény teológiában évszázadokon keresztül újra meg újra feltették ezt a kérdést: „Mit csinálnak az angyalok a mennyországban?” Ez a kérdés csak céltudatos embereknek lehet lényeges: „Mit csinálnak az angyalok a mennyországban?” Úgy tűnik semmit nem csinálnak, nincs semmi, amit ott tenni kellene. Valaki megkérdezte Eckhart mestert:
– Mit csinálnak az angyalok a mennyországban?
– Miféle bolond vagy te? A mennyország az ünneplés országa. Ott nem csinálnak semmit, csak ünnepelnek. Ünneplik a fényt, a ragyogást, a költészetet, azt, hogy minden virágba borult. Ünnepelnek – mondta.
De szerintem azt az embert egyáltalán nem elégítette ki Eckhart mester válasza, hisz az emberek többsége úgy véli, egy tevékenységnek csak akkor van értelme, ha az vezet valahová, ha van előtte egy cél.
Sose feledd: a tevékenység célorientált, a cselekvés nem. A cselekvés az energia túlcsordulása. A cselekvés itt van, ebben a pillanatban. Nem begyakorolt, nem előre elkészített reakció. A létezés teljessége találkozik veled, és megérint. Erre érkezik egy válasz. A madarak énekelnek, erre te is énekelni kezdesz – ez nem tevékenység. Egyszer csak megtörténik. Egyszerre csak észreveszed, hogy megtörténik, hogy elkezdtél dúdolni – ez egy cselekvés.
Ahogy egyre inkább cselekvővé válsz, és egyre kevésbé vagy tevékenykedő, úgy az életed is egyre inkább megváltozik, és egy elmélyült pihenéssé alakul át. Így ha csinálsz is valamit, mindig pihent maradsz. Egy buddha soha nem fáradt. Miért? Mert ő nem csinál semmit, csak azt adja, amije van: túláradó energiáit.
 
Semmit ne tégy a testeddel, csak pihenj,
Csukd be jól a szád és maradj csöndben…
 
A száj valóban nagyon lényeges, hisz ez az, ahová a legelső tevékenység köthető. Az ajkaid kezdték az első tevékenységet. A szád környékén kezdődött minden: belélegeztél, sírtál, a száddal keresgélted édesanyád mellét. A szád mindvégig dühösen tevékeny marad. Ezért mondja Tilopa: „Értsd meg a tevékenységet, értsd meg a cselekvést, lazulj el és… csukd be jól a szád”.
Amikor csak leülsz meditálni, bármikor, ha csöndben akarsz maradni, az első dolgod, hogy jól becsukod a szád. Ha ezt megteszed, a nyelved érinti a szájpadlásodat. Az ajkaid összezáródnak, és a nyelved hozzáér a szájpadlásodhoz. Csukd be jól a szád – de erre csak akkor leszel képes, ha követed mindazt, amit eddig mondtam neked, előbb nem.
Meg tudod csinálni! Becsukni a szádat nem jelent olyan óriási erőfeszítést. Ülhetsz úgy, mint egy szobor, tökéletesen zárt ajkakkal. Ez azonban nem állítja meg a tevékenységeidet. Mélyen belül a gondolkodás folytatódik, és ha a gondolkodás folytatódik, akkor enyhe vibrálást érezhetsz az ajkaidban. Nem mindenki veszi észre, mert csak nagyon enyhe, de ha gondolkozol, akkor az ajkaid remegnek egy picit – csak nagyon enyhe remegés ez.
Amikor valóban pihensz, ez a remegés megszűnik. Nem beszélsz és semmi mást sem csinálsz magadban. Csukd be jól a szád és maradj csöndben. És ne gondolkodj.
Mit fogsz ekkor tenni? A gondolatok jönnek és mennek. Hagyd hát, hogy jöjjenek és menjenek, semmi baj nincs ezzel. Nem keveredsz bele, közömbös maradsz, a gondolatok nem érhetnek el téged. Csak nézed őket, ahogy jönnek-mennek, nem foglalkozol velük. Csukd be a szád és maradj csöndben. Egy idő után a gondolatok maguktól eltűnnek, mert a létezésükhöz szükség van a te közreműködésedre. Ha közreműködsz, ott lesznek, ha küzdesz ellenük, akkor is ott lesznek, hiszen az is egyfajta közreműködés. Az egyik a gondolatokkal szimpatizáló, a másik egy velük harcban álló közreműködés. Mind a kettő tevékenység. Te csak figyelj.
De ha a szád bezárod, az sokat segíthet. Sok embert megfigyeltem, ezért azt javaslom: először is ásíts – nyisd a szád olyan nagyra, amilyenre csak tudod, feszítsd szét, amennyire lehet, a végén még fájni is fog. Csináld ezt kétszer-háromszor. Ez majd hozzásegít, hogy hosszabb időre csukva maradjon. Ezután két vagy három percig beszélj érthetetlen zagyvaságokat. Bármi jut is az eszedbe, mondd ki hangosan és élvezd. Azután csukd be a szád.
Könnyebb a másik oldalról kezdeni. Ha el akarod lazítani a kezedet, először olyan erősen ökölbe kell szorítanod, amennyire csak tudod. Szorítsd ökölbe és feszítsd meg, amennyire csak tudod; tedd épp az ellenkezőjét – aztán ellazulhatsz. Így egy mélyebb ellazulást fog elérni az idegrendszered. Gesztikulálj, vágj fura grimaszokat, mozgasd az arcizmaidat, torzítsd el az arcod, ásíts, beszélj két-három percig össze-vissza – aztán csukd be a szád. Ezzel a feszültséggel nagyobb esélyed van arra, hogy az ajkaid és a szád ellazuljanak. Csukd be a szád, és légy csak egy megfigyelő. Hamarosan csend ereszkedik rád.
Kétféle csend létezik. Az egyik az, amelyiket magadra tudod erőltetni. Ez nem túl kellemes, sokkal inkább erőszakos. Ez egyfajta erőszaktétel az elmén. Agresszív. A másik fajta csend úgy ereszkedik le rád, mint az éj. Beborít és körbeölel. Te csak a körülményeket teremted meg ahhoz, hogy eljöjjön: befogadóvá válsz, az pedig eljön. Csukd be a szád, figyelj, és ne próbálj csendben maradni. Ha megpróbálod, talán néhány másodpercig sikerül – de ez értéktelen csend lesz, mert belül tovább fogsz forrongani. Ezért ne próbálj csöndben lenni. Csak teremtsd meg a feltételeket, a helyzetet, vesd el a magot és várj.
 
Ürítsd ki elméd, és semmire ne gondolj…
 
Mit fogsz tenni, hogy kiürítsd az elméd? A gondolatok jönnek, és te figyelsz. De óvatosan kell ezt is tenni, mert a figyelmednek passzívnak kell lennie, nem pedig aktívnak. A figyelemnek nagyon finom a szerkezete, neked pedig meg kell mindezt értened, különben akárhol elveszhetsz. És ha csak egy pontot is félreértettél, az egész jelenség minősége megváltozik. Figyelj. Figyelj passzívan, nem aktívan.
Mi a különbség? Amikor a barátnődre, a szerelmedre vársz, aktívan figyelsz. Valaki elhalad az ajtód előtt, te pedig felpattansz, hogy megnézd vajon ő volt-e az. Száraz levelek kavarognak a szélben, te meg úgy érzed, talán ő jött meg. Megint felugrasz, az elméd türelmetlen, aktív. Ez nem fog segíteni. Ha túl türelmetlen és élénk vagy, akkor nem jutsz el Tilopa csendjéhez, vagy az én csendemhez. Légy passzív, mint amikor a folyó partján ülsz, és csak nézed, ahogy a folyó habjai eltűnnek. Nincs szükség semmiféle buzgalomra, semmi sem sürget, nincs szükséghelyzet. Senki nem kényszerít. Még ha el is téveszted, semmiről nem maradsz le azzal. Egyszerűen csak nézz, figyelj. Még az a szó sem megfelelő, hogy „figyelni”, mert már maga a szó azt az érzetet kelti, hogy aktívan csinálsz valamit. Egyszerűen csak nézz, semmit sem kell tenned. Csak ülsz a folyóparton, nézel, a folyó pedig hullámzik. Vagy nézz fel az égre, ahogy a felhők lebegnek, és ne csinálj semmit.
Ez a passzivitás rendkívül fontos. Ezt meg kell értened, mert a tevékenység-kényszered átalakulhat egy türelmetlen, aktív várakozássá. Akkor pedig az egészet elhibáztad. A tevékenység visszajött a hátsó ajtón. Légy passzív megfigyelő.
 
Ürítsd ki elméd, és semmire ne gondolj…
 
Ez a passzivitás magától kiüríti az elmét. A tevékenységek hullámai, az elméd energiáinak hullámai idővel elcsöndesednek, és a tudatod teljes felszíne megszűnik fodrozódni, és tükörsimává válik. Csöndes tükörré változik.
 
Mint üreges bambusznád, tested úgy pihenjen nyugton.
 
Ez Tilopa egyik különleges módszere. Minden mesternek megvan a saját speciális módszere, amin keresztül ő beérkezett, és amivel szeretne másoknak is segíteni. Ez Tilopáé:
 
Mint üreges bambusznád, tested úgy pihenjen nyugton.
 
Egy bambusznád teljesen üres belül. Amikor pihensz, azt érzed, hogy pont olyan vagy, mint egy bambusznád: belül tökéletesen üreges és üres. És valójában pont ez az, amiről szó van: a tested olyan, mint egy bambusznád, belül üreges. A bőröd, a csontjaid, a véred mind részei a bambusznak – belül pedig űr van.
Amikor teljes csöndben ülsz, tétlenül, a nyelved érinti a szájpadlásodat és az ajkaid nem remegnek a gondolatoktól, amikor az elméd csak figyel, nem vár semmire sem, és úgy érzed olyan vagy, mint egy üres bambusznád, hirtelen végtelen energia tör fel benned. Betölt az ismeretlen, a rejtelem: Isten megnyilvánulásai. Az üres bambusznád furulyává változik, és rajta keresztül az isteni dallam hangzik fel. Amint kiürülsz, többé nincs akadály Isten előtt, hogy beléphessen a lényedbe.
Próbáld meg ezt, ez az egyik legcsodálatosabb meditáció. Ne vágyakozz a mennyország után, még Isten után se vágyódj. Őrá nem lehet vágyakozni – Ő csak akkor jön el hozzád, amikor eltűntek belőled a vágyak. A szabadságra sem lehet vágyakozni, mert maga a vágyakozás a börtön. Amikor nincsenek benned vágyak többé – szabaddá válsz. A buddhaságra sem lehet vágyakozni, mert a vágy akadály. Amikor a korlátok leomlanak benned, egyszerre kitör belőled Buddha. A mag már a tiéd. Amikor üres vagy, amikor az űr megjelenik – a mag felrobban.
 
Mint üreges bambusznád, tested úgy pihenjen nyugton.
Se nem adva, se nem elvéve, nyugtasd el az elméd.
 
Nincs mit adni, nincs mit elvenni. Minden úgy van jól, ahogyan van. Semmi szükség arra, hogy bármit is adj vagy végy. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy.
Keletnek ezt a tanítását sokan félreértették Nyugaton: „Miféle tanítás ez? Az emberek így nem fognak versengeni egymással, nem próbálnak magasabbra jutni. Semmit sem fognak annak érdekében tenni, hogy legyőzzék a gonoszságukat, és hogy helyesen viselkedjenek. Így a Sátán martalékává válhatnak.” Nyugaton a „fejleszd magad” a jelmondat mind ennek a világnak az összefüggéseiben, mind a másik világéban, de a lényeg, hogy fejlődj. Hogy hogyan fejlődj? Hogy hogyan válhatnál nagyobbá és hatalmasabbá?
Keleten mélyebb értelmet kap ez a tanítás, hiszen maga az a törekvés, hogy válj valamivé, válik akadállyá. Hiszen a lényedet már most is magadban hordozod – semmi mássá nem kell válnod. Egyszerűen csak ébredj rá, ki is vagy valójában, ez minden. Tárd fel, ki rejtőzik benned. Bármit is fejlesztesz önmagadon, szorongani és szenvedni fogsz, mert a fejlesztésre tett erőfeszítés tévútra terel. Értelmet ad a jövődnek, értelmet ad a céljaidnak, az ideáljaidnak, és végül az elméd megtelik vágyakozással.
De ha vágyakozol, tévútra kerülsz. Hagyd, hogy a vágyak elapadjanak, változz át a vágynélküliség csendes tavává, és hirtelen meglepődsz, mert egyszer csak, váratlanul ott van. Olyan éktelen nevetésben törsz ki, ahogy Bodhidharma nevetett fel. Bodhidharma követői pedig azt mondják, hogy amikor újra elcsendesedsz a nevetésed után, hallhatod az ő harsogó nevetését. Ő még most is nevet. Azóta sem hagyta abba. Azért nevetett, mert „Miféle vicc ez? Hiszen már most is az vagy, amivé válni akarsz! Hogyan válhatnál sikeressé, ha már most is az vagy? A bukásod teljesen elkerülhetetlen. Hogyan válhatnál valamivé, ami már most is vagy?” Így hát Bodhidharma csak nevetett…
Bodhidharma épp Tilopa kortársa volt. Biztosan ismerték egymást, talán nem találkoztak, de biztosan ismerték egymást. Az ő lényük minősége megegyezik.
 
Se nem adva, se nem elvéve, nyugtasd el az elméd.
A mahámudrá olyan, mint a semmihez nem ragaszkodó elme.
 
Akkor érkeztél meg, ha már nem ragaszkodsz. Ha kezed üres – megérkeztél.
 
A mahámudrá olyan, mint a semmihez nem ragaszkodó elme.
Ekképp gyakorolva, idővel eléred a buddhaságot.
 
Mit kell ilyenkor gyakorolni? Azt, hogy egyre és egyre nyugodtabb légy. Azt, hogy egyre inkább itt és most legyél. Azt, hogy minél inkább cselekedj és egyre kevésbé tevékenykedj. Azt, hogy egyre inkább tartalom nélküli, üres és passzív légy. Hogy egyre inkább egy megfigyelő légy – közömbösen, semmire sem várva, semmire sem vágyva. Hogy boldog légy önmagaddal úgy, ahogy vagy. Hogy ünnepelj.
Akkor bármely pillanatban… bármelyik pillanatban, amikor a dolgok megérnek és elérkezik benned a megfelelő évszak – a tudat virága kinyílik benned.