Kicsengetéskor kiléptem a teremből. Direkt nem néztem, hogy merre megy. A tudomására kellett hoznom, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha távol marad tőlem. A könyvtár felé vettem az irányt. Ilyenkor ott alig van ember. Mivel nekem egy csendes helyre volt szükségem, ez pont kapóra is jött.

Elővettem a telefont és Dom számát tárcsáztam. Mentálisan nem akartam vele felvenni a kapcsolatot, mert az leszívta volna az amúgy is gyatra erőtartalékaimat.

- Sky, most épp nem alkalmas.

- Ne aggódj, nem tartalak fel! Csak ismét figyelmeztetlek, hogy hívjátok vissza az ölebeteket! Már találkoztam vele, és meg kell mondjam, most még annyira se vagyok elragadtatva tőle, mint eddig.

- Már mondtam Sky! Nem öleb. Kaleb a neve.

Jéé, ez rímel is! Magamban jót mulattam a szójátékon.

- Dominick, komolyan mondtam! Nem tudok még eggyel több dologra koncentrálni. A pajzs az energiáim nagy részét felemészti. Nincs erőm veletek is harcolni! Kérlek!

- Nem tehetem! Saját magadra is veszélyes vagy. Csak segíteni próbálunk!

Tudtam, hogy jót akar. Ő volt az egyetlen ember, aki velem törődött. Nem a szuperhőst látta bennem, hanem egy családtagot. Bár nem voltunk  rokonok, ő jelentett nekem mindent. Mikor bekerültem a programba, akkor ismerkedtünk meg. Az ő szárnyai alá kerültem. A kiképzőm, a barátom és a fogadott bátyám lett egy személyben. A régi életemből ő hiányzott egyedül. 

- Nem tudsz segíteni! Senki sem tud!

Megszakítottam a hívást, még mielőtt elszóltam volna magam. Valamennyi változást ők is észrevettek. Az erőm egyre kiszámíthatatlanabb lett. Csak a legelején fordultak velem elő apróbb balesetek, amikor elvesztettem a kontrollt. Volt, hogy havazást, tornádót idéztem elő, ha kihoztak a sodromból. Akkor még mind a négy elemet irányítani tudtam. De azon az éjszakán ez megváltozott. Amikor Christ bezártam, magamból is elvesztettem egy darabot. 

Erről nagyon kevesen tudtak. Igaz, azt sem tudták, hogy pontosan mire vagyok képes. A hatalmam korlátlan volt, de ezt nem tártuk a nyilvánosság elé. A köztudatban úgy éltem, mint egy egyszerű boszorkány.

A gondolataimból a felém siető léptek szakítottak ki. Éreztem az erejét. Fel se kellett néznem, hogy ki az. Kaleb. 

- Látom, nem fogalmaztam elég világosan. Hagyj békén! - mondtam és lassan felemeltem a fejem. Az auráját sem rejtette el most előlem. Vörösen pompázott. Szóval feldühítettem. 

- Már mondtam, hogy beszélnem kell veled. 

- Nem tudnál egyszerűen csak elsétálni, és még azt is elfelejteni, hogy találkoztunk?- kérdeztem reménykedve. Bár a válasz az arcára volt írva.

- Nem! 

Hát ilyen a szerencsém. 

- Hallgatlak! Van 5 perced!

- Azért küldtek, hogy teszteljelek le. Anya meg van róla győződve, hogy jobb lenne, ha visszajönnél. Bár én ezzel nem értek egyet. Amit eddig láttam, abból is meg tudnám mondani, hogy egy acél szobában lenne a helyed, messze mindentől és mindenkitől.

- Valóban? És mondd csak az acél vajon bírná a strapát? Mit tudsz te rólam, hogy ismeretlenül ítélkezel?

Nem hinném, hogy tisztában lett volna a dolgokkal. Szinte biztos voltam benne, hogy lószart sem tud rólam. A leglényegesebb dolgokat biztosan nem.

- Az anyám mindent elmondott rólad. Hogy kerültél a programba, és miért jöttél el.

A programba való belépésemről mindenki tudott. Ez nem volt titok, hiszen az újságok is erről cikkeztek egy ideig. Azt, hogy miért léptem ki nagyon kevesen tudták.

- Elárulnád, hogy mit mondtak? Mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem a teljes igazságot.

- Tavaly novemberben előidéztél egy földrengést és egy cunamit Seattle-ben. Azt mondták, kicsúszott a kezedből az irányítás és összeroppantál. Ezért jöttél el. 

Volt valami igazság abban, amit mondott. Volt cunami és földrengés is. Mind a kettőt én csináltam. 

- Nem roppantam össze! A kezemben tartottam a dolgokat, egy ideig legalábbis!

- A természeti katasztrófáidnak hála, 46 ember halt meg.

- Ha nem teszek valamit, több lett volna az áldozat.

- Ezt hogy érted? - kérdezte. -Azok az emberek még ma is élnének, ha nem szabadul el a pokol.

- Ebben igazad lehet, de semmit nem tudsz rólam. Fogalmad sincs, hogy mi vezetett odáig. Ne ítélkezz felettem, mert nem tudod az igazat. Kylie nem készített fel rendesen. Lószart sem tudsz. Gondolom az erőmről sem. Mondd, miért téged küldtek? És eddig miért nem próbált meg senki vissza vinni? Ha akkora veszélyt jelentek, ahogy mondjátok, hol van az erősítés? Megmondjam neked?? Senki nem olyan eszement, hogy utánam jöjjön. Persze, kivételek mindig vannak. Te magad vagy rá a példa. De a helyedben nem feszegetném a határokat. Nem tudod mi várhat rád, ha elszabadítod a szörnyet.

Ebben a pillanatban éreztem meg. Valaki mentális csapást mért a pajzsomra. A támadás nem a közelből jött. Többen lehettek, mert egy ember nem tudott volna áttörni a pajzson. Éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot, összeestem volna ha nem kap el. Valamit megérezhetett mert láttam az arcán, hogy telepatikusan tapogatja a környéket.

- Nem itt vannak!- a hangom rekedten szólt, de fontosnak tartottam, hogy tudja.- Hívd Domot!-mondtam, majd elsötétült a világ.

Egy sötét szobában tértem magamhoz. Nem tudtam, hol vagyok.

- Jó újra látni Skyler!

Soha többé nem akartam hallani ezt a hangot. Mintha a saját bejáratú poklomba kerültem volna. 

- Nem, ez nem lehet! Bezártalak! Mi a franc folyik itt?

Az elmém megsérült, a pajzsaim romokban voltak. Nem vehettem fel vele a harcot. Nem tudtam, hol vagyok, ahogy azt sem, hogy Ő hogy került ide.

- Szabad vagyok! És eljövök érted...

Azt hiszem az elmém már nem bírta  a terhelést, mert megint elájultam. 

Amikor újra magamhoz tértem, már a szobámban voltam. Az ágyam mellett ott ült Dominick. Láttam az arcán, hogy baj van. Abban bíztam, hogy nem az történt, amit sejtettem.

-Megszökött? - kérdeztem félve.

Csak bólintani tudott. Tudta, hogy ez mit jelent. 

-Hogy törte át a pajzsomat? Kik segítettek neki?

- Többen voltak. És egyszerre támadtak. Kaleb szerint 4 irányból támadták az elméd. Ezt a terhelést nem bírhattad. Ezért ájultál el. Amikor kiütöttek, a pajzsod és az erőtér egyszerre omlott össze. Nem tudtuk megállítani. Elnyelte a föld.

- Nem, teljesen nem tűnt el. Kapcsolatba lépett velem. A kötelék még mindig erős köztünk. Belépett a fejembe. 

-Mit mondott neked Sky? Mit akar? 

- Engem.