Mire az iskolához értem már normalizálódott a helyzet. Az álcám a helyén volt, és már semmi nem utalt a negyed órával ezelőtti állapotomra. 

Kiszálltam a kocsiból és a termem felé siettem. Tudtam, hogy már jócskán elkezdődött az óra, de muszáj volt bemennem, hogy valamivel lefoglaljam magam. Az iskola most már csak figyelemelterelésre szolgált. A hamis iratoknak hála, senki nem sejtette, hogy már egy éve leérettségiztem. 

Kopogtam, majd beléptem az ajtón. Mrs. Spitz csúnyán rám förmedt. A héten ez már a sokadik késésem. Persze, beírt későnek, de ezzel nem igazán hatott meg. Elvégre egyedül vagyok, senkinek nem tartozom beszámolóval.

Körbe se néztem úgy siettem a helyemre. Lily kiváncsian fürkészett.

- Merre jártál? - kérdezte.

- Elaludtam, ráadásul a kocsim se akart indulni.

Láttam rajta, hogy furcsálja ezt az egészet. A mindennapi késést.. Ha tudná..

- Miről maradtam le? 

- Hát leginkább az új fiúról. Ott ül elől. Nem vetted észre?

Új fiú. Érdekes. Pont ma? Valami rossz előérzet azt súgta, hogy nemsokára szemtől- szemben fogok állni az én drága bébicsőszömmel.

- Nem is néztem körül. És milyen?

Egyelőre nem mertem előre nézni. Semmilyen mentális hullám nem kavargott a levegőben. Vagy egy egyszerű srác, vagy erősebb mint gondoltam.

- Szerintem meg kéne nézned magadnak. Mióta beléptél egyfolytában téged figyel.

Hát ez remek - gondoltam. Nem akartam, hogy bárki is figyeljen. Az volt a jó ebben a helyben, hogy az emberek csak magukkal törődtek. Persze akadtak szép számmal azok is, akik mindenre kiváncsiak voltak, de őket könnyű volt leszerelni. Egyedül Lily tudott pár dolgot rólam. De mindent neki sem mondhattam volna el. 

,, Nézz rám! " - szólalt meg a hang a fejemben. 

A rossz sejtésem beigazolódott.  Kylie ölebe az új fiú.

Felemeltem a fejem és egyenesen rá néztem. Nagyon kevés ember tud kapcsolatba lépni velem telepatikusan, az pedig csodaszámba megy, hogy valaki olyan teszi ezt meg, akivel ezelőtt még csak nem is találkoztam.

Nem értettem, hogy nem tűnt fel elsőre is. Lerítt róla, hogy nem az a fajta, akin csak úgy át lehet nézni. A haja fekete, a szeme a zöld valami egészen különleges színében pompázott. Amennyire meg tudtam állapítani vagy egy fejjel magasabb lehet nálam. Rezzenéstelen tekintettel figyelte, ahogy végig járatom rajta a szemem. 

,, Kinézelődted magad? " - kérdezte.

,, Hogyne! Egy életre elég volt! Mit akarsz?"

Összevont szemöldökkel meredt rám. Gondolom nincs hozzá szokva, hogy valaki le akarja rázni.

,, Beszélnünk kell. Óra után." - mondta.

Pofátlan egy alak, annyi szent. 

,, Nincs miről. Tudom, ki vagy, te is tudod, hogy én ki vagyok.  Dom reggel szólt, hogy jössz, így azt is tudom, hogy mit akarsz. De nincs mit mondanom. Menj el innen, és ne gyere vissza! Nem kell bébicsősz! "

,, Beszélni fogsz velem! Így vagy úgy, de ez lessz a vége! "

,, Fenyegetsz?"- meredtem rá. Mégis mit képzel ez magáról? Éreztem, hogy megy fel bennem a pumpa.

,, A szemed. Én a helyedben lehűteném magam. Úgy látszik tényleg a határaidat feszegeted."

Nem kérdeztem vissza, tudtam hogy mire céloz. Behunytam a szemem, és arra koncentráltam, hogy a szemem újra barna legyen. Mikor megnyugodtam, ránéztem és képes lettem volna ott helyben rászabadítani egy tornádót.

,, Tűnj el! Vagy megbánod!"

A beszélgetést megszakítottam, és kizártam a mentális hangját. Láttam rajta, hogy próbál áttörni a védelmen, de nem zavartattam magam. Próbálkozz csak haver! Ezen ugyan át nem jutsz! Utoljára ránéztem és elmosolyodtam. Valószínűleg ez kizökkentette, mert úgy meredt rám, mintha nem látott volna még embert. A szeme megvillant, és már most tudtam, hogy bajban vagyok. A lehető legnagyobban.