Szerintem a testet nem lehet elválasztani a lélektől, hisz akkor csak X kg hústömeg lenne. A testünk azonban egy nagyon intelligens ruha. Él! A lélek élteti. Persze lehetne ezt sokkal bonyolultabban kifejteni, gondolok a finomanyagi testekre...stb, de így egyértelműbb.

Azt gondolom, hogy minden" föntről" száll alá...s a végállomás a test.
A tudat egy viszonylag fiatal képződmény a tudattalanhoz képest, amiben olyan "programok" futnak amikről tudomásunk sincs, s amelyek sokszor okoznak betegséget.
Ha bárkit pl. magzati vagy kicsi gyerek korban valamilyen trauma ért, lehet, hogy ennek már nincs tudatában, de az emléknyomok eltárolódnak a tudattalanban adandó alkalomra várva, hogy felszínre kerüljenek. Mert gyógyulni akarnak. Tudjuk, hogy az energia nem vész el...DE ÁTALAKULHAT!

Vannak olyan tudományos megállapítások (nem széles körben elterjedve), hogy amikor a tünet megjelenik, az már a gyógyulás kezdete. Én ebben hiszek, és abban is, hogy az élet állandó változás. Ez vonatkozik a testünk minden kicsi sejtjére is. Ebből kiindulva nem szerencsés egy frissen diagnosztizált betegséget, vagy tünetet lerögzíteni az időben, hiszen a változással az is változik.

Meggyőződésem, hogy sokan nem a betegségükbe halnak bele, hanem a diagnózisba, amely súlyosabbnak tűnő betegségek esetében olyan mint a halálos ítélet.

Személyes tapasztalataim is vannak a témáról, de hosszú lenne leírni.

Hiszek továbbá az öngyógyító erőben aminek kivétel nélkül mindenki birtokában van.

Az ÉLET mindig gyógyulásra törekszik!  Ez pedig örömhír Mindannyiunk számára.