Lét    / Saját vers /

Vagyok. Szívembe szívbemarkolón hasogatnak a napok.
Még mindig fáj a minden. A tegnap, a ma, s a holnap. Vagyok.
Mosolygok haloványan, s néha talán szívből nevetek néhány percre,
De aztán halkan, mint egy borús köd ahogyan rászáll a friss permetre.

Mert az súlyos csend. S csak én tudom igazán mit rejtegetek belül,
Csak nézek hirtelen magam elé, visszaemlékszem, s ez arcomra is kiül.
Mellettem kavarog a tömeg, harsány zene szól a füstös éteren át
Szokás szerint elkalandozok, belülről szemem ismét valakit lát.