KÖNNYCSEPP.

                                                  Májusi alkony, fejem lehajtom

                                                  Egy kicsiny, puha, fehér kézre,

                                                  Úgy nyugtat az érintése.

                                                  Nyugtat, csitít, álomba ringat,

                                                  Már csak bódító virágillat, 

                                                  Amit félébren érzek még,

                                                  Aztán rámhull a május éj.

                                                  De ez az éj, lám nem sötét,

                                                  Ez úgy vár rám, úgy száll fölém,

                                                  Hogy benne fények lobognak,

                                                  S megtesz minket boldogoknak.

                                                  Ne vedd hát el a kis kezed, 

                                                  Mert szétfoszlik  a képzelet,

                                                  És megérzem, hogy valahol,

                                                  Ezen a május alkonyon,

                                                  Könnycsepp ragyog az arcodon...