KÉTELY.

                           Komor tájra, romos házra

                           Szomorúan néz szemem,

                           Hullt virágra, múlt varázsra

                           Mindig fájón emlékezem.

                           Eltünt vágyra, kihűlt ágyra

                           Sóhaj száll át lelkemen,

                           Tán, hogy voltam -- s nem csak holtan --

                           Már inkább csak sejtelem.

                           Virágszirom gyermeksiron

                           Megtépázza a hitem,

                           Mert a viág, -- az a túlsó,

                           Lehet, hogy csak egy koporsó...

                                                              Molnár Nándor.