Itt a tavasz. Csak üldögélek a kibérelt 10-ik emeleti lakásom erkélyén és napozgatok. Közben egyre inkább kavarognak a gondolatok a fejemben: holnap angol nyelvvizsga - abból aztán végképp nem tudok semmit -, az államvizsga írásával is törődnöm kellene, nemsokára biztosan kérni fogja a vezetőtanárom, aki szerint amúgy is le vagyok maradva... valószínüleg lusta vagyok. Ezt a kijelentést igyekszem megcáfolni, nem vagyok én lusta, csak néha - nap meg-megállok, és élvezem a semmittevés pillanatát, rácsodálkozok a rohanó világra... innen kívülről olyan cirkusznak tűnik az egész. Szaladnak az emberek a kötelességük teljesítésére...ez nagyon szép dolog, hasznos. Én is igyekszem megtenni ami tőlem telik...csak nem viszem túlzásba. Elvégre ember vagyok elsősorban, s mint ember, nem vagyok tökéletes. Nem is akarok az lenni.Talán jobban szeretnétek, ha azt látnátok bennem, hogy egy folyton rohangáló, mindenhol az első helyet elfoglaló, törtető kis gépezet lennék?

Én nem... csak annyit akarok megtenni, ami tőlem telik.

Lassan előveszem az angol leckémet és beleásom magam a tanulásba. De azt is csak addig teszem, amíg kedvem van hozzá... ha már unom, akkor fölösleges az olvasás, tanulás... mert a magolással semmire nem megyek. Vagy megértettem vagy nem. :) ... Csak annyit teszek, ami tőlem telik... mert ember vagyok és nem gép... és nem attól leszek jó, hogy mennyit vagyok képes magolni, hogy csak 10-esek vannak a kis könyvecskémben, hanem attól, hogy a kis tudásommal mennyire változtatok a világon.