Itt a tavasz. Csak üldögélek a kibérelt 10-ik emeleti lakásom erkélyén és napozgatok. Közben egyre inkább kavarognak a gondolatok a fejemben: holnap angol nyelvvizsga - abból aztán végképp nem tudok semmit -, az államvizsga írásával is törődnöm kellene, nemsokára biztosan kérni fogja a vezetőtanárom, aki szerint amúgy is le vagyok maradva... valószínüleg lusta vagyok. Ezt a kijelentést igyekszem megcáfolni, nem vagyok én lusta, csak néha - nap meg-megállok, és élvezem a semmittevés pillanatát, rácsodálkozok a rohanó világra...

Popper Péter egyik utolsó levelét a 168 Órának írta. A hetilap tegnap megjelent számában közölt írást az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Popper Péter levele

Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok, Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai.