EPERFA

Eperfa tövét kivágom,

Szívemet odatemetem,

Rejtse el a föld mélye,

Ne gyötörje szerelem.

Szerelmes szívvel jártam

Emberek között,

Szerelmet koldultam-hiába,

Kopogtattam ajtódon szerelemre várva.

S minek a szív, valóban?

Eltemetni így fogom.

S akinek nincsen szíve,

Őt nem éri soha fájdalom.

Ugye nem feledsz el engem?

S emlékszel rám, ha mondják nevemet?

Én emlékszem rád.

Mikor nevedet hallom, vérbe borul az arcom.

Utamat most nem találom,

Lábam alatt sötét árok,

Bú szorítja a szívemet,

Míg a tiéd nem lelem.

S ha lelkem zenéjéből egy hang elér édesen,

E bénító bűvöletből nem szabadulsz sohasem.

Ha lelkem szikrájából csak egy darabka is kebledre hull,

Szíved lángra gyúl,s elégsz olthatatlanul.